Böőr László (Szeghalom, 1944. május 7. – 2017. szeptember 11.) Széchényi Ferenc-díjas magyar történész, levéltáros, levéltárvezető.

Élete Pedagógus családban született, három fiútestvér közül másodikként. Gyulán érettségizett 1962-ben, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen, magyar–történelem szakon tanult tovább. Egyetemi évei alatt érdeklődése egyre inkább a történelem felé fordult, szakdolgozatát egy régészeti témából írta meg.

Első munkahelye a békéscsabai múzeum volt, ahol egy évet töltött, a következő évben, 1968-ban pedig visszakerült egyetemi tanulmányai színhelyére, Szegedre, ahol segédlevéltárosi állást kapott a Csongrád Megyei Levéltárban. Öt év múltán újra váltott: a Pest Megyei Levéltárban ugyanis új, önálló levéltári osztályt szerveztek nagykőrösi székhellyel, aminek megpályázta, és 1973. január 1-jével el is nyerte a vezetői posztját.

Mint a fióklevéltár első igazgatója, több mint három évtizeden át, egészen a 2006. január 1-jei nyugdíjazásáig vezette az intézményt. 33 évet felölelő munkája során elérte, hogy a Pest megye déli részén fekvő települések nem csekély mennyiségű levéltári iratát őrző intézmény kellő ismertséget és elismertséget szerezzen úgy Nagykőrös közösségén belül, mint a szélesebb levéltáros szakmában is.

Annak érdekében, hogy feladatai ellátásához megfelelő szakmai képzettsége legyen, alapdiplomája mellé, már levéltárosi munkája mellett elvégezte az ELTE levéltáros kiegészítő szakját is, ahol kitüntetéses diplomát szerzett. 1979-ben megszerezte a doktori címet is a szegedi egyetemen, 20. századi társadalomtörténetből – summa cum laude minősítéssel. Értekezésében Nagykőrös város két világháború közti gazdasági-társadalmi viszonyait dolgozta fel.

Levéltárvezetői munkája mellett számos egyéb szakmai megbízásra kapott felkérést, amiket rendszerint magas színvonalon teljesített. 1986–1996 között levéltári szakfelügyelő volt, majd 1998–2001 közt, a szakmai szervezetek együttes jelölése alapján a Levéltári Kollégium tagja lett. Mintegy 12 éven át látta el – 1993–2005 között – a Levéltári Szemle szerkesztői, majd főszerkesztői teendőit látta el. Hivatalos nekrológjának szerzője úgy látta: szimbolikus jelentősége volt annak is, hogy az 1989-től évenként rendezett levéltárosi vándorgyűlések közül a legelső találkozó helyszíne a Nagykőrösi Fióklevéltárban volt.

Közművelődési munkáiból kiemelkedik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) nagykőrösi szervezetében végzett tevékenysége, levéltárosként ugyanis kötelességének érezte, hogy lakóhelyén az ismeretterjesztési feladatokban is kamatoztassa a felhalmozott helytörténeti tudását. Több évig volt a szervezet titkára, egy időben a városi elnökségben és a TIT megyei szervezetében is dolgozott.

2017. szeptember 11-én hunyt el, hosszan tartó, súlyos betegség után; temetése szeptember 18-án zajlott a nagykőrösi római katolikus temetőben.

Kutatási területei A 20. századi társadalom- és politikatörténet, valamint a levéltártörténet sokféle szegmensén folytatott kutatásokat. 1989-től fordult az érdeklődése az 1956-os forradalom forrásainak felkutatása, feltárása és feldolgozása felé, alapvetően Pest megye területére, azon belül is különösen Nagykőrösre és környékére vonatkozóan. A publikációinak nagy része is e témakörökből jelent meg.

Díjai, elismerései A levéltáros szakma legfontosabb szervezete, a Magyar Levéltárosok Egyesülete választmányában az 1986-os alakulástól kezdve három évtizeden át tevékenykedett tagként. Munkája elismeréséül a legnagyobb levéltárosi kitüntetéseket is elnyerte: 1994-ben Pauler Gyula-díjban, 2006-ban Széchényi Ferenc-díjban részesült. A helyi közéletben vállalt sokoldalú és magas színvonalú tevékenységéért 1998-ban a város önkormányzata Nagykőrös Művelődéséért Díjat adományozott a részére.

Magánélete 1980-ban kötött házasságot Gorócz Katalin nagykőrösi tanítónővel, a városi Petőfi iskola igazgató-helyettesével, akivel 37 évet éltek boldog házasságban. Gyermeke nem született, de sajátjaiként nevelte fel az asszony korábbi kapcsolatából született Istvánt és Pétert; a megszülető unokáknak is igazi nagyapjuk volt, akik maguk is rajongtak érte.

Jegyzetek

Források Tóth Barna: Szemelvények emlékeinkből: Dr. Böőr László (1944 – 2017) Heti Hírek, 2022. augusztus 31.; hozzáférés: 2026. január 8. In memoriam dr. Böőr László (1944–2017) Magyar Nemzeti Levéltár, 2017. szeptember 12.; hozzáférés: 2026. január 8. Á. Varga László: In memoriam – Böőr László, 1944–2017 Levéltári Szemle, 67. évfolyam 3. szám (2017), 91-93. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4.

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Nagykőrösiek Kategória:Szeghalmiak Kategória:Magyar történészek Kategória:A Csongrád-Csanád (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:A Pest (Vár)megyei Levéltár levéltárosai