bélyegkép|jobbra|263px|Matthäus Merian képe a második prágai defenesztrációról
A második prágai defenesztráció (a latin de (’-ból, -ből’; ’ki valahonnan’) és fenestra (’ablak’) szóösszetételből) azt a prágai eseményt jelöli, amikor 1618-ban a császár követeit kidobták a Hradzsin ablakán. Ez jelentette azt a végső szakítást abban az eseménysorban, amely a harmincéves háborúhoz vezetett.
A katolikus–protestáns ellentét
Az esemény előzményei az augsburgi vallásbéke ellenére is fennmaradt katolikus–protestáns ellentétek voltak. II. Rudolf német-római császár és cseh király 1609-ben kiadott egy felséglevelet Csehország számára, amely a templomépítést is szabályozta. Ezt a katolikusok és a protestánsok különbözőképpen értelmezték. A katolikusok szerint a protestánsok templomépítési joga csak a koronauradalmakra, a protestánsok szerint viszont az egész Cseh Királyságra vonatkozott. A protestánsok építettek egy templomot Braunauban és Klostergrabban is. A kormányzat az előbbit átadta a katolikusoknak, az utóbbit pedig leromboltatta, ami nagyon felháborította a protestánsokat, akik összehívták a tartományi rendeket. A hitvédők (defenzorok) ezen átnyújtották tiltakozásukat a tartományi kormányszéknek, majd közvetlenül II. Mátyásnak is Bécsbe. Mindkét helyen elutasították őket.
A prágai összeesküvés
Az uralkodói elutasítás hatására Prágában a cseh protestánsok szervezkedni kezdtek Jindřich Matyáš Thurn gróf vezetésével a kormányzat megbuktatására. 1618. május 23-án vita közben kidobták a prágai Hradzsin ablakán Jaroslav Martinic várgrófot, Vilém Slavata tartományi főbírót és Fabricius nevű titkárukat mint a „cseh nép árulóit”. Az összeesküvők számítása ellenére a kidobottak kisebb sebesülésekkel túlélték a 18 méteres zuhanást, sikerült elmenekülniük, és még sokáig szolgálták a császárt. A várfal tövében felgyűlt szeméthalom ugyanis felfogta becsapódásuk erejét.
A cseh protestáns rendek ezután 30 direktort neveztek ki, és kapcsolatba léptek a morva, sziléziai és magyar rendekkel, élükön Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel, valamint a német Protestáns Unióval. Ezzel kezdetét vette a harmincéves háború, amelynek első, úgynevezett cseh szakasza a Katolikus Liga és a Protestáns Unió között 1620. július 3-án megkötött ulmi béke és az 1620. november 8-án vívott fehérhegyi csata miatt a cseh rendek teljes vereségével végződött.
A kifejezés utóélete
Hasonló esemény történt korábban 1419-ben, amikor radikális husziták megöltek hét prágai tanácstagot. Utólag néha ezt nevezik a névadó esemény hatására „első prágai defenesztráció”-nak. A névadó „második” prágai defenesztráció hatására minden ablakon való kidobást is szoktak néha defenesztrációnak nevezni. Ezt megtoldva az ablakon való kiugrást pedig „öndefenesztrációnak”.
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Cseh felkelés (1618–1620) Fehérhegyi csata Harmincéves háború
Kategória:Harmincéves háború Kategória:Csehország történelme