Pásztohy András (Polgárdi, 1949. október 1. –) magyar állattenyésztő üzemmérnök, politikus, országgyűlési képviselő.

Életpályája Iskolái Az általános iskolát szülővárosában járta ki. A középiskolát Székesfehérváron végezte el; 1969-ben érettségizett az Ybl Miklós Gimnáziumban. 1970–1973 között a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatója volt. 1986–1990 között a Politikai Főiskola gazdaságpolitikai szakos hallgatója volt.

Pályafutása 1969–1970 között sorkatonai szolgálatot teljesített Kalocsán, törzsőrmesteri ranggal szerelt le. 1973–1983 között a mernyei Új Barázda Mgtsz-ben gyakornok, telepvezető, ágazatvezető, főágazatvezető és elnökhelyettes volt. 1983–1992 között a szentgáloskéri Béke Tsz. elnöke volt. 1991–1994 között tagja volt az Alpok–Adria Munkaközösség mezőgazdasági bizottságának. 1992–1997 között a Pannon Agráregyetem kaposvári kara kari tanácsának a tagja volt.Választás.hu 1992–1999 között a Somogy Megyei Vállalkozásfejlesztési Kuratórium tagja volt. 1992-től a Kaposvári Agroker Rt. igazgatótanácsának elnöke. 1992–2000 között az Agrária Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatóságának elnöke volt. 1998-tól a Dél-dunántúli Gabona Rt. igazgatótanácsának elnöke. 2000–2004 között az Agrária Rt. elnök-vezérigazgatója volt.

Politikai pályafutása 1975–1989 között a MSZMP tagja volt. 1980–1990 között, valamint 1994–2006 között országgyűlési képviselő (1980–1990 és 1994–1998: Kaposvár; 1998–2006: Somogy megye; 1994-: MSZP) volt. 1985–1990 között a Településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagja volt. 1989-től a MSZP tagja. 1990-ben és 2006-ban országgyűlési képviselőjelölt volt. 1990–1994 között a Somogy Megyei Közgyűlés tagja volt. 1990–2006 között mernyei önkormányzati képviselő volt. 1992–1994 között az MSZP országos választmányi tagja volt. 1994-től az agrártagozat alelnöke. 1994–1998 között, valamint 2002–2004 között a Mezőgazdasági bizottság alelnöke, 1998–2002 között tagja volt. 1998–2002 között a Vidékfejlesztési albizottság tagja volt. 1998–2002 között A Magyar-Horvát Parlamentközi Vegyes Bizottság magyar albizottságának tagja volt. 1998–2002 között Mernye alpolgármestere volt. 2002–2004 között az Ügyrendi bizottság tagja volt. 2003–2004 között az MSZP frakcióvezető-helyettese volt. 2004–2006 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára volt.

Családja Szülei Pásztohy Domokos (1925–?) pedagógus és Disznósi Karolin (1925–?) mérlegképes könyvelő voltak. 1973-ban házasságot kötött Németh Mártával. Két gyermekük született: András (1975–) és Katalin (1977–).

Könyvei Bookline.hu Vuk - iskolai felkészítő 7 éves korig (2006) Vuk - iskolai foglalkoztató 9 éves korig (2006) A kisegér, aki majdnem hős lett (2016)

Díjai Somogyért Alkotói Díj (1993) Szövetkezetért (MOSZ) kitüntetés (1995) Mernye díszpolgára (2005)

Jegyzetek

Források

Életrajza a Parlament oldalán Választás.hu

További információk Parlamenti választások 2002. A 2002. április 7-én és 21-én megválasztott 386 országgyűlési képviselő életrajza. A Ki Kicsoda szerkesztőség kiadványa. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Poligráf Kiadó, 2002.

Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás, 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1980–1985) Kategória:Országgyűlési képviselők (1985–1990) Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:Országgyűlési képviselők (1998–2002) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006)