A Tristan forrópont egy köpenyfeláramlási zóna a Tristan da Cunha szigetcsoport környékén. A forrópont geológiai szempontból érdekes, ugyanis az afrikai és az amerikai kontinens szétválását okozta. Azóta pedig több különböző típusú vulkanizmust is mutatott.
Geológiája A vulkáni mező három szigete emelkedik a tengerszint fölé, a Tristan da Cunha, a Inaccessible-sziget és a Nightingale-szigetek. Ezek közül a Tristan da Cunha szigetnek voltak a holocénben feljegyzett kitörései, egy az 1700-as évek elején, egy pedig 1961. október 10. és 1962 március 15. között, ami a sziget egyetlen településének, Edinburgh of the Seven Seasnek evakuálását okozta. A lakosság csak egy fél év múlva, 1962 szeptemberében települt vissza, főleg a szigetet fosztogató kalózok miatt.
A forrópontot tápláló köpenycsóva az afrikai szupercsóva, egy kis sebességű, nagy kiterjedésű tartomány pereméről ered, kb. mélységben. A csóva a kéreg közelében elágazik, egyik ága a Gough forrópontot, a másik a Tristan forrópontot működteti.
A mérések szerint a forrópont jelenlegi központja a Tristan da Cunha szigettől mintegy -re délnyugatra található. Itt egy sugarú, forró, lassú zóna azonosítható, ami mélységben erekre válik szét. Ez a zóna a forrópont maga. A legfelső rétegekben kristályosodási zónák, mélyebben magmatározók találhatóak.
Maga a forrópont nem egyetlen „szupervulkánt” hozott létre, hanem nagyszámú kisebb kiáramlási ponton keresztül egy kiterjedt vulkános területet. Csak a fő szigeten 50 parazitakrátert azonosítottak. Ez arra utal, hogy a magma gyorsan, kis adagokban tör a felszínre.
Földtörténete A forrópont jött létre, az akkori Gondwana szuperkontinens alatt. Az első kitörések rövid idő alatt mintegy bazalt kiömlése által létrehozták a Paraná-Etendeka bazaltplatót. Ennek nyugati része a mai Dél-Amerikában, keleti része Namíbiában található. Ez a kataklizma egyben az Atlanti-óceán medencéjének megnyílását is jelentette.
A forrópont kezdetben tenger alatti platókat hozott létre, majd a működése mérséklődött, és tenger alatti hegyeket hozott létre. Ekkor keletkezett a Walvis-hátság is. A hátság utolsó szakaszában a forrópont elágazott, és létrejött a Gough és a Tristan ág. Jelenleg a kőzetlemezek mozgása miatt a forrópont a Közép-Atlanti-hátságtól mintegy félezer kilométerre található, így a működése lemezen belüli jellegű.
Az 1961-es kitörése A Tristan da Cunha sziget tulajdonképpen egy pajzsvulkán tenger feletti része. Volt ugyan egy kitörése a 17-18. század fordulóján, de ezt nem figyelte meg senki. A vulkánt alvónak vélték, éppen ezért ért mindenkit meglepetésként a feléledése.
1961 augusztusában földrengések és sziklaomlások sorozata történt, ami a lakosságot nyugtalanná tette. Október 10-én egy kúp kezdett kiemelkedni Edinburgh of the Seven Seastől pár száz méterre, majd egy hasadékon keresztül sűrű, viszkózus láva ömlött ki. Ez a láva elég lassú volt ahhoz, hogy a közeli Nightingale-szigetre telepítsék át a sziget 264 főnyi lakosságát. Őket később egy elhaladó hajó Fokvárosba, majd onnan az Egyesült Királyságba vitte.
A lávaömlés folytatódott egészen a következő év márciusáig. A legaktívabb szakasz október és december között volt, akkor a láva elérte a tengert, valamint elpusztította a sziget konzervgyárát. Az aktivitás január és február folyamán fokozatosan enyhült, majd március közepére teljesen megszűnt, azonban a lávaárak még hónapokig gőzölögtek, tanúsítva, hogy a mélyből még volt hőtranszport.
A lávaömlés mintegy -nyi új szárazföldet hozott létre, elpusztítva a sziget védett kikötőjét (Little Beach) is. Ennek köszönhetően a sziget megközelítése nehezebbé vált. Az elpusztult konzervgyár a sziget gazdasági életét is tönkretette, így új megélhetési formák után kellett nézni.
1962 végén egy pár fős előőrs felmérte a károkat, majd 1963 novemberében a teljes lakosság visszatelepült, mivel nem érezték jól magukat az Egyesült Királyságban.
Források
Kategória:Forrópontok