A gyász általános tünettanának leírása után a szakemberek a gyász folyamatát annak szakaszokra bontásával igyekezték megismerni. Több megközelítéssel találkozhatunk, ha ezeket a különböző modelleket vizsgáljuk, de mindenképpen fontos, megjegyezni, hogy a gyász mindig egyéni reakcióformákat mutat, annak megjelenése mindig egyedi. Ebből kiindulva az újabb szakirodalmak már nem feltétlenül fogadják el a szakaszolást, sokszor károsnak tartják, és inkább más megközelítéseket alkalmaznak, melyek jobban segítik a gyászolókat és a velük foglalkozó szakembereket is a folyamat megértésében.
A modellekről elmondható, hogy alapvetően hármas tagoltsággal dolgoznak: a veszteséggel való találkozás, az elfogadás és megbékélés, és a kettő között levő köztes fázis alkotja az elméletek alapján. Az elnevezések változhatnak, de ez a három jól elkülöníthető egység az, amit a szerzők vizsgálnak, esetenként tovább bontanak.
A gyász szakaszainak különböző modelljei A "legegyszerűbb" modellek a fentebb említett három szakaszt írják le, így a sokk-felismerés-elfogadás fázisaiban gondolkodnak. Mások ezeket a szakaszokat bontják tovább, különös tekintettel a középső szakaszra. Így jönnek létre a négy, illetve ötszakaszos modellek, melyek viszont különböző szemlélettel és megközelítéssel vizsgálják az egyes fázisokat.
Az elméletek közül a legismertebb Elisabeth Kübler-Ross modellje, mely viszont eredetileg a haldoklás folyamatát írja le. A szerző könyvében ugyan megemlíti, hogy a gyászolókban is hasonló események zajlanak le, mint a haldokló emberekben, de hosszú ideig félreértették ezt a megközelítést, és egy normatív, előíró mérceként került be a köztudatba.
Magyarországon Pilling János modellje terjedt el leginkább, akinek a modellje hangsúlyozza a gyász folyamatjellegét, és egyedi mivoltát. Megkülönbözteti modelljét a többi elmélettől az is, hogy 0. fázisként az anticipációs gyászt is megjeleníti a folyamatban.
A különböző modellek táblázatos összehasonlítása Pollock (1961)Engel (1961)Kreis és Pattie (1969)Oates (1955)Fulcomer (1942)Bowlby (1980)Kübler-Ross (1970)Pilling (2012)Spiegel (1973)Kast (1982)Anticipációs gyászSokkSokkSokkSokkSokkKábultságElutasítás, izolációSokkSokkElutasításKábultságKultúra-determinált viselkedésVágyako-zás, keresésGyászre-akcióA veszteség felismeréseSzenvedésKüzdelem fantázia és realitás köztDühKontrollált szakaszKontrollált fázisFelszakadó érzelmekA gyász áttöréseKísérletezés és tévcselekményekDezorganizáció, kétség-beesésAlkudozásTudatosu-lásRegresszióElválási reakcióRestitúcióHelyreállásSzelektív emlékezésDepresszióÁtdolgozásKeresés és elválásA veszteség elfogadásaA gyász zárásaReorganizációBelenyugvásAdaptációAdaptáció Új viszony kialakítása önmagunkhoz és a világhoz
A szakaszelméletek kritikája A szakaszelméletek empirikus vizsgálata során a legújabb kutatások is azt mutatják, hogy az egyes fázisok lineáris folyamatával szemben azok az érzelmek, melyek gyász-indikátornak nevezhetünk, és megjelennek a fenti modellekben is, valójában a folyamat elejétől egyszerre jelen vannak, az idő előrehaladtával csupán hangsúlyeltolódások figyelhetőek meg.
A szakaszelméletek mellett fontos lehet megismerni a velük párhuzamosan jelenlévő más elméleteket is, melyek a gyász folyamatjellegét és egyedi sokszínűségét helyezik előtérbe a szakaszolással szemben. Ilyen elmélet a gyász kettősfolyamat-modellje, a jelentéskonstrukciós modell, és a gyász növekedéselméletei is ide tartoznak.
Források
Pilling János (szerk.): Gyász, Budapest, Medicina, 2003. Kiss Enikő Csilla, Sz. Makó Hajnalka (szerk.): Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana, Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2015. https://www.baloghdenes.hu/a-gyasz-fazisai-a-gyasz-szakaszai/
Jegyzetek
Kategória:Gyász