Venkei Tibor, születési nevén Vlasics Tibor György (Szeged, 1906. október 19. – Budapest, 1983. február 17.) orvos, bőrgyógyász, onkológus, az orvostudományok kandidátusa (1953), doktora (1964).

Életpályája Vlasics Károly (1882–1968) festő, temetkezési intézeti üzletvezető és Polner Róza Erzsébet fiaként született. Középiskolai tanulmányait a szegedi Állami Klauzál Gábor Főgimnáziumban végezte, ahol 1924-ben tett érettségi vizsgát. Orvosi oklevelét a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg 1930-ban, majd az egyetem Bőr- és Nemikórtani Klinikáján helyezkedett el díjas gyakornokként. 1935-ben ugyanott tanársegédi, 1940-ben A bőr szerkezete, működése ép és kóros viszonyok között című tárgykörből egyetemi magántanári kinevezést kapott.Hivatalos Közlöny, 1940. április 15. (48. évfolyam, 8. szám) 1940-től a Máramarosszigeti Állami Kórház megbízott főorvosa, a következő évtől bőrgyógyász-főorvosa lett.Belügyi Közlöny, 1941. július 6. / 31. szám 1943-tól a Nagyváradi Magyar Királyi Állami Kórházban, 1944-től a budapesti Szent János Kórházban, 1945-től a Budapest-Magdolnavárosi Kórházban dolgozott. 1950 és 1954 között orvosalezredesként katonai szolgálatot teljesített. 1954-től az Országos Onkológiai Intézet igazgató-főorvosa, 1959-től osztályvezető főorvosa. 1968-tól címzetes egyetemi tanárként adott elő a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1955-től 1966-ig a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle felelős szerkesztője volt.

Családja 1939 decemberében Budapesten feleségül vette Pető Marianne középiskolai tanárnőt, Pető Endre rendőrtanácsos és Horváth Edit lányát.

Főbb művei

A Waelsch-féle húgycsőhurut és a lymphogranuloma inguinale okozta húgycsőlob azonossága. Melczer Miklóssal. (Orvosi Hetilap, 1938, 51.) Fertőzéses eredetű-e a pikkelysömör? (Orvosi Hetilap, 1940, 48.) A pikkelysömör állatra ojthatósága. (Orvosi Hetilap, 1941, 1.) A negyedik nemibetegség lappangó (latens) alakjáról. (Orvosok Lapja, 1947, 36.) A fokális megbetegedések és a tonsillektomia javallatai a bőrgyógyászatban. (Honvédorvos, 1952, 10.) Bullosis mechanikával szövődött progrediáló naevus flammeus katonaegészségügyi szempontból érdekes esete. Borza Lászlóval. (Honvédorvos, 1952, 11.) Az epidermolysis bullosa hereditariáról kilenc észlelt eset alapján. Borza Lászlóval. (Orvosi Hetilap, 1952, 21.) A járóképesség zavarai és azok kezelése katonaorvosi szempontból. Borza Lászlóval. (Katonaorvosi Szemle, 1953, 12.) A járóképesség zavarai és kezelésük katonaorvosi szempontból. Borza Lászlóval. (Katonaorvosi Szemle, 1954, 2.) A dermatitis seborrhoides és Leiner-féle erythrodermia desquamativa kóroktanáról II. A bőrjelenségek és a következményes általános tünetek egységes szemlélete. Nádrai Andorral. (Orvosi Hetilap, 1956, 29.) Mustármannit (BCM) kezeléssel tünetmentessé vált granuloma fungoides esete. Bakos Lászlóval. (Orvosi Hetilap, 1957, 17.) Early diagnosis, pathohistology and treatment of malignant tumours of the skin (Sugár Jánossal, Budapest, 1965) A bőrrák korai diagnózisa és kezelése (Budapest, 1978)

Díjai, elismerései

Munka Érdemrend arany fokozata (1976)Magyar Közlöny, 1976. december 24. (100. szám) Kaposi Mór-emlékérem (1976) Krompecher Ödön-emlékérem (1980)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar bőrgyógyászok Kategória:Magyar onkológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Szegediek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek