A jelzésű regionális autóbuszvonal Encs, Baktakék, Gagyapáti, Krasznokvajda és Pamlény között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az Encsi járás központját és a Cserehát középső térségét, valamint a Rakacai-völgymedence keleti régióját, Encset és Pamlényt köti össze, útvonalára fűzve Forró, Fancsal, Baktakék, Alsógagy, Gagyapáti, Felsőgagy, Krasznokvajda, Szászfa és Keresztéte településeket, alkalmanként kiegészítve Csenyétével, Gagyvendégivel, Gagybátorral, Büttössel, Kánnyal és Perecsével.
Az autóbuszjáratok a Gagyvendégi elágazás megálló kivételével minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Encsen belül a 39-es főúton; Encs és Forró között a 3-as főúton; Forró és Baktakék között a 2625-ös mellékúton; Baktakék és Krasznokvajda között a 2624-es mellékút (Gagyapátiba a 26 144-es, Csenyétére a 26 143-as, Gagyvendégire és Gagybátorra a 2622-es és 26 129-es, Büttösre szintén a 2624-es, Kányra a 26 127-es, Perecsére a 26 126-os vezet); Krasznokvajda és Szászfa között a 2613-as mellékúton; Szászfa és Pamlény között a 26 124-es mellékúton (Keresztétére a 26 125-ös vezet) közlekednek.
Útjuk során érintésükbe veszik a régió összes települését. A MÁV Személyszállítási Zrt. „Személyszállítási Törvény”-ének értelmében valamennyi faluból közvetlen kapcsolatot hoznak létre a járásközponttal (ami Encs, de Gagyvendégi, Gagybátor, Szászfa és Pamlény esetében Szikszó) naponta három alkalommal.
Gagyapátit és Keresztét minden, Csenyétét, Büttöst, Kányt és Perecsét hétvégén az összes, Gagyvendégit és Gagybátort hétköznap egy indítás veszi útvonalába. A falvak közötti mindennapos összeköttetést ritkasága miatt nem szolgálják, helyette a leggyorsabb úton továbbítják a környékbelieket Encsre és csatlakozást nyújtanak Miskolc és Hidasnémeti felé/felől.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, de a buszok nagyrésze Keresztétén befejezi útját.
További járatokkal szolgálnak Gagyvendégi és Pamlény között a 3718-as buszok, Baktakék és Pamlény között a 3719-es buszok, a két régió között, de Baktakékről közvetlenül Gagyvendégin át a 3812-es buszok.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEncs, aut. áll. – Keresztéte, kápolna2 oda, 1 visszamunkanapokon3 párhétvégenteEncs, aut. áll. – Pamlény, isk.1 oda, 2 visszatanítási napokon1 pártanszünetben munkanapokon
Csatlakozások Encs, autóbusz-állomáson – Miskolc és Hidasnémeti felé/felől vonattal ().
Járművek Az autóbuszvonalon szóló járművek közlekednek, melyek jellemzően a Credo EC 12 és Credo Econell 12 típusokból származnak. Ezek mellett megjelennek a borsodi vidékre jellemző Ikarus C56, Ikarus E127, Ikarus E134 és Volvo Alfa Regio buszok is.
Megállóhelyei
! colspan=2|Sorszám (↓) ! Megállóhely ! colspan=2|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.végállomás ||colspan=2|0.0 km |align=left| – Forró-Encs () |- |colspan=2|∫|| Encs, iskola (↑) ||colspan=2|0.5 km |align=left| |- |colspan=2|1|| Encs, gimnázium ||colspan=2|1.3 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Encsi elágazás ||colspan=2|1.9 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Forró, fancsali elágazás ||colspan=2|3.3 km |align=left| |- |colspan=2|4|| Fancsal, alsó bejárati út ||colspan=2|6.8 km |align=left| |- |colspan=2|5|| Fancsal, vegyesbolt ||colspan=2|7.3 km |align=left| |- |colspan=2|6|| Baktakék, fancsali elágazás ||colspan=2|11.2 km |align=left| |- |colspan=2|7|| Baktakék, községháza ||colspan=2|11.7 km |align=left| |- |colspan=2|8|| Baktakék, autóbusz-forduló ||colspan=2|12.6 km |align=left| |- |colspan=2|9|| Alsógagy, gagyapáti elágazás ||colspan=2|15.9 km |align=left| |- |colspan=2|10|| Gagyapáti, községháza ||colspan=2|18.0 km |align=left| |- |colspan=2|11|| Alsógagy, gagyapáti elágazás ||colspan=2|20.1 km |align=left| |- |colspan=2|12|| Alsógagy, templom ||colspan=2|20.6 km |align=left| |- |colspan=2|13|| Felsőgagy, Arany János utca ||colspan=2|23.1 km |align=left| |- |colspan=2|14|| Felsőgagy, csenyétei elágazás ||colspan=2|23.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanapokon 4; hétvégéken 5 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫||15|| Csenyéte, harangláb ||∫||26.6 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| Gagyvendégi elágazásA megállóban tanítási napokon csak 1 járat tesz megállást. (↑) ||27.1 km||32.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanapokon 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |rowspan=5|∫||16|| Nyirjestanya, bejárati út ||rowspan=5|∫||33.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |17|| Gagyvendégi, Báthori utca ||36.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |18|| Gagybátor, községháza ||38.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |19|| Gagyvendégi, Báthori utca ||40.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |20|| Nyirjestanya, bejárati út ||43.6 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| Gagyvendégi elágazásA megállóban tanítási napokon csak 1 járat tesz megállást. (↑) ||27.1 km||44.3 km |align=left| |- |15||21|| Krasznokvajda (Krasznok), Rákóczi utca ||29.0 km||46.2 km |align=left| |- |16||22|| Büttösi elágazás ||29.3 km||46.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Tanítási napokon 2; tanszünetben munkanapokon 1 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |17||23|| Büttös, autóbusz-váróterem ||31.0 km||48.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |18||24|| Kány, templom ||35.4 km||52.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |19||25|| Kány, bolt ||35.8 km||53.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |20||26|| Kány, templom ||36.2 km||53.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |21||27|| Büttös, autóbusz-váróterem ||40.6 km||57.8 km |align=left| |- |22||28|| Büttösi elágazás ||42.3 km||59.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Ellentétes irányban tanítási napokon 1 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |23||29|| Perecse, községháza ||45.9 km||63.1 km |align=left| |- |24||30|| Büttösi elágazás ||49.5 km||66.7 km |align=left| |- |25||31|| Krasznokvajda, Kossuth út 30. ||50.3 km||67.5 km |align=left| |- |26||32|| Krasznokvajda, óvoda ||50.9 km||68.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Tanítási napokon 3; tanszünetben munkanapokon 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫||33|| Krasznokvajda, iskola ||∫||68.9 km |align=left| |- |27||34|| Szászfa, pamlényi elágazás ||53.0 km||71.8 km |align=left| |- |28||35|| Keresztétei elágazás ||53.9 km||72.7 km |align=left| |- |29||36|| vonalközi végállomás ||56.9 km||75.7 km |align=left| |- |30||37|| Keresztétei elágazás ||59.9 km||78.7 km |align=left| |- |31||38|| végállomás ||62.4 km||81.2 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése