A Csináljuk a fesztivált! című zenés show-műsor tizedik (az MTVA számozása szerint a széria megújulásának negyedik) évada 2024. december 7-én vette kezdetét a Dunán.
A műsorvezetők Fodor Imre és Rókusfalvy Lili voltak. Az ezúttal négytagú zsűrit Balázs Klári, Bereczki Zoltán, Janza Kata és Korda György alkotta.
Az évad tíz részes volt, egy kivétellel szombat esténként sugározta felvételről a Duna.
A műsorról A műsor nem épül semmilyen külföldi formátumra, teljesen saját ötlet alapján készült. A Csináljuk a fesztivált! rendezője Gyöngyösi Szabolcs, a vezető producer Károlyi Anikó, az operatőr Ancsics Csaba, valamint a zenei producer Rakonczai Viktor volt.
A négy tagú zsűri 1 és 10 pont között értékelte az elhangzó dalokat, valamint a stúdióközönség mobiltelefonos applikációval szavazhatott. A zsűri pontjait – ami összesen, dalonként maximum 40 pont lehetett – ebben az évadban is a műsor végén adták a közönség pontjaihoz. Ők szintén dalonként maximum 40 pontot adhattak.
Az egyes válogatók egy-egy zenei korszak zenéit foglalták magukban. Az első válogatóban az 1910-es és 1950-es évek közötti időszak, a második válogatóban az 1960-as és 1970-es évek, a negyedik válogatóban az 1980-as és 1990-es évek, a hatodik válogatóban pedig a 2000-es és 2010-es évek magyar dalait dolgozták fel a versenyzők. A harmadik válogató adásban lírai, karácsonyi dalokat adtak elő a fellépők, míg az ötödik válogató a szilveszteri különkiadás volt. Ezen adásoknál csupán 1–1 dal jutott tovább az elődöntőkbe, és erről kizárólag a stúdióközönség döntött.
A helyszín A műsor helyszínéül a közmédia többi szórakoztató produkciójához hasonlóan az MTVA Kunigunda útjai székházának -es egyes stúdiója szolgált, Budapesten.
A műsorvezetők és a zsűritagok A megújult műsor negyedik évadjában a műsorvezetők ismét Fodor Imre és Rókusfalvy Lili lettek.
A szakmai zsűrit képviselte: Balázs Klári, Fonogram-díjas énekesnő Bereczki Zoltán, EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer Janza Kata, Jászai Mari-díjas színésznő, EMeRTon és Honthy-díjas musicalénekes Korda György, eMeRTon-díjas, Artisjus- és Fonogram-díjas énekes
Internetes előválogatás 2024 szeptemberében és októberében a hirado.hu olvasói lehetőséget kaptak, hogy minden héten egy-egy válogatóba beszavazzák a kedvenc dalaikat. Az alábbi dalokra lehetett voksolni az internetes oldalon.
Első válogató1910–1950-es évek Dal Dalszerzők Szívemben bomba van Walter László, Harmat Imre Szép város Kolozsvár Kálmán Imre, Julius Brammer, Alfred Grünwald Csak egy kis emlék Fényes Szabolcs, Bacsó Péter Szeressük egymást gyerekek Seress Rezső Van a Bajza utca sarkán Zerkovitz Béla, Szilágyi László
Második válogató1960–1970-es évek Dal Eredeti előadó Ha volna két életem Piramis Ringasd el magad LGT Sajtból van a Hold Bergendy Ez az utolsó tánc Delhusa Gjon Egy fiú a házból Késmárky Marika
Negyedik válogató1980–1990-es évek Dal Eredeti előadó Álmodtam egy világot Edda Művek Hazám Máté Péter Tele van a város szerelemmel Prognózis Szomorú szamuráj Ámokfutók A zöld, a bíbor és a fekete P. Box
Hatodik válogató2000–2010-es évek Dal Eredeti előadó Forogj, világ! NOX Valami van a levegőben Halott Pénz Színezd újra Magna Cum Laude Ragyog a szívem Mohamed Fatima Őrült szerelem Baby Gabi és Lala
Adások Válogatók Az MTVA a hat válogatót 2024. december 7-én, december 14-én, december 21-én, december 28-án, december 31-én és 2025. január 4-én tartotta. A négytagú zsűri 1 és 10 pont között értékelte az elhangzó dalokat, valamint a stúdióközönség mobiltelefonos applikációval szavazhatott. A zsűri pontjait – ami összesen, dalonként maximum 40 pont lehetett – a műsor végén adták a közönség pontjaihoz. Ők szintén dalonként maximum 40 pontot adhattak. Ennek alapján az első kettő, a negyedik és a hatodik válogatóból az első hét, míg a két ünnepi gálaadásból a stúdióközönségnél első helyen végzett dalok jutottak tovább az elődöntőkbe. A műsort felvételről közvetítette a Duna.
Első válogató
+ Első válogató – 2024. december 7. # Előadó Dal (zene / szöveg)Pontozás KordaGyörgy BalázsKlári JanzaKata BereczkiZoltán Közönség Σ01 Kálloy-Molnár Péter és Sári ÉviAsszonykám, adj egy kis kimenőt (Zerkovitz Béla, Szilágyi László) 8 8 9 8 35 6802 Muri EnikőMindig az a perc (Fényes Szabolcs, Mihály István) 8 8 10 9 35 7003 Kökény Dani és Kovács HarmatSzép város Kolozsvár (Kálmán Imre, Julius Brammer, Alfred Grünwald) 8 7 8 7 34 6404 Faragó András TopiSzeressük egymást gyerekek (Seress Rezső) 10 9 10 10 34 7305 Trap kapitány és Kovácsovics FruzsinaBőg a tehén (Eisemann Mihály, Szilágyi László) 9 9 8 8 34 6806 Juhos Zsófi és Patocska OlivérSzívemben bomba van (Walter László, Harmat Imre) 8 8 9 8 34 6707 Kökény AttilaLevél apukához (Horváth Jenő, Szabó Sándor) 10 10 10 10 38 7808 Kardos-Horváth JánosLegyen a Horváth-kertben, Budán (Lajtai Lajos, Békeffi István) 8 8 9 9 33 6709 Kamarás Iván és SzandiHol van az a nyár? (Lajtai Lajos, Békeffi István) 10 10 10 10 36 7610 Vida PéterA lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok (Kálmán Imre, Leo Stein, Jenbach Béla) 10 10 10 10 37 77
Második válogató
+ Második válogató – 2024. december 14. # Előadó Dal (zene / szöveg)Pontozás KordaGyörgy BalázsKlári JanzaKata BereczkiZoltán Közönség Σ 01 Heincz Gábor Biga Sajtból van a Hold (Demjén Ferenc)10101010 3474 02 Czakó Juli Ha volna két életem (Som Lajos / Horváth Attila)991083470 03 Baricz Gergő Ringasd el magad (Presser Gábor / Adamis Anna)101010103575 04 Szabó Előd Könnyű álmot hozzon az éj (Várkonyi Mátyás / Miklós Tibor) 9 10 10 9 37 75 05 Rudán Joe Postakocsi (Nagy Tibor / Komár László)99983469 06 Pál Dénes Azért vannak a jó barátok (Máté Péter / S. Nagy István)101010103777 07 Ördög Tibor Csipa Így szólt hozzám a dédapám (Szűcs Antal Gábor / Frenreisz Károly)99993571 08 Torres Dani Amikor én még kissrác voltam (Szörényi Levente / Bródy János)99983368 09 Kalapács József A Villa Negra románca (Ránki György / Garai Gábor) 9 9 9 8 34 69 10 Tóth Vera Árva fiú (Szakály László / S. Nagy István)101010103878
Harmadik válogató
Harmadik válogató (Karácsony) – 2024. december 21. # Előadó Dal (zene / szöveg) 01 Vágó Bernadett és Miller Zoltán Egyszer (Presser Gábor) 02 Tempfli Erik és Hegedűs Bori A csönd éve (Balázs Fecó / Horváth Attila) 03 Gábor Márkó és Becz Bernadett Szeretni valakit valamiért (Bódi László) 04 Kiss Enikő és Nádor Dávid Most múlik pontosan (Kiss Tibor) 05 Szabó Ádám és Szabó Jennifer Az első karácsony (Török Tamás, Szolnoki Péter, Magyar Zsolt / Král Gábor) 06 Gubik Petra és Dánielfy Gergő Olyan ő (Bartis Szilárd, Tatár Attila, Kozma Zsombor, Bagossy Norbert, Bagossy László) 07 Balássy Betty és Varga Feri Két összeillő ember (Havasy Viktor / S. Nagy István) 08 Takáts Máté és Takáts Tamás Mesélek a bornak (Fülöp Loránd, Szabó László, Pál Andor, Mihály Csaba, Alin Nicuta) 09 Feng Ya Ou és Békefi Viki Végső vallomás (Romhányi Áron, Pély Barna / Orbán Tamás) 10 Király Viktor és Király Linda Kívánj igazi ünnepet! (Som Lajos / Horváth Attila)
Negyedik válogató
+ Negyedik válogató – 2024. december 28. # Előadó Dal (zene / szöveg)Pontozás KordaGyörgy BalázsKlári JanzaKata BereczkiZoltán Közönség Σ 01 Pesák Ádám Hotel Menthol (Fenyő Miklós / Novai Gábor) 9 9 10 10 35 73 02 Koós Réka Álmodtam egy világot (Slamovits István, Barta Alfonz / Pataky Attila) 9 9 10 10 36 74 03 Varga Miklós A zöld, a bíbor és a fekete (Sáfár József, Cserháti István / Csiga Sándor) 10 10 10 10 36 76 04 László Attila Nem tudok élni nélküled (Németh Zoltán, Pete László / Meződi József, Veszelinov András) 9 9 10 9 37 74 05 Oláh Gergő Még nem veszíthetek (Pásztor László, Jakab György, Lakatos Gábor / Zámbó Imre) 10 10 10 10 38 78 06 Keresztes Ildikó Hello (Dorozsmai Péter / Kovács Ákos) 10 10 10 9 37 76 07 Peller Károly Kérek egy kulcsot a szívedhez (Móré András / Paréj Zoltán) 9 9 10 8 35 71 08 Berki Artúr Hazám (Máté Péter) 9 9 9 9 36 72 09 Szulák Andrea Apáink útján (Gidófalvy Attila / Szigeti Ferenc) 10 10 10 9 37 76 10 Ember Márk Szép Júlia (Gerendás Péter / Sztevanovity Dusán) 10 10 10 10 39 79
Ötödik válogató
+ Ötödik válogató (Szilveszter) – 2024. december 31. # Előadó Dal (zene / szöveg) 01 Kirchknopf Gergő Mondd, kis kócos (Presser Gábor / Juhász Sándor, Komár László) 02 Vincze Lilla és Palcsó Tamás Cintányéros cudar világ (Szirmai Albert / Gábor Andor) 03 Szabó Máté Gyulafirátót (Deseő Balázs / Máté Szabolcs) 04 Mahó Andrea Ha szombat este táncol (Pásztor László, Jakab György / Hatvani Emese) 05 Nagy Sándor Hétre ma várom a Nemzetinél (Lajtai Lajos / Békeffi István) 06 Mészáros Árpád Zsolt Mert a nézését, meg a járását (ismeretlen) 08 Nádas György Süsü, a sárkány (Bergendy István / Csukás István) 08 Csorba Lóci Limbó-hintó (Fenyő Miklós / Novai Gábor) 09 Szekeres András Úristen (Valkusz Milán, Marics Péter, Dandó Zoltán, Szikora Róbert) 10 Antal Timi és Kocsis Tibor Hajmási Péter, Hajmási Pál (Kálmán Imre / Leo Stein, Jenbach Béla)
Hatodik válogató
+ Hatodik válogató – 2025. január 4. # Előadó Dal (zene / szöveg) Pontozás KordaGyörgy BalázsKlári JanzaKata BereczkiZoltán Közönség Σ 01 László Evelin és Bűdi Szilárd Már nem szédülök (Oláh József) 10 10 10 10 35 75 02 Bihal Roland Örökké tart (Fejes Tamás, Molnár László / Lukács László) 10 10 10 9 34 73 03 Wolf Kati Motel (Rakonczai Viktor / Szabó Ágnes) 10 10 10 10 37 77 04 Puss Tamás Jó nekem (Szalai Márton, Kirchknopf Gergő, Csík Andor, Mersics György, Frimmel Jakab, Drescher Gábor, Németh András, Tompa Krisztián Gábor / Kirchknopf Gergő) 9 9 9 8 34 69 05 Vastag Csaba Nem lehet két hazád (Tátrai Tibor, Tóth János László / Földes László) 10 10 10 10 36 76 06 Veréb Tomi és Curtis Valami van a levegőben (Marsalkó Dávid, Csöndör László / Csöndör László, Járai Márk, Marsalkó Dávid, Prifer Barnabás) 10 10 10 10 38 78 08 Szabó András Csillag vagy fecske (Lovasi András) 9 10 10 9 34 72 08 Völgyesi Gabi Forogj, világ! (Harmath Szabolcs / Valla Attila) 9 9 9 10 38 75 09 Vastag Tamás Nincs semmi másom (Rakonczai Viktor, Kökény Attila / Major Eszter, Tabár István) 10 10 10 10 36 76 10 Pély Barna Színezd újra! (Szabó Tibor / Kara Mihály) 10 10 10 10 35 75
Elődöntők Az MTVA a három elődöntőt 2025. január 11-én, január 18-án és január 25-én tartotta. A négytagú zsűri 1 és 10 pont között értékelte az elhangzó dalokat, valamint a stúdióközönség mobiltelefonos applikációval szavazhatott. A zsűri pontjait – ami összesen, dalonként maximum 40 pont lehetett – a műsor végén adták a közönség pontjaihoz. Ők szintén dalonként maximum 40 pontot adhattak. Ennek alapján az első három helyen végző dal jutott tovább a döntőbe. A műsort felvételről közvetítette a Duna.
Első elődöntő
+ Első elődöntő – 2025. január 11. # Előadó Dal (zene / szöveg) Pontozás KordaGyörgy BalázsKlári JanzaKata BereczkiZoltán Közönség Σ 01 Baricz Gergő Ringasd el magad (Presser Gábor / Adamis Anna) 10 10 10 10 37 77 02 Koós Réka Álmodtam egy világot (Slamovits István, Barta Alfonz / Pataky Attila) 10 10 10 10 37 77 03 Pál Dénes Azért vannak a jó barátok (Máté Péter / S. Nagy István) 10 9 9 9 39 76 04 Szabó Előd Könnyű álmot hozzon az éj (Várkonyi Mátyás / Miklós Tibor) 9 9 10 10 36 74 05 Kálloy-Molnár Péter és Sári Évi Asszonykám, adj egy kis kimenőt (Zerkovitz Béla, Szilágyi László) 8 8 9 8 3669 06 Keresztes Ildikó Hello (Dorozsmai Péter / Kovács Ákos) 9 9 9 9 36 72 07 Ördög Tibor Csipa Így szólt hozzám a dédapám (Szűcs Antal Gábor / Frenreisz Károly) 9 9 9 8 36 71 08 Faragó András Topi Szeressük egymást gyerekek (Seress Rezső) 9 9 9 9 36 72 09 Tóth Vera Árva fiú (Szakály László / S. Nagy István) 10 10 10 10 38 78 10 László Evelin és Bűdi Szilárd Már nem szédülök (Oláh József) 10 9 9 10 38 76
Második elődöntő