Žune (), falu Bosznia-Hercegovinában, Bosanska krajina területén, Prijedor községben, a Szerb Köztársaságban.

Fekvése Bosznia-Hercegovina északnyugati részén, Banja Lukától légvonalban 50, közúton 67 km-re nyugat-északnyugatra, községközpontjától légvonalban 11, közúton 13 km-re délnyugatra, a Žunski-patak völgyében és a környező dombvidéken, 250 – 350 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. A szétszórt típusú falvak közé tartozik. Főbb települései: Buzuci, Visoka glavica, Didovići, Ivanovići, Jezero, Komljenovići, Krndije, Lipici, Pranići, Tubići. A legenda szerint a falu erdős részén nagy kolibri csapatok éltek, amelyekről a falu nevét kapta.

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1416Bosnyák65Horvát32681Jugoszláv160Egyéb60Összesen368102

Története Az itt talált régészeti leletek tanúsága szerint területén már a római korban is éltek emberek, akik az itteni bányákban dolgoztak. Erre utal a négy római oltár, melyek a 2. század végéről és a 3. század elejéről származnak. Feltehetően a bányászok kultikus helye volt itt.

A családi hagyományok szerint a mai lakosok ősei a 19. század első felében költöztek ezekre a területekre. A Didović család Dalmáciából, a Dejanović család pedig Vareš környékéről származott.

A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz, ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. A „Ljubija” vasércbánya 1916-ban nyílt meg a Javorik erdősáv területén, amely Atar déli részén található, amely akkoriban Európa egyik legnagyobb és legmodernebb bányája volt. Az Atáron átfolyó Žunska-patak alsó részének duzzasztásával létrejött a Žune-tó, 47 m magas gáttal. A tavat a bányászott érc leválasztása során az üledék lerakására használták. Az egykori (ma lakatlan) Šikići faluban megépült a Šikićai gát (57 m magas), amely a központi bányáknál a vasérc nedves leválasztása utáni üledékek lerakására is szolgált. A monarchia szétesésével 1918-ben előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része. Jugoszlávia megszállása után a falu a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháborúban két NOVJ harcos és hat, NDH alakulathoz tartozó katona vesztette itt életét.

1945-től a település a szocialista Jugoszlávia része volt. A falu 1961-ben kapott áramot. 1963-ig Žune falu Ljubija községhez tartozott. A Bosznia-Hercegovinában zajló polgárháború idején a település a Boszniai Szerb Köztársaság része volt. A háború idején a harcokban két VRS katona vesztette itt életét. A daytoni békeszerződést követő területfelosztásnál a település Prijedor község részeként a Szerb Köztársaság területéhez került. A lakosság főként mezőgazdasággal foglalkozik, egy részét a „Ljubija” vasércbányákban alkalmazzák. Atárban van egy katolikus temető, harangtorony nélküli fakápolnával (1960 körül épült), ahol alkalmanként miséznek. A legközelebbi iskola Ljubija településen található. A helyiek kutakból és forrásokból szerzik a vizet.

Nevezetességei Brdo lelőhelyén, a Javorik bányakörzeten belül, a talajréteg eltávolítása során négy római oltárt találtak a Krisztus utáni 2. század végéről és a 3. század elejéről, amelyeket Terra Mater bányászistennőnek szenteltek. A feliratok megemlítik Septimius Severus és Caracalla római császárokat, valamint Verekund, Makrinus, Callimorphus és Heliodorus bányavezetőket. Valószínűleg az akkori bányászok kultikus helye volt itt.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Prijedor város hivatalos oldala Prijedor város információs portálja Prijedor24.com

Kategória:A Banja Luka-i régió települései