David John Matthews (Johannesburg, 1967. január 9. –) amerikai énekes-dalszerző, zenész.Tavis Smiley on PBS Leginkább a Dave Matthews Band énekeseként, dalszövegírójaként és gitárosaként ismert. Johannesburgban született, és gyerekkorában gyakran ingázott Dél-Afrika, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között. Kilenc éves korában kezdett gitározni.

1991-től 2003-ig legfőképpen a dalszerzésre koncentrált. 1991-ben alapította meg saját együttesét. Több lemez producere is volt. Az együttes 2000-től 2010-ig több jegyet adott el és több pénzt hozott, mint bármelyik más együttes Észak-Amerikában.

Színészként is tevékenykedik.

Pályafutása David John Matthews Johannesburgban született, John és Val Matthews gyermekeként. Két éves korában a New York-i Yorktown Heights-ban költözött családjával, ahol apja az IBM-nek kezdett dolgozni.

1974-ben a család Cambridge-be költözött, majd egy évvel később visszaköltöztek New Yorkba. Matthews apja 1977-ben elhunyt, tüdőrák következtében. Miközben New Yorkban tartózkodott, Matthews-t anyja elvitte Pete Seeger koncertjére. 1977-ben visszatértek Johannesburgba.

Matthews 1980-ban amerikai állampolgár lett.

1985-ben fejezte be a középiskolát, és besorozták katonának.At Ease, ECC newsletter, May 1986, cited in Matthews elhagyta Dél-Afrikát, hogy elkerülje a katonaságot.Whitefield, Fredricka (2005). "Profiles of U2 and The Dave Matthews Band" CNN.com (accessed May 3, 2006)

1986-ban New Yorkba költözött, ahol rövid ideig az IBM-nek dolgozott, majd anyjához költözött a virginiai Charlottesville-be. Ugyan kilenc éves korától kezdve gitározott, Charlottesville volt az első hely, ahol nyilvánosan fellépett. Itt ismerkedett meg Tim Reynolds-szal, aki megkérte Matthews-t, hogy lépjen fel vele, és meggyőzte őt, hogy készítsen dalokat."Driven: Dave Matthews – About the Episode" VH1.com (accessed May 4, 2006) Első profi zenei fellépése a Miki Liszt Dance Company társulattal volt, és a "Meaningful Love" című dalt énekelte, amelyet John D'earth és Dawn Thompson szereztek. 1991-ben kitalálta, hogy megalapítja saját együttesét. Mielőtt első demólemezét rögzítette volna, a Charlottesville-i Miller's bárban volt pincér.

A Dave Matthews Band 1991 elején alakult meg Matthews, LeRoi Moore, Carter Beauford, Stefan Lessard, Peter Griesar (1993-ban kilépett) és Boyd Tinsley felállásával. Első koncertjüket 1991. március 14-én tartották, a Middle East Children's Alliance jótékonysági szervezet részére, a Trax Nightclub-ban.

Magánélete 2000-ben házasodott össze barátnőjével, Jennifer Ashley Harperrel. 2001-ben ikerlányaik születtek, 2007-ben pedig egy fiuk. Seattle-ben élnek. Ateista.

Diszkográfia A lista nagyrészt a Dave Matthews Band albumait tartalmazza.

Under the Table and Dreaming (1994) Crash (1996) Before These Crowded Streets (1998) Everyday (2001) Busted Stuff (2002) Some Devil (szólóalbum, 2003) Stand Up (2005) Imagine We Were (2005) – a Tribe of Heaven kollaboráció részeként; eredetileg 1989-ben rögzítette Big Whiskey & the GrooGrux King (2009) Away from the World (2012) Come Tomorrow (2018) Walk Around the Moon (2023)

Jegyzetek

További információ

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Johannesburgiak Kategória:Amerikai dalszerzők Kategória:Rockzenészek Kategória:Grammy-díjas zenészek