A Satisfaction című dal az olasz lemezlovas, Benny Benassi 2002. június 12-én megjelent első, kimásolt kislemeze első Hypnotica című stúdióalbumáról. A MacinTalk használatával a dal énekhangja két beszédszintetizátorból, egy férfi és egy női hangból áll, amelyek ismételten azt mondják: Push me and then just touch me till I can get my satisfaction. A dal Benassi debütáló kislemeze, és egyben legsikeresebb dala is volt egyben, amely a 2. helyet érte el az Egyesült Királyságban. Aranylemez minősítést kapott Ausztráliában, Belgiumban, Franciaországban, és az Egyesült Államokban. 2014. augusztusában ez volt a 21. század 54. legkelendőbb kislemeze Franciaországban, 382.000 eladott példányszámmal.
A "Satisfaction" című dalt az elektro house előfutárának tekintik, amely a műfalyt a Mainstreambe hozta.
Előzmények és összetétel
Benassi úgy nyilatkozott, hogy a "Satisfaction" ihletét DJ-ként szerzett személyes tapasztalatai és a vágy adta, hogy egy olyan dalt alkosson, amely mélyebb szinten kapcsolódik az emberekhez. A dal célja az volt, hogy megragadja azt az érzést, ami a táncparketten történik, amikor a zene átveszi az irányítást, és eggyé teszi a tömeget. Benassi elmondta továbbá, hogy a dal jellegzetes dallamát unokatestvérétől, Alle Benassitól kapta: "Amikor az unokatestvérem a tunéziai turnéja után bejött a stúdióba, lejátszott nekem egy csomó hangot". Alle a DJ Mag-nak nyilatkozva elmondta: "Amikor Tunéziában voltam, klarinéton játszottam a szobámban, és dugó volt az utcában. És az ezzel járó hangok belevésődtek az agyamba". A hangszeres szám megkomponálása után szükség volt egy vokális szólamra is, de Benassi szerint nem volt könnyű énekest találni Olaszországban, ezért megpróbálták a vokódert. A dal B-moll hangnemben van, és percenként 130 BPM ütemű.
Videoklip
A videoklip első változatát Mauro Vecchi rendezte, és Benny, Alle Banassi, Paul French valamint Violeta látható benne, ahogyan a "Hypnotica" album borítóján is láthaóak. A videó egy három másodperces felvételből áll, amint a négy énekes a kamera felé fordul és mosolyog, lassított felvételben játszva, hogy illeszkedjen a dal hosszához. A videóban különféle animációk láthatóak, beleértve egy férfi és egy nő ajkának közeli képeit, amint együtt énekelnek a dallal. Ezt a klipet alig játszották a zenecsatornák, néhány országban ezt a változatot a "konstrukciós" változat váltotta fel.
A klip második változatát Dougal Wilson rendezte, és a benne szereplő nők egyszerű építőipari ruhákban láthatóak. A klip szinte zenei reklámként hangzik különféle elektromos szerszámok számára. Mindegyiket szexuális módon használják. Ezt a változatot főleg az éjszakai órákban játszották a csatornák. A dalban a brit Lad Magazin modelljei láthatóak, Jerri Byrne, Thekla Roth, Lena Stokes és Natasha Mealey, valamint az amerikai Playboy Playmate, Suzanne Stokes.
Feldolgozások
2008-ban a dániai Viborgból származó középkorú férfiak újrajátszották a dal klipjét, amely népszerű lett Dániában, és a televízióban is bemutatták.
2011-ben, a Nemzetközi Nőnapon a Belga Munkáspárt Általános Szövetségének és az Anders Szocialista Pártnak a női egyesületei kiadták az eredeti videoklip „Nagymama-újrafeldolgozását”. A videó célja a nemek közötti bérszakadék tudatosítása volt azáltal, hogy a lenge öltözetű nőket 60–70 évesen is ugyanazon a munkakörben mutatják be.
A 2018-as orosz tüntetések paródiái
2017 végén az Oroszországi Uljanovszki Polgári Repülési Intézet kadétjai a négy évvel korábbi brit katonák hasonló paródiájából merítettek ötletet, ezzel ünnepelve megbízatásuk végét.Antonova, Maria (24 January 2018). What Homoerotic Videos Can Teach Us About Modern Russia. New York Times. Retrieved 26 January 2018.army satisfaction. 8 February 2013. YouTube. Retrieved 26 January 2018. Csupán egyenruhás sapkájukat, és nyakkendőjüket, vállukon viselt övüket, kitömött ágyékukat és fekete csizmájukat viselve a kadétok twerkeltek, forogtak, és karbantartási feladatokat imitáltak a klipben, miközben az egyik szobából a másikba az operatőr sétált a hálószobájukban. A videó erős homoerotikus elemeket is tartalmazott, és a BDSM kultúrára hajazott.
Az intézet tisztviselői, és az iskola, amely Oroszország legrégebbi és legrangosabb pilótaképző iskolájaként tartanak nyilván, dühösek voltak, különösen azért, mivel a kadétok az iskola tulajdonában álló egyenruhás sapkájukat viselték a videóban. Szergej Kraszov, az intézet igazgatója azt mondta: "Ha otthon így viccelődtek volna, senkinek a szeme sem rebbent volna". Röviddel azután, hogy a videó országos vita tárgyává vált, a Szövetségi Légi Közlekedési Ügynökség bizottságot hívott össze a videó kivizsgálása miatt, és a kadétok azonosítására, akikről úgy vélték az intézet első évében vannak. "Elfogadhatatlanok a táncok alsóneműben, az intézet egyenruhás sapkájával eltakarva az arcot, a repülési egyetem területén" – mondta az ügynökség. Bármely kadét, akiről kiderül, hogy részt vett a videóban, kizárással nézhet szembe.
Míg néhány ismert orosz kommentátor hasonlóan fel volt háborodva a kormány által működtetetett televíziós csatornákon való sugárzás miatt, egyre többen szimpatizáltak a kadétokkal, és saját videókat készítettek a támogatásukra. Legtöbbjük gazdálkodó, építőipari munkások, mentőszolgálatok tagjai voltak, de egy orosz női biatloncsapat is készített egy videót. Egy ukrán úszóklub a videó egy részét a víz alatt forgatta, és egy szentpétervári közösségi otthonban élő nyugdíjas nők egy csoportja is hozzájárult a saját felvételével. Masha Gessen orosz-amerikai újságíró a The New Yorkerben azt írta, hogy a videók váratlan és széles körű tiltakozást jelentenek az állam LMBTQ politikája ellen. "Minden klip egyszerre a szolidalitás kifejezése egy csoport fiatal idegennel, és a hétköznapi emberek szervezkedési és együttműködési képességének bemutatása – egy olyan képesség, amelyet az állam látszólag kiirtott".
Öröksége
A "Satisfaction" kulcsszerepet játszott az elektronikus zenei szintér alakításában, és Benny Benassi vezető alakjaként való megszilárdításában. A dal sikere kaput nyitott mind Benassi mind a műfaj egésze előtt, még jobban kiemelve az elektronikus zenét a mainstreambe, a szélesebb közönség elismerését elnyerve. A "Satisfaction" című dalt az elektro house előfutárának is tekintik, amely a műfajt a mainstreambe hozta.
A dal felhasználása
Ludacris amerikai rapper felhasználta a dal hangmintáit a 2006-os "Release Therapy" című albumához írt "Ultimate Satisfaction" című dalában. A kubai-amerikai DJ Laz a dal instrumentális részét használta fel a "Move Shake Drop" című dalában. Az amerikai rapper, Flo Rida 2009-es "R.O.O.T.S." című albumáról származó "Touch Me" című dalában szintén a "Satisfaction" hangmintáit használták fel. 2022. augusztus 12-én a francia lemezlovas, és producer David Guetta kiadta a dal remixét, amelyet eredetileg hangdizájn gyakorlatként készített. A Guetta-Remix az eredeti dal hangzását a jövő rave zenéjével ötvözte. Benassi szintetizátorait és vokódereit megőrizve Guetta "kisérteties arpengciókat" és egy dübörgő elektro hangdizájt adott a dalhoz.
Számlista
Olasz CD single "Satisfaction (Isak original edit) – 4:44 "Satisfaction (Greece dub) – 6:38 "Satisfaction (B-Deep remix) – 6:27 "Satisfaction (Voltaxx extended remix) – 5:39 "Satisfaction (DJ I.C.O.N. remix) – 5:29 "Satisfaction (Poxymusic No School remix) – 7:11 "Satisfaction (Robbie Rivera remix) – 7:51
Német CD single "Satisfaction (Isak original) – 6:36 "Satisfaction (Greece dub) – 6:38
UK CD single "Satisfaction (radio edit) "Satisfaction (Isak original) "Satisfaction (Steve Murano remix) "Satisfaction (video)
UK 12-inch single A. "Satisfaction (Isak original) B. "Satisfaction (Steve Murano remix)
UK kazetta single "Satisfaction (radio edit) "Satisfaction (Isak original) "Satisfaction (Robbie Rivera remix)
US CD single "Satisfaction (radio edit) "Satisfaction (Isak original) "Satisfaction (Greece dub) "Satisfaction (Steve Murano remix) "Satisfaction (Robbie Rivera remix) "Satisfaction (video)
Ausztrál CD single "Satisfaction (radio edit) "Satisfaction (Isak original) "Satisfaction (Poxymusic No School remix) "Satisfaction (Odd School mix) "Satisfaction (Steve Murano remix) "Satisfaction (Radio Slave remix)
Slágerlista
Heti összesítések Slágerlista (2003)LegjobbhelyezésekAustralian Club Chart (ARIA)1Australian Dance (ARIA)1Europe (Eurochart Hot 100)5Greece (IFPI)IFPI Greece Top 50 Singles Chart8 Romania (Romanian Top 100)29
Év végi összesítések Slágerlista (2003)HelyezésekAustralia (ARIA)81Australian Club Chart (ARIA)6Australian Dance (ARIA)7Belgium (Ultratop 50 Flanders)43Belgium (Ultratop 50 Wallonia)20France (SNEP)14Ireland (IRMA)79Netherlands (Dutch Top 40)83Netherlands (Single Top 100)55UK Singles (OCC)69
Díjak és eladások
Megjelenések OrszágDátumFormátum(ok)Label(s)Olaszország2002. június 12.12-inch vinylD:visionEgyesült Királyság2003. július 14. DataAusztrália2003. július 21.CDHussle
Jegyzetek
Kategória:2002 kislemezei