A Jornal Nacional (kiejtése: zsornál nászionál) a brazil TV Globo hírműsora. Az első adás 1969. szeptember 1.-én volt és azóta Brazília egyik legnézettebb hírműsora.
Története
A Jornal Nacional 1969-ben jelentkezett először Hilton Gomes és Cid Moreira műsorvezetőkkel, az adást Rio de Janeiróból közvetítették, hónapokkal később a hírműsor az első női műsorvezetővel Márcia Mendeszel jelentkezett. Az 1970-es években a Jornal Nacional nagyobb hangsúlyt fektetett a külföldi és sporthírekkel. A brit Beyond Citizen Kane dokumentumműsorban úgy vélték, hogy mivel a Globo televíziótársaság üzleti sikereit a Brazil katonai diktatúrának köszönhette, így cserébe nem tudosított a diktatúra elnyomásáról. Mindezek ellenére a hírműsor számos innovációt valósított meg: 1970-től színes adásokkal jelentkezett, 1973-tól műholdas tudosításokkal, 1976-tól élő tudosításokkal és 1977-tól videós tudosításokkal jelentkezett.
Az 1980-as években három műsor váltott ki visszatettszést a közvéleményből: 1982-ben a Rio de Janeiro-i állami választáson a Globót választási csalásban való részvétellel vádolták meg. A Rede Globo egykori dolgozója, Roméro da Costa Machado szerint, Leonel Brizolát, a rezsim ellenzékének jelöltjét a Globo tulajdonosa Roberto Marinho üldözte. 1984-ben a gyengülő katonai diktatúrban a közvetlen elnökválasztást követelő civil mozgalom, a Direitas Já tüntetéséről a Jornal Nacional elfogultan, részrehajlóan tudosított. 1989-ben a Jornal Nacionalt azzal vádolták, hogy az elnökválasztásti vitát úgy vágták meg, hogy a jobboldali Fernando Collor tünjön fel jobb színben, a kihívójával Luiz Inácio Lula da Silvával szemben.
Az 1990-es években a Jornal Nacional tudosításaiban előtérbe kerültek a favelákban levő rendőri brutalitások, a társadalombiztosításban levő korrupciós ügyek
Műsorvezetők A műsor 50 éve alatt számos műsorvezető fordult meg a Jornal Nacionalnál. Az első műsorvezető páros Hilton Gomes és Cid Moreira voltak. 1971-ben Gomest lecserélték Sérgio Chapelinre és a műsor egyik leghosszabb állandó műsorvezető párosát adta Cid Moreirával. 1983-ban Chapelint pedig Carlos Freitas váltotta a műsorvezetői székben aki Cid Moreirával 1989-ig volt műsorvezető, majd az ő helyére visszatért Chapelin, aki Moreirával volt műsorvezető 1996-ig. 1989-ben kezdett William Bonner és női műsorvezetőpárosa Lillian Witte Fibe. 1998 és 2011 között Witte Fibe helyett Fátima Bernardes volt William Bonner műsorvezetői párja, aki az életben Bonner ex-felesége. A műsornak 2014-ig William Bonner és Fátima Bernardes mellett Chapelin és Moreira állandó műsorvezető párosok voltak. 2014 óta William Bonner mellett Renata Vasconcellos a műsorvezető.
Nézettségi adatok Év Nézők(rating pontok)UOL - Ooops!. Desde 2000, "JN" perdeu um terço do público Share (%)Luis Soares. Audiência do Jornal Nacional em queda livre 2000 39.4R7.com. Jornal Nacional despenca na audiência e perde um terço do público desde 2000 56,6 2001 37.8O DIA. 'Jornal Nacional' tem pior audiência desde 2000 56,6 2002 36.6 55,2 2003 36.6 56,7 2004 40Folha de S. Paulo (2006). Audiência do "Jornal Nacional" despenca; novela "Belíssima" também cai(39.8) 61,9 2005 35.8 54,8 2006 36.4 54,3 2007 34.0 53,8 2008 32.4 50,9 2009 30.9 50,4 2010 29.8 49,3 2011 32.0 52,4 2012 28.2Folha de S. Paulo. "Jornal Nacional" tem o pior desempenho no ibope desde 2000. UOL. 48,5 2013 26Folha de S. Paulo. "Jornal Nacional" perde um terço de sua audiência em dez anos. UOL. 45% 2014 23"Jornal Nacional" renovado cresce em audiência 37%
Jegyzetek
Kategória:Brazília kultúrája Kategória:Televíziós hírműsorok