Russell Kenneth Alexander Martin skót válogatott labdarúgó és edző, legutóbb az angol Southampton vezetőedzője.
Játékosként hátvédként játszott, pályafutását a Brighton & Hove Albion akadémiáján kezdte, majd 2004-ben a Lewes csapatában debütált és még abban az évben a Wycombe Wanderershez igazolt, mielőtt 2008-ban leszerződtette a Peterborough United. Martin 2010-ben a Norwich Cityhez csatlakozott, színeikben 309 alkalommal lépett pályára. Ezt követően játszott még a Rangers, a Walsall és a Milton Keynes Dons színeiben. Ötször is feljutott pályafutása során, kétszer a Premier League-be és a 2014–2015-ös szezonban beválasztották az év csapatába az angol másodosztályban.
Angliában született, de a skót válogatottat képviselte. 2019-ben kezdett el edzősködni, mikor visszavonulása után leszerződtette a Milton Keynes Dons, majd 2021-ben lett a Swansea City vezetőedzője. Két évvel később kinevezték a Southampton menedzserének, ahol első szezonjában visszajuttatta a Premier League-be a csapatot.
Statisztika
Játékosként
Klubcsapatokban CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaEgyébÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokGólokWycombe Wanderers2004–2005League Two701000301102005–20062331000502932006–20074222070205322007–2008440101030490Összesen116550801301425Peterborough United2008–2009League One4614010105212009–2010Championship100—40—140Összesen561405010661Norwich City2009–2010League One26000—102702010–2011Championship4651020—4952011–2012Premier League3323010—3722012–20133132010—3432013–20143102020—3502014–2015Championship4520010304922015–2016Premier League3031000—3132016–2017Championship3712011—4022017–201850002000702018–201900—00—00Összesen28416110914030817Rangers (kölcsönben)2017–2018Scottish Premiership151200000171Walsall2018–2019League One80300010120Milton Keynes Dons2018–2019League Two181———1812019–2020League One111003010151Összesen292003020342Karrier összesen5082525025121057926
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésekGólok201110201230201360201460201560201660201710Összesen290
Edzőként Frissítve: 2024. december 15. Csapatok-tól-igMutató Milton Keynes Dons2019. november 3.2021. július 31. Swansea City2021. augusztus 1.2023. június 21. Southampton2023. június 21.2024. december 15.Összesen
Sikerek, díjak Játékosként Peterborough United League One-ezüstérmes: 2008–09
Norwich City League One: 2009–2010 Championship-ezüstérmes: 2010–2011 Championship-rájátszás: 2015
Milton Keynes Dons EFL League Two-feljutás: 2018–2019
Egyéni PFA – Az év csapata: 2014–2015-ös Championship
Edzőként Southampton EFL Championship-rájátszás: 2024
Jegyzetek
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Lewes labdarúgói Kategória:A Wycombe Wanderers labdarúgói Kategória:A Peterborough United labdarúgói Kategória:A Norwich City labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:A Walsall labdarúgói Kategória:A Milton Keynes Dons labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Skót labdarúgóedzők Kategória:A Premier League edzői Kategória:Brightoniak