A Marokkói Szultanátus egy történelmi állam volt a mai Marokkó területén.

Előzmények Észak Afrika jelentős része az ókorban a Római Birodalomhoz tartozott, majd annak felbomlása után a népvándorlás idején rövid időre odaköltöző Vandál Királysághoz, illetve a Bizánci Birodalomhoz került. A 640-es években foglalták el az arabok, innentől az Arab Kalifátus része lett. A 700-as évek második felében új dinasztia, az Abbászidák kerültek a kalifátus élére, a birodalom meggyengült, és különféle független-félfüggetlen dinasztiák vették át az irányítás a kalifátus távoli részein.

Marokkóban az első ilyen dinasztia az Idríszidák családja volt, amely (kisebb-nagyobb megszakításokkal) 788-tól 974-ig uralta a területet. A 10. század közepén Marokkó egyes részei az egyiptomi Fátimidák kezébe kerültek, 974 után pedig a Córdobai Kalifátus terjeszkedett át a Hispániai-félszigetről a területre. Mivel a későbbi dinasztiákkal jogfolytonosság még nem volt, az Idríszidákat nem lehet a Marokkó Szultánság első dinasztiájának számítani.

Története A következő helyi dinasztia, ami kivívta a függetlenséget, az Almorávidák családja volt az 1050-es évektől, innentől lehet számítani a középkori szultánság megalapítását. Őket 1147 után az Almohádok, 1269-től a Marínidák követték. (A szultáni cím a Marínidák óta volt használatos, az Almorávida uralkodók emírnek, az Almohádok kalifának nevezték magukat.) A család kihalása után 1465 és 1471 között átmenetileg egy állítólagos Idríszida leszármazott, Muhammed ben Ali uralkodott, majd 1472-től 1554-ig a Wattászidák álltak az állam élén. Utódaik 1554 után a Szaaditák lettek. (Az új dinasztiák egész Marokkó meghódítása és az éppen uralkodó dinasztiák leváltása előtt olykor néhány évtizede már kisebb területeket uralmuk alatt tartottak.)

Az utolsó, és máig uralkodó dinasztia az Alaviták, akik 1659 után lettek teljes Marokkó urai. Marokkó az 1400-as évek végétől fokozatosan európai megszállás alá került, de az európaiak (portugálok, spanyolok, franciák) meghagyták félig önállónak a helyi dinasztiákat, nem olvasztották be Marokkót európai királyságokba. Miután 1956-ban visszanyerte az állam a teljes függetlenségét az európai hatalmaktól, és V. Mohammed szultán 1957-ben felvette a királyi címet, azaz ez a dátum tekinthető a szultánság végének.

Marokkó részletes történelméről

Marokkói dinasztiák listája 788–974: Idríszidák (utána a Córdobai Kalifátus megszállta a területet) 1061–1147: Almorávidák 1147–1269: Almohádok 1269–1465: Marínidák 1472–1554: Wattászidák 1554–1659: Szaaditák 1659–1957: Alaviták

Források

További információk Marokkó uralkodóinak listája

Kategória:Történelmi államok Kategória:Marokkó történelme