A The Power of Good-Bye című dal az amerikai énekesnő Madonnna negyedik kimásolt kislemeze hetedik, Ray of Light című stúdióalbumáról. A dalt Madonna és Rick Nowels írta, az énekesnő pedig William Orbittal, és Patrick Leonarddal közösen készítette. A dal szövege a párkapcsolat lezárása által okozott szabadság és önrendelkezés érzését tárgyalja. Az elektronikus balladát véletlenszerű ütemek, akusztikus gitárok, és lendületes vonósok vezérlik, amelyeket Craig Armstrong hangszerelésében hangszerelték. A dal 1998. szeptember 1-én jelent meg a Maverick Records és a Warner Bros. kiadónál. Az Egyesült Királyságban a "The Power of Good-Bye" dupla A-oldalas kislemezen jelent meg a "Little Star" című dallal együtt.
A „The Power of Good-Bye” című dalról elismerően nyilatkoztak a zenekritikusok, akik később a "Ray of Light" című album egyik legjobb dalának ismerték el, mellyel dicsérték a hangszerelését, és az elektronikus hangulatát, valamint Madonna énekét, amelyet a Frozen című dalhoz hasonlítottak. A dal kereskedelmi siker volt Európa szerte, több mint kilenc országban, köztük Ausztriában, Németországban, Magyarországon, Izlandon, Spanyolországban, és az Egyesült Királyság kislemezlistájára is felkerült, ahol Top 10-es sláger lett. Az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100-on a 11. helyet érte el, ezzel Madonna 37. Top 20-as slágere lett, és akkoriban a hetedik legalacsonyabb debütálása. A kékeszöld árnyalatú videoklipet Matthew Rolston rendezte, és a kaliforniai Malibuban játszódik, melyben Goran Višnjić színész játssza Madonna szerelmét. Madonna számos díjátadón és televíziós fellépés során élőben adta elő a dalt, de turnékon soha nem vette fel a standard dallistájára.
Előzmények és megjelenés
1996 és az album 1998-as megjelenése között Madonna számos "életre szóló élményt" szerzett, beleértve lánya, Lourdes Leon születését, a keleti miszticizmus és a Kabbala iránti érdeklődését, valamint Eva Perón címszerepét az Evita (1996) című musical filmadaptációjában. Egy évvel később az "Evita" filmzene népszerűsítését követően elkezdett dolgozni a Ray of Light című albumon. Az album tükrözte az életről megalkotott és megváltozott nézeteit. Madonna William Orbittal, Patrcick Leonarddal és Rick Noewls-szel írt dalokat az albumra.
Madonna Rick Nowels-szel írta a "The Power of Good-Bye" című dalt. Ez volt az egyik a kilenc dal közül, amit az albumra írtak. Nowels mindig is szeretet volna Madonnával dolgozni, és csodálta korábbi munkáit Leonarddal, Stephen Bray-jel, valamint Nile Rodgers-szel. A dalszerző New Yorkban volt a 39. Grammy-díjátadón, és egy Barneys-i bevásárlóút során találkozott Madonnával. Nowels dicsérte az énekesnő dalszerzői képességeit, később pedig meghívták Los Angelesbe dalszerzői előadásokra. Lucy O'Brien a Madonna: Like an Icon című könyv szerzője szerint Nowelst lenyűgözte Madonna dalszövegírása, bevallva, hogy mély, költői, és intelligens volt. "Amikor a legjobb formáját hozza, Joni Mitchell-lel vagy Paul Simonnal egyenrangú". Azt is kijelentette, hogy az énekesnő dalszerzői tehetségét az is elősegítette, hogy nagyon szeret olvasni. A felvett zenei anyagokból három dal került be a végleges dallistába: A "The Power of Good-Bye", a "Little Star" és a "To Have and Not to Hold".
Miután a "Ray of Light" harmadik kislemezként Észak-Amerikán kívül kiadták a Drowned World/Substitute for Love című dalt, a 4. kislemezként a "The Power of Good-Bye"-t választották, mivel a "rádióállomások és a rajongók már régóta várták". Az Egyesült Államokban a dal az album harmadik kislemezként jelent meg 1998 szeptemberében. Az Egyesült Királyságban a kislemez dupla A-oldalas kiadásban került forgalomba a "Little Star" című dallal közösen. A kislemez európai kiadásai között számos kísérleti remix szerepelt a "The Power of Good-Bye"-ból Luke Slater-től, valamint egy korábbi remix Dallas Austin-tól, aki korábban együtt dolgozott Madonnával együtt a Bedtime Stories (1994) című albumon. Az AllMusic munkatársa Jose F. Promis megjegyezte: "a Luke Slater's Super Luper Mix) a balladát egy dübörgő deep house himnusszá változtatja, így az egy teljesen más dalnak hangzik". Eközben a "Fabien's Good God Mix"-et Promis úgy jellemezte, mint "elektronikus, erőteljes drum and bass erős mixet, amely megőrzi az eredeti dal integritását.
Felvételek és összetétel bélyegkép|200px|jobra|A "The Power of Good-Bye" című kislemez amerikai kiadása
Miután a közös munka befejeződött Nowels-szel, Madonna közös munkába kezdett Orbittal és Leonarddal a dalok felvételét illetően. Mivel azonban Leonard nem tudott sok időt tölteni a stúdióban, Madonna kizárólag Orbittal dolgozott tovább. 1997 június körül az énekesnő belépett a Larrabee North Stúdióba, a kaliforniai Universal City-be, hogy felvegye az albumot Orbit, egy hangmérnök és egy felvételvezető kíséretében. Orbit szerint: "A legtöbb dal már létezett, így Madonna otthon, vagy az utómunka során dolgozott az éneken, és a dalszövegeken". A producer eleinte kényelmetlenül érezte magát, hogy az énekesnő a stúdióban ellenőrizte a felvételi folyamatot, de fokozatosan munkadinamikába kezdett vele. Azonban rendezetlen természete miatt majdnem kirúgták, amikor Madonna házához ért, hogy eljátssza a "The Power of Good-Bye"-t, és rájött, hogy rossz DAT kazettát vitt magával. Madonnát ez nem nyűgözte le, és Orbitnak egy hétig gyakorlatilag a stúdióban kellett maradnia, hogy elkészüljön a végleges változata a dalnak.
A "The Power of Good-Bye" című dal produceri munkálatait Madonna, Orbit és Leonard segítette, míg a vonós hangszerelést Craig Armstrong végezte. A dalt közönséges ütemben írták, f-mollban, mérsékelt, 80 BPM/tempóval. Madonna énekhangja G3-tól C5-ig terjed, a dal pedig az Fm–D♭–A♭–E♭ alapvető akkordmenetet követi. Ez egy elektronikus, melankolikus ballada, amelynek hangszerelését "ropogó shuffle" ütem alapozza meg, és alkalmanként vonós betétek, valamint kontrasztos akusztikus gitárpengetés édesíti.
Rikky Rooksby a The Complete Guide to the Music of Madonna című könyv szerzője szerint a "The Power of Good-Bye" egy négy akkordból álló arpeggio szekvenciával kezdődik. A versszakokban "fülbemászó" dallamfrázisok, az első refrén végén pedig egy szintetizátor és trombita szólal meg, a háttérben pedig Armstrong vonósai is hallhatóak. A hangszeres részeken kinyújtott hangjegyek is hallhatóak, ami jellemző a "Ray of Light" dalaira. A második versszak elején egy rövid kódát követően, dupla akusztikus gitárrekordok adnak organikus hangulatot. A dal számítógépes tranzienseket és techno effekt hangokat is tartalmaz, amelyeket Orbit egy Korg MS-20 analóg szintetizátorral ért el.
Dalszövegét tekintve a "The Power of Good-Bye" az elengedésben rejlő erőről beszél, és a Frozen egyfajta hangzásbeli testvérének tekintették, mivel mindkettő a szerelem elől elzárt szív témáit dolgozta fel. Ezt hangsúlyozza a dalszöveg is: "Your heart is not open so I must go" as well as "Freedom comes when you learn to let go, Creation comes when you learn to say no". Az elszakadás inspirációjának ötlete Madonna buddhista filozófia iránti érdeklődéséből, valamint a jóga gyakorlásából fakadt. Nowels a dalszöveget "lenyűgözőnek" nevezte, és méltatta vallommásos jellegét. A dalt "meditációnak" és "gyönyörű versnek" is nevezte. Az ausztrál zenekritikus és Madonna barátja, Molly Meldrum azt állította, hogy a dalszöveg az énekesnő volt férjéről Sean Pennről szól. A dalszöveg tartalmát William Shakespeare Sylvia Plath, és Anne Sexton irodalmi műveihez hasonlították.
Kritikák
Stephen Thomas Erlewine, az AllMusic munkatársa a "The Power of Good-Bye" című dalt a Ray of Light egyik fénypontjaként választotta, míg Amy Pettifer, a The Quietus munkatárs az "énekesnő egyik legszebb pillanatának" nevezte. Larry Flick, a Billboard munkatársa dicsérte, hogy Madonna zseniálisan beilleszt egy harmatos szerelmes balladát egy élvonalbeli elektronikus pop keretrendszerbe. Megjegyezte, hogy ezt a dalt akár tucatszor is meg lehet hallgatni, és mindig ki lehet csempészni valami újat a gazdagon rétegezett hangszerelésből, miközben kiemelte Madonna énekhangját, és azt írta, hogy "olyan magabiztossággal játszik, amely lehetővé teszi számára, hogy hibátlanul ötvözze a kiszélesített hangterjedelmet a nyers érzelmek és a lélek jelentős adagjával". A Daily Record szerint a dal "zseniális". Bryan Lark a The Michigan Daily munkatársa dalt és a "Frozen"-t az album két legjobb számának választotta, megjegyezve, hogy mindkettő bizonyítja, hogy Madonna továbbra is szeret belelendülni a ritmusba, ami megmagyarázza, miért egy techno albumról van szó, és miért nem a Moods sorozat része. Greg Kot, a Chicago Tribune munkatársa úgy érezte, hogy a "The Power of Good-Bye" elragadtatott lendülete bizonyítja, hogy Madonna ott ért el sikert, ahol minden popzenei pályatársa kudarcot vallott. Nemcsak utcai diszkót, hanem jó popstílust is teremtett. Allen Metz és Carol Benson szerzők, a The Madonna Companionban ezt írták, hogy a dal az albumon szereplő "Frozen" és "To Have and Not to Hold" című dalaival együtt egy "álomtrilógiát" alkot, amelyben Madonna monológot folytat önmagával, az Istenségről beszélve.
Rachel Brodsky, a Spin munkatársa megjegyezte, hogy "mind a "The Power of Good-Bye", mind a "Frozen" képes volt megszilárdítani egy olyan tánckultúra mainstream crossoverét, amely egykor illegális pincebulikra korlátozódott". Elysa Gardner, a Los Angeles Times munkatársa úgy vélte, hogy "Madonna kitartó tehetsége abba, hogy menő és egzotikus textúrákat építsen be a könnyen hozzáférhető popdalokba, nyilvánvaló az olyan avantgárd táncdalokban, mint a Nothing Really Matters és a "The Power of Good-Bye". Charlotte Robinson a PopMatters munkatársa dicsérte a felvételt, és más Orbit számok felvételét a Madonna 2001-es GHV2 című válogatásalbumára, mondván, hogy "bizonyságot tesz a producer képességéről, hogy kütyüket, és elektronikus varázslatokat használjon a hallgatók bevonzására". Sal Cinquemani a Slant Magazin munkatársa A-osztályzatot adott a dalnak a szerzeményéért, azt írva, hogy "egy átlagos felnőtt kortárs balladához hasonlóan van felépítve, elegendő elektronikus csillogással ahhoz, hogy merésznek hangozzon. A "The Power of Good-Bye" az elektronikus zene legvégső alkotása volt2. Miközben Madonna 60. születésnapja tiszteletére rangsorolta a kislemezeit, a The Guardian újságírója, Jude Rogers a 29. helyre sorolta a dalt, a "Ray of Light" számos erőteljes szub-aquatic elektronikus" balladája közé. Hasonlóképpen vélekedett Chuck Arnold, az Entertainment Weekly újságírója, aki az énekesnő 41. legjobb kislemezeként említette a dalt. Richard LeBau a Medium újságírója szerint a dal "Madonna karrierjének egyik legkevésbé értékelt dala, azonban melankolikus elektronikus mivolta az egyik legmélyebben megható".
Kereskedelmi sikerek
A „The Power of Good-Bye” az 1998. október 17-i hét végén került fel a Billboard Hot 100-as lista 41. helyére, és ezzel Madonna 16. kislemeze lett, amely a Top 50-ben debütált, és egyben a 38. összesített Top 50-es slágere. Ez lett karrierje hetedik legmagasabb debütáló dala is. Végül az 1998. november 28-i héten a 11. helyig jutott. Jose F. Promis, az AllMusic munkatársa szerint a dal azért nem jutott be a Top 10-be, mert maxi cd-n nem jelent meg az Egyesült Államokban. A "Power of Good-Bye" összesen 19 hétig volt jelen a Hot 100-as listán. Kanadában a dal a 87. helyen debütált, az RPM 100 Hit Track listáján. Tíz hét után elérte a 26. helyen a listán.
Az Egyesült Királyságban a dal jobb helyezést ért el a kislemezlistán. Az A-oldalas "Little Star" című dallal a 6. helyen debütált, és összesen 11 hétig volt jelen. 2008 augusztusáig 175.095 példányban kelt el az Official Charts Company adatai szerint. Ez lett Madonna 36. legkelendőbb kislemeze az országban, és 2018 májusában ezüstlemez minősítéssel díjazta a BPI.