Skakava Gornja település Bosznia-Hercegovinában, a Brčkói Körzetben.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északi részén, Brčkótól légvonalban 18, közúton 21 km-re délnyugatra, a Szávamenti-síkság délkeleti szélén és a Majevica-hegység északi lejtőin, 101-450 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Tuzla 426-1-4 A falu északi részén keresztülfolyik a Tinja folyó, amely Brčko közelében ömlik a Szávába. A település a Tuzla-Brčko vasútvonal mentén fekszik. Településrészei: Doljani, Đurići, Lipovac, Međaci, Mojka, Podarevac, Prijedor, Stjepkovica és Vujanovići.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb14214Bosnyák312Horvát15811316Jugoszláv50Egyéb610Összesen17371352
Története A szomszédos Skakava Donja területén található „Bara” lelőhely régészeti leleteinek tanúsága szerint a település már a kőkorszakban is lakott volt. Az itteni kerámitöredékek kora a kőkorszaktól, az újkőkorszakon át egészen a vaskorig (La Téne-kultúra) terjed. A középkori települések létezéséről tanúskodnak a „Brekinja” és „Janjkuša” lelőhelyek településmaradványai, melyek főként cseréptöredékek formájában maradtak fenn.
Skakava első írásos említése 1385-ben történt, amikor Pisai Bertalan ferences szerzetes a rend Észak-Boszniai kolostorai között megemlíti az Usorai rendtartományban álló skakavai kolostort is.Andrija Zirdum: Franjevački samostan Skakava (Dubrave) Croatica Christiana periodica, Vol. 6 No. 10, 1982. 37-42. o. A középkorban II. Béla magyar király uralkodásától fogva a Boszniai Szávamente az Ozorai (bosnyákul: Usorai) bánsághoz tartozott. Usorát 1225-ben említi először történeti forrás, amikor II. András magyar király a területet az ottani eretnekektől való megtisztítás céljából Ugrin kalocsai érseknek adta. A boszniai bogumilok elleni 1243. évi, Kálmán herceg vezette keresztes hadjáratban Szebeszláv ozorai bán meghódolt. Később többször változtak a birtokosai. Kun Erzsébet magyar királyné adományából egy rövid ideig (1284-1316) Dragutin István szerb király, majd felesége, Katalin királyné révén sógoráé, IV. László magyar királyé lett. 1323-ban Ozora és Só ura II. István bosnyák bán (1320-53). Az Anjou királyok idején Boszniához csatolt Ozorát és Sót Zsigmond magyar király visszacsatolta Magyarországhoz. Bár Bosznia legnagyobb része már 1463-ban török uralom alá került, a terület, ahol a kolostor is állt még sokáig keresztény kézen maradt. 1464-ben a Mátyás király alapította Szreberniki bánság része volt, mely csak 1512-ben került oszmán uralom alá. Feltehetően ekkor pusztult el a kolostor is. Romjai a falutól 3 km-re délre, a mai Skakava Gornja területén a „Zidine” nevű helyen találhatók.
A 17. században a helyi plébánia neve Skakava illetve Bijela néven bukkan fel a forrásokban. A bijelai plébániát először 1623-ban említik. 1674 novemberében Nikola Ogramić-Olovčić püspök amikor látogatást tett a bijelai plébánián, megjegyezte, hogy „a plébánia ezen falujában, melyet Skakavának hívnak van egy ferences kolostor és templom, melyet régen a törökök teljesen leromboltak és romos falai ma is láthatók.” Az osztrák-török háború (1683-1699) után nagyon kevés katolikus maradt Északkelet-Bosznia területén, mivel többségük a Száván túlra vándorolt ki. A bijelai plébánia 1690 körül eltűnt. Az 1730-as években az északkelet-boszniai Posavina teljes területe a ravnei plébániája területe volt, melynek székhelye Štrepci volt. A Ravne név hamarosan eltűnt, és 1742-től Bijela és Štrepci (Zovik) plébániák jelentek meg ezen a területen. 1834-ben a plébánia székhelyét Dubravéra helyezték át és ma is ott található.
A horvát település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Brčkói járáshoz és Bukvik Dolnji községhez tartozó településnek 39 háztartása, 275 római katolikus és 16 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 86. o. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Bukvik községhez tartozó településen 54 háztartást, 464 római katolikus, 56 ortodox és 3 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 74. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
Az 1992 első felében ezt a területet is elérte a háború, mely a társadalmi élet szinte teljes leállásához vezetett, mivel minden erőt a védelmére összpontosítottak. A település védelmét a Brčkói 108. HVO brigád szervezte és hajtotta végre egészen a háború végéig. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció között. Ennek során a település Brčko község részeként a Brčkói Körzethez került, mely különleges státuszt élvez a Szerb Köztársaság és a Föderáció között, így nagy fokú autonómiával rendelkezik.
Nevezetességei Zidine régészeti lelőhely a középkori skakavai ferences kolostor és a Szent Ferenc kolostortemplom romjaival. A romok a Majevica-hegység enyhe északi lejtőjén egy erdővel benőtt kiemelkedésen fekszenek. A régészeti lelőhely egy gótikus kolostortemplomot, egy román stílusú templomot, egy régebbi szakrális komplexumot (keresztelőkápolna), egy nekropoliszt és további régészeti leleteket foglal magában. A helyszínen a preromán kortól a késő középkorig terjedő épületek maradványait találták meg. A templomban és környékén számos sírt és sírt találtak. A legrégebbi régészeti lelet a keresztelőkút, mely hatszögletű alaprajzú volt. Az ilyen típusú kútfejek a korai keresztény templomokhoz kapcsolódnak, és Dalmáciában a román kor előtti időktől kezdve léteztek. A román stílusú templom a 13. századból származik. Az egyhajós templom 13,22 x 7,66 méteres falmaradványait találták meg, amelynek kerületi falait szinte teljesen eltávolították, mivel építőanyagát a kolostortemplom építéséhez használták fel. A templom rendhagyó alaprajzú volt, boltozatos félköríves szentéllyel, amely felett tabulatus helyezkedett el. A gótikus kolostortemplom a 14. század első feléből származik. A 20. században feltárták alapfalait. Az egyhajós templom méretei 23,50 x 9,16 méter voltak, egy hosszúkás, sokszögű szentéllyel, amelyet tartófalak kereteztek, és a gótikus stílus építészeti jellegzetességei szerint épült. A szentély északi oldalán volt a sekrestye, amelyet később a templomtérhez csatoltak. A templom hajójában kilenc stećakot találtak, rajtuk kívül hét darab volt a templomon kívül is. Ezek közül három stećak díszített volt. Öt sírt találtak a templomon belül, négyet pedig azon kívül. A sírok csontvázasak voltak, és mindegyiket kőlapokkal fedték, ami ritka volt a középkori templomokban Bosznia-Hercegovinában. Ezenkívül egy középkori temetőt is felfedeztek, ahol a sírok sorokba rendeződtek. Az újabb kutatások az elhunytakhoz kapcsolódó tárgyakat is feltártak, mint például: egy ezüstgyűrűt, egy töredékes vascsatot, három ezüstpénzt és öt díszes csempedarabot. A sírokból származó ingó örökség a dubravai Páduai Szent Antal ferences kolostor plébániatemplomában található.
Jegyzetek
További információk A Brčkói Körzet hivatalos oldala
Kategória:Brčkói Körzet települései