Andrew Davis (Chicago, 1946. november 21. –) amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer és operatőr.
Jelentősebb filmjei a Nico, az Úszó erőd és A szökevény.
Életpályája Az Illinois állambeli Chicago déli részén született, és több olyan filmet is rendezett, amelynek hátterében Chicago állt. Nathan Davis színész és Metta Davis fia, valamint Richard "Richie" Peter Davis zenész (a Chicago Catz nevű zenekar társalapítója) és Jo Ellen Friedman testvére.
Davis a Bowen High Schoolba jár és újságírást tanult az Illinois-i Urbana-Champaign-i Egyetemen, ahol 1968-ban újságírói diplomát szerzett. 1968-ban nem sokkal később a polgárjogi és háborúellenes témák és a filmkészítés iránt érdeklődött. Davis mentora az elismert operatőr, Haskell Wexler volt, akivel együtt dolgozott a Medium Cool című filmben, és filmes karrierjét operatőrként kezdte kisköltségvetésű filmekben, mint a The Hit Man, a Cool Breeze és a The Slams.
1986-ban Davis kezdte rendezni az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült A menekülő ember című filmet, de végül egy héttel a forgatás után Paul Michael Glaser váltotta le. Később számos nagyobb költségvetésű hollywoodi filmet rendezett, mint az Úszó erőd, Az igazság nevében és a Hullámtörők, de a legnagyobb elismerést az 1993-as, Harrison Ford és Tommy Lee Jones főszereplésével készült, A szökevény című film hozta el számára, ami hét Oscar-jelölést kapott, amiből egyet (Tommy Lee Jones, mint legjobb férfi mellékszereplő) díjra is váltott.
Davis számos projektet fejleszt a Santa Barbara-i székhelyű produkciós cégén, a Chicago Pacific Entertainmenten keresztül. Davis befejezte első regényét, a Disturbing the Bones című geopolitikai thrillert, amit Jeff Biggers íróval közösen írt és a tervek szerint 2024 nyarán jelenik meg.
Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörRendezőProducerÍró 1975 Paco 1978 Stony Island 1983 The Final Terror 1985 A csend kódja Code of Silence 1988 Nico Above the Law 1989 Kereszttűzben The Package 1992 Úszó erőd Under Siege 1993 A szökevény The Fugitive 1995 Kis simli, nagy simli Steal Big Steal Little 1996 Láncreakció Chain Reaction 1998 Tökéletes gyilkosság A Perfect Murder 2002 Az igazság nevében Collateral Damage 2003 Stanley, a szerencse fia Holes 2006 Hullámtörők The Guardian
Televízió Év Cím Megjegyzés 1978 At Home with Shields and Yarnell televíziós rövidfilm 2000–2001 OnStar: Batman 4 epizód 2005 Just Legal próbaepizód
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Chicagóiak Kategória:Élő személyek