Elvis Fatović (Dubrovnik, 1971. május 8. ― ) Európa-bajnoki ezüstérmes visszavonult horvát vízilabdázó, edző. Jelenleg a spanyol CNA Barceloneta vezetőedzője.

Sportpályafutása

Játékosként

Szülővárosában kezdett vízilabdázni, a Jug Dubrovnik csapatában. Klubkarrierje szorosan kötődik az Adria-parti együtteshez, hiszen eltekintve az egyéves zágrábi kitérőtől (1992 és 1993 között), Dubrovnikban játszott. Fehér-kék-vörös színekben 1993 és 2007 között hat alkalommal szerzett horvát bajnoki címet, hétszer nyert horvát kupát, valamint 2001-ben és 2006-ban a Bajnokok ligájában is felállhatott a dobogó tetejére. Játékospályafutását 2007-ben fejezte be.

Utánpótláskorú játékosként tagja volt a jugoszláv junior válogatottnak, mellyel 1989-ben világbajnoki, egy évvel később pedig Európa-bajnoki címet szerzett. A horvát nemzeti válogatott keretébe majdnem 28 éves korában kapott először meghívót, majd 2000-ben tagja volt a sydney-i olimpián 7. helyezést elért csapatnak is. 2003-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, valamint 9. helyen végzett a világbajnokságon. 2004-ben 10. helyen zárt az athéni ötkarikás játékokon a horvát nemzeti együttes tagjaként.

Edzőként

Játékoskarrierje befejeztével a Jug Dubrovnik vezetőedzője lett. Nevelőegyesülete kispadjáról 2011-ben állt fel, ezalatt három idényben vezette a Jugot horvát bajnoki címig (2008-09, 2009-10, 2010-11), két alkalommal kupagyőzelemig (2008-09, 2009-10), valamint egy alkalommal Adria-liga győzelemig (2008-09).

2005 és 2012 között Ratko Rudić szövetségi kapitány mellett a horvát válogatott másodedzője volt. 2013 tavaszától egészen a tokiói olimpiáig szövetségi kapitányként irányította az ausztrál férfiválogatottat. Irányítása alatt az ausztrálok két világversenyen is a dobogós helyezést ért el: a 2018-as világkupán ezüstérmet, a 2019-es világligán pedig bronzérmet szerzett.

2021 ősze óta a CNA Barceloneta vezetőedzője.

Eredményei játékosként

Klubcsapattal Jug Dubrovnik

Horvát bajnokság Bajnok: 1999-00, 2000-01, 2003-04, 2004-05, 2005-06, 2006-07 Ezüstérmes: 1994-95, 1995-96, 1998-99 Bronzérmes: 1991-92, 1996-97 Horvát kupa Győztes: 1994-95, 1996-97, 2000-01, 2002-03, 2003-04, 2004-05, 2006-07 Ezüstérmes: 1993-94, 1995-96, 1999-00, 2001-02, 2005-06 Bajnokok ligája Győztes: 2000-01, 2005-06 Ezüstérmes: 2006-07 LEN-szuperkupa Győztes: 2006

Mladost Zagreb

Horvát bajnokság Bajnok: 1992-93 Horvát kupa Győztes: 1992-93 Bajnokcsapatok Európa-kupájaElnevezése 1996-tól "Bajnokok ligája". Ezüstérmes: 1992-93

Válogatottal Jugoszlávia (junior)

Világbajnokság Aranyérmes: 1989 Európa-bajnokság Aranyérmes: 1990

Horvátország

Olimpiai játékok 7. hely: 2000 10. hely: 2004 Világbajnokság 9. hely: 2003 Európa-bajnokság Ezüstérmes: 2003

Magánélete

Fia, Loren Fatović világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

Jegyzetek

Források

Profilja a World Aquatics weboldalán Elvis Fatović - Olympics Olympedia Interjú Elvis Fatović-csal - a St Vincent's Waterpolo Club honlapján

Kategória:Horvát vízilabdázók Kategória:Dubrovnikiak Kategória:A Jug Dubrovnik vízilabdázói Kategória:A Mladost Zagreb vízilabdázói Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Horvát olimpikonok Kategória:Élő személyek Kategória:Edzők