A St. Louis Cardinals egy amerikai baseballcsapat, székhelye 1882 óta St. Louis (Missouri). A Major League Baseballban a Nemzeti Liga középső csoportjában játszanak. World Series győzelmeket tekintve a második legsikeresebb csapat. Történetük során tizenegyszer, utoljára 2011-ben nyerték meg a bajnoki döntőt.

Története Alapítása A csapat 1882-ben, az azóta megszűnt American Association ligában kezdett játszani, nagy sikerrel, 1886-ban meg is nyerték a ligagyőztesek közti mérkőzést, ami a mai World Series-nek felel meg. Eleinte "Brown Stockings"-nak (Barna Zoknisoknak) hívták őket, mert ekkoriban jöttek divatba a "zoknis" nevek a Cincinnati Red Stockings sikere miatt, de a szurkolók hamar lerövidítették a nevet "Browns"-ra. St. Louis másik csapata, a St. Louis Maroons a Browns fénykorában csatlakozott a Nemzeti Ligához, néhány év múlva azonban feloszlott.

A Browns 1892-ben, az American Association csődjét követően csatlakozott a Nemzeti Ligához. Rövid ideig Perfectos néven szerepeltek mielőtt 1900-ban felvették volna mai nevüket, aminek kiválasztásában szerepet játszott, hogy a barna mezüket pirosra cserélték. Mivel már volt egy "Reds" nevű csapat "Cincinnati Reds", ezért a klub a "Cardinals" nevet vette fel. A cardinal magyarul kardinálispinty, de az angol nyelvben a cardinal red élénkpirosat jelent.

1899-ben a klub tulajdonosa másik csapatából a Cleveland Spiders-ből a tehetséges játékosokat áthozta St. Louis-ba, ami a Spiders elsorvadásához vezetett. Miután a Cardinals lecserélte a barna színt egy másik St. Louis-i csapat kezdte használni a St. Louis Browns nevet egészen 1953-ig, amíg elköltözött Baltimore-ba és a nevüket is megváltoztatták Baltimore Orioles-ra.

1926: Az első bajnoki cím Az 1920-as évekre a második basemen és menedzser Rogers Hornsby vezetésével erős csapattá fejlődött a Cardinals. A Nemzeti Ligában Hornsby eredményei közelítették meg legjobban a legendás Babe Ruth-ét. 1926-ban megnyerték a Nemzeti Ligát, majd a World Series-ben óriási meglepetésre legyőzték a sokkal esélyesebb New York Yankees-t. A döntő csúcspontja a hetedik meccs, hetedik inningjében volt: a Yankees támadott, ketten kiestek, de minden bázison volt futó. Az öregedő Grover Cleveland Alexander dobó a kiváló ütőjátékos Tony Lazzeri-nek dobott. Egy érvénytelen labda után (foul ball), három gyors labdával kiejtette a rettegett Lazzeri-t, majd a meccs további részében is tartani tudta a Yankees-t. Jóval később, 1952-ben, The Winning Team címmel film készült Alexander életéről, Ronald Reagan főszereplésével.

A 2006-os rájátszás Első ellenfelük a Nyugati Csoport győztese, a San Diego Padres volt. A négy mérkőzésből álló sorozat október 3-tól 8-ig tartott. A két első, San Diegóban tartott találkozón a Cardinals könnyen nyert és a harmadik hazai mérkőzésen kapott ki 3-1-re a Padres-től. A negyedik meccsen 6-2-re nyertek, így a Division Series-t 3-1-re nyerve jutottak tovább.

A Championship Seriesben a New York Mets volt az ellenfél. A meccseket a New York-i csapatnál, a Shea Stadionban kezdték, a nagy eső miatt egy napos csúszással, október 12-én. A csapatok fej-fej mellett haladtak, a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen a Cardinals diadalmaskodott, így 4-3-as összesítéssel bejutott a World Series-be.

A döntő sorozatban a Detroit Tigers-szel mérkőztek. Mivel a Cardinals már a Division Series-ben sem számított esélyesnek, mindenki a Tigers győzelmét várta. Meglepetésre azonban csak egy meccsen nem tudtak nyerni, így 4-1-es összesítéssel, 1982 óta először, megnyerték a World Series-t.

Döntőbeli szereplések ÉvAlapszakasz eredményDöntőbeli eredmények 1926 89-65World Series győztes. A döntőben a New York Yankees-t verte meg 4-3-ra. 192895-59Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a New York Yankees-től 0-4-re. 193092-62Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a Philadelphia Athletics-től 2-4-re. 1931101-53World Series győztes. A döntőben a Philadelphia Athletics-et verte meg 4-3-ra. 193495-58World Series győztes. A döntőben a Detroit Tigers-et verte meg 4-3-ra. 1942106-48World Series győztes. A döntőben a New York Yankees-t verte meg 4-1-re. 1943105-49Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a New York Yankees-től 1-4-re. 1944105-49World Series győztes. A döntőben a St. Louis Browns-t verte meg 4-2-re. 194698-58World Series győztes. A döntőben a Boston Red Sox-ot verte meg 4-3-ra. 196493-69World Series győztes. A döntőben a New York Yankees-t verte meg 4-3-ra. 1967101-60World Series győztes. A döntőben a Boston Red Sox-ot verte meg 4-3-ra. 196897-65Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a Detroit Tigers-től 3-4-re. 198292-70World Series győztes. A döntőben a Milwaukee Brewers-t verte meg 4-3-ra. 1985101-61Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a Kansas City Royals-tól 3-4-re. 198795-67Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a Minnesota Twins-től 3-4-re. 199688-74Nemzeti Liga második. Az Atlanta Braves-től kapott ki 3-4-re. 200095-67Nemzeti Liga második. A New York Mets-től kapott ki 1-4-re. 200297-65Nemzeti Liga második. Az San Francisco Giants-től kapott ki 1-4-re. 2004105-57Nemzeti Liga győztes. A World Series-ben kikapott a Boston Red Sox-től 0-4-re. 2005100-62Nemzeti Liga második. Az Houston Astros-tól kapott ki 2-4-re. 200683-78World Series győztes. A döntőben a Detroit Tigers-t verte meg 4-1-re.

Csapatjelképek thumb|200px|Mark McGwire első baseman Csapatszínek: Piros, fehér és sötétkék Csapatembléma: Egy vagy két, baseballütőn ülő kardinálispinty, más néven piros magvágó (Cardinalis cardinalis). Csapatmottó: Welcome to Baseball Heaven. (Isten hozott a baseball mennyországban!) Kabalafigura: Fredbird, kardinálispinty. Becenevek: Gyakran hívják őket "Redbirds"-nek (Pirosmadarak), ami a kardinálispinty angol szinonimája. A Cards becenév hivatalos, de a szurkolók ritkán nevezik így a csapatot, inkább az újság címlapokon használják, ahol tömörségre van szükség.

Cardinals játékosok a Baseball Hírességek Csarnokában Legalább részben a Cardinals-nál nyújtott teljesítményük alapján beválasztott játékosok: Grover Cleveland "Pete" Alexander Jim "Sunny Jim" Bottomley Lou Brock Mordecai "Three Finger" Brown Jesse Burkett Steve Carlton – "Lefty" Orlando Cepeda – "The Baby Bull" Charlie Comiskey Dizzy Dean Leo "Leo The Lip" Durocher Frankie Frisch – "The Fordham Flash" Bob Gibson Burleigh Grimes Chick Hafey Jesse Haines Rogers Hornsby – "The Rajah" Miller Huggins Joe "Ducky" Medwick Johnny Mize – "The Big Cat" Stan "The Man" Musial Albert "Red" Schoendienst Enos "Country" Slaughter Ozzie Smith – "The Wizard of Oz" Bruce Sutter Más sportolók a hírességek csarnokából, akik kapcsolatban álltak a Cardinals-szal. Walter Alston Jake Beckley Roger Bresnahan Roger Connor Dennis Eckersley Pud Galvin Rabbit Maranville John McGraw Kid Nichols Wilbert "Uncle Robbie" Robinson Dazzy Vance Bobby Wallace Hoyt Wilhelm Vic Willis Cy Young

Visszavont mezszámok Rogers Hornsby, outfielder, 1915-26, 1933; menedzser, 1925-26 (Hornsby idejében még nem használtak mezszámot) 1 Ozzie Smith, beállós (shortstop), 1982-96 2 Red Schoendienst, második baseman, 1945-56, 1961-63; menedzser, 1965-76, 1980 & 1990; edző 1964, 1977-95 6 Stan Musial, első baseman, outfielder, 1941-63 9 Enos Slaughter, outfielder, 1938-53 14 Ken Boyer, harmadik baseman, menedzser, 1955-65, edző 1971-72, menedzser 1978-80 17 Dizzy Dean, dobó (pitcher), 1930-37 20 Lou Brock, outfielder, 1964-79 42 Bruce Sutter, csere dobó (relief pitcher), 1981-84 42 Jackie Robinson, a teljes Major League Baseballból visszavonva, 1997-ben 45 Bob Gibson, dobó, 1959-75, edző 1995 85 Gussie Busch, csapattulajdonos, 1953-89 (a 85. születésnapján, 1984-ben kapta a tiszteletbeli 85-ös mezt.)

A Cardinals és a Los Angeles Dodgers vonta vissza a második legtöbb mezszámot (10), a legtöbbet (16) a New York Yankees.

A régi (II.) Busch Stadionban a visszavont mezszámok viselőinek tiszteletére a pálya szélén egy-egy zászlórudat emeltek, amin a számukat ábrázoló zászló lobog, a talapzatánál pedig egy nagy táblára a becenevüket írták. A mostani stadionban a pálya bal oldalát övező falra festettek egy falfestményt, ami a játékosokat és mezszámaikat ábrázolja.

Érdekességek Híres Cardinals szurkolók: Chingy, Nelly, Kristin Cavallari, John Grisham, Billy Bob Thornton, Gretchen Wilson A csapat a tavaszi edzőtáborozást Jupiter-ben (Florida), a Roger Dean Stadionban tartja. Rivális csapatok: Chicago Cubs, Houston Astros, Kansas City Royals, New York Mets

További információk

St. Louis Cardinals hivatalos honlap The Birdhouse – Scout.com – Cardinals Major és Minor League hírek, interjúk

Kategória:Amerikai baseballcsapatok Kategória:Missouri sportélete