thumb|250px|Kratér phlüax-jelenettel, Dirké-festő, Madrid
A Szicíliai vázafestészet az ókori vörösalakos vázafestészet egyik helyi változata volt. A szicíliai fazekasárut ötödikként, utolsóként azonosították a lukánia, apulia, campaniai és a paestumi központ után a 20. század második felében.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 7. oldal Mind az öt központ edényei hasonlítanak egymásra, a szicíliai fazekasáru a paestumi és campaniai termékekkel áll a legszorosabb rokonságban. A szicíliai vázafestészet korai alkotói közé tartozott a Sakktábla-festő és a Dirké-festő. Ők még az attikai vázákhoz hasonló edényeket készítettek, majd a későbbi mesterek, például a Lentini-festő, valamint a Etna-csoport és a Lipari-csoport alkotói már kifejlesztették jellegzetes festésmódjukat. A korai szicíliai vázafestészet A Szicíliában gyártott első vörösalakos edények készítési dátuma vitatott, de lehetséges, hogy a kudarcba fulladt i. e. 415-ös Szicíliai hadjárattal áll összefüggésben, ami után megszűnt az Athénban készült edények importja. Az első edények akár a hadjáratban részt vevő athéniak munkái is lehettek. Az i. e. 5. század végére datálható legkorábbi vázák annyira hasonlítanak az athéni darabokra, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni a helyben készült alkotásokat. Elképzelhető, hogy néhány, főleg Selinuntéból és Vassalaggiból előkerült harang-kratér ami az i. e. 410-es karthágói hódítás előttre datálható és korábban attikai munkának véltek valójában helyi termék, de ez még nem bizonyított.
Az i. e. 5. század vége felé működő Sakktábla-festő esetében viszont kijelenthető, hogy helyi mesterről van szó. Vörösalakos vázáin nyilvánvaló attikai hatás fedezhető fel, kedvenc edényformája a kratér volt, másodlagos díszítményei között gyakran előfordult a meanderrel váltakozó sakktáblaminta, innen kapta nevét is. Kompozícióinak egyik főszereplője Erósz, és úgy tűnik szívesebben ábrázolt Dionüszoszhoz köthető jeleneteket mint mitológiai témákat.
A Sakktábla-festő követője volt a Dirké-festő, aki kedvelte a mitológiai témákat de alkotott phlüax-jeleneteket is.Sarti, Susanna - Görög művészet (A művészet története 16/3), 370. oldal A Dirké-festő jelentős alkotó volt, ő alakította ki a szicíliai vázafestészet jellegzetes ábrázolásmódját,Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 29. oldal ezen kívül nagy hatással volt a paestumi és a campaniai iskolákra is. Egyes kutatók feltételezése szerint ő tekinthető a két műhely közvetlen előfutárának. Valószínűsíthető, hogy i. e. 370-360 körül szicíliai vázafestők telepedhettek át Dél-Itáliába és ők alapíthatták a campaniai és a paestumi műhelyeket.
A Himérában folytatott ásatások során számos vörösalakos edény került elő, a legtöbbjük nagyon töredékes állapotban. Jelentős részük egy festő alkotásának tűnik, akit a lelőhelyről Himéra-festőnek neveztek el. A vázák díszítésmódja kapcsolatban hozható a Sakktábla-festő és követőinek munkásságával.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 30. oldal Későbbi szicíliai vázafestészet thumb|250px|Nőalak Erósszal, Lentini-festő, i. e. 4. század haramdik negyede Szicília keleti részén a siracusai régióban viszonylag kevés díszített edény készült, míg a sziget középső és nyugati része a karthágóiak uralma alatt állt és a vázafestészet csak i. e. 340 körüli kiűzésük után indult gyors fejlődésnek. A szicíliai lelőhelyeken végzett ásatásokat (mivel a központot utoljára azonosították az öt közül) megfelelően dokumentálták, így a többi központhoz képest pontosabban meg lehetett határozni a későbbi vázafestészet kronológiáját.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 233. oldal Csoportosítás thumb|250px|Nőalakok, Lipari-festő, i. e. 4. század vége Körülbelül az i. e. 4. század közepétől egységesednek a vörösalakos kerámia formái, ikonográfiája és díszítése, így feltételezhető, hogy viszonylag kevés műhely termékei voltak. A vázák három nagy csoportba oszthatók. Az egyik csoportba a Siracusa és környékéről, valamit Gela térségéből származó edények tartoznak, ez két jelentős lelőhely után a Lentini-Manfria-csoport nevet kapta. A második csoportba a Etna közeléből, többek között Centuripe, Adrano és Paternò lelőhelyekről előkerült edényeket sorolták, amit így az Etna-csoportnak neveztek el. Úgy tűnik Centuripe volt a központ, mivel számos edényt találtak a területén. A vázák egy része nagyon magas színvonalú termék és kapcsolatba hozható a harmadik, Lipari-csoport darabjaival. A Lipari-csoport edényei szinte kizárólag csak Lipari szigetéről kerültek elő. A Lipari-csoport edényein több hozzáadott színt használtak, mint bárhol máshol Szicília területén.
A Lentini–Manfria-csoporthoz sorolt edények egy része a Lentini-festő munkája, aki az i. e. 4. század harmadik negyedében volt aktív.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 235. oldal Számos vázája a Siracusa közelében lévő Lentiniből ismert. A csoport másik névadója a Manfrini lelőhely, ahonnan 1951-ben kerültek elő a Lentini-festő stílusához közelálló edények. Jelentős részük szküphoid pükszisz, a leleteket pénzérmék segítségével i. e. 338 és i. e. 310 közé datálták.
Az Etna-csoport vázáit több vázafestő készítette, néhányan közülük magas színvonalon dolgoztak. A rajtuk látható képek minősége hasonlít a Lentini–Manfria-csoportba tartozó Loyd- és Borelli-(al)csoporthoz sorolt edényeken lévőkhöz. Jelentős különbség viszont, hogy az Etna-csoport alkotói nem készítettek nagyméretű kehely-kratéreket és szküphoid püksziszeket mitológiai vagy drámai jelenetekkel. A csoport jelentős alkotója volt a Cefalù-festő akinek munkássága a Lipari-szigeten aktív és róla elnevezett Lipari-festő képeivel hozható kapcsolatba.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 238. oldal
A Lipari-csoporthoz tartozó korai vörösalakos vázák leginkább a Campaniai és Paestumi műhelyekben készültekkel mutatnak rokonságot és nagymértékben különböznek a későbbi vázáktól, mivel az i. e. 4. század végén egy helyi stílus fejlődött ki a szigeten.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 239. oldal Az újfajta festésmód jellegzetessége a hozzáadott színek erőteljes használata. A vázák díszítésmódja, egységes formái és a hasonló másodlagos díszítőelemek arra utalnak, hogy egy műhelyben készültek, amelynek élén a szigetről elnevezett Lipari-festő állt.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 240. oldal
Ikonográfia A szicíliai agyagművességre jellemző a nők világához kötődő témák előtérbe helyezése, beszélgető, vagy esküvőjükre készülő nők ábrázolása esetleg Erósz társaságában, vagy egy szárnyas nőalakkal akit általában Nikével azonosítanak. Gyakran csak egyedül jelennek meg, sokszor széken ülve. Sokszor csak egy női fejet jelenítettek meg, főleg a kisebb méretű vázákon vagy a nagyobb edények hátsó oldalán. Lentini-Manfria- csoportot és az Etna-csoport festői sokszor ábrázoltak Dionüszoszhoz vagy a színházi előadásokhoz köthető jeleneteket. A színházi témák különösen érdekelték őket, érdekes módon a Lipari-csoportra ez nem jellemző. Gyakran ábrázolnak phlüax-jeleneteket, sokszor a színpad is megjelenik rajtuk.Trendall - Red figure vases of South Italy and Sicily, 234. oldal Ezek dél-itáliai területeken meghonosodott egyfajta burleszk előadások voltak, ahol kifigurázták a mitológiai jeleneteket. Festésmód A szebben kidolgozott vázákra mindhárom csoportban jellemző, hogy figuráikat nem egy készletből választották. Ez nem csak a kompozíciókban és a perspektíva kezelésében szembetűnő, hanem drapériák rajzain valamint a legtöbbször háromnegyedes profilban megjelenített arcokon is. Legközelebbi párhuzamuk az i. e. 4. század harmadik negyedében készült athéni edényeken figyelhető meg, az úgynevezett kercsi-stílus csúcspontján, például a Marszüasz-festő edényein. A felöltözött fiatal férfialakok a többi dél-itáliai központtól eltérően alig jelennek meg az edények hátoldalán ennek oka a kratérek és amforák szinte teljes hiánya lehetett. Különösen a Lipari-csoport darabjaira jellemző a hozzáadott színek (világoskék, zöld, rózsaszín, stb.) egyre nagyobb mértékű használata amitől az edények gyakorlatilag polikrómmá váltak. A másodlagos díszítőelemek hagyományosnak mondhatók, bár a Lipari-csoporton alkalmazottak közül néhány helyi jellegzetességet mutat. A kisebb vázákon a jelenetet rendszerint palmettákkal szegélyezik. Időnként a jelenetet úgy ábrázolják, mintha a szereplők egy emelvényen állnának. Ezt váltakozó fekete illetve más színű négyszögletes formák egészítik ki, amivel feltehetőleg építészeti hátteret próbáltak érzékeltetni.
Miután Agathoklész szürakuszai türannosz i. e. 304-ben elfoglalta Liparit megszűnt a vörösalakos edények készítése. Ettől kezdve geometrikus motívumokkal, illetve szőlőindákkal díszített edényeket alkottak, majd az i. e. 3. században kifejlődött az úgynevezett Centuripe-stílus (Centuripe szicíliai város nevéből). A stílushoz két edénycsoportot kötnek, az egyik színes a másik plasztikus díszítésű.
Jegyzetek
Források
Kategória:Ókori görög művészet Kategória:Ókori görög vázafestészeti stílusok