Végső István (Kiskunhalas, 1979. január 22. – ) magyar történész, kulturális rendezvényszervező, közösségfejlesztő mentor, segédlevéltáros.
Élete Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte történelem (1997–2002), politikatörténet (1999–2002) és kommunikáció (2002–2006) szakokon. Később, 2013-ban kulturális rendezvényszervező OKJ-s képesítést is szerzett.
2006–2007 között a Magyar Nemzeti Filmarchívum filmhíradós és dokumentumfilmes csoportjában dolgozott, mint archivátor; ebben az időszakban filmkritikákat is írt. 2010-től szülővárosában a három kiállítóhellyel rendelkező Halas Galéria tárlatvezetője és programszervezője lett, emellett az intézmény iktatási és adminisztrációs feladatait is végezte. Ott töltött ideje alatt jelentősen gyarapodott a galéria tárgygyűjteménye, egyúttal a látogatói létszáma és honlapjának nézettsége is megsokszorozódott.
2013–2015 között a Halasi Média és Kultúra Kft. programszervezőjeként dolgozott, feladatai közé tartoztak – a civil szervezői tevékenysége mellett – közművelődési és helytörténeti események, városi ünnepségek és egyéb programok szervezése is. 2016-ban a Halasi Csipke Közalapítvány munkatársaként, mint archivátor a Halasi Csipkeház történeti anyagának leltározását végezte.
2017-től a Cselekvő közösségek (Szabadtéri Néprajzi Múzeum) közösségfejlesztő mentoraként dolgozott, majd 2019-ben a Honismereti Szövetség országos titkára lett, e minőségében is főleg programokat szervezett és pályázatok tucatjait írta meg. 2020-2024 között a Clio Intézet, majd az Erőszakkutató Intézet munkatársa volt. 2024 óta a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztályán dolgozik, mint segédlevéltáros.
Szakmai munkássága Közel 200 helytörténeti, kulturális cikket, tanulmányt írt szaklapoknak, helyi és megyei hírlapoknak. 21 könyve jelent meg, főként Kiskunhalas és környéke helytörténete, a holokauszt, az 1956-os forradalom és a hadtörténet témaköreiben.
Családfakutatás és őskutatás terén is sok tapasztalatokra tett szert az évek folyamán; 2008-tól vesz részt, mint civil szervezeti vezető vagy vezetőségi tag több ilyen jellegű kulturális szervezet tevékenységében is. Eddig közel 800 rendezvény, helytörténeti program, kiállítás, előadás és fórum szervezése köthető a nevéhez. Ugyancsak 2008 óta szervez és vezet helytörténeti órákat, táborokat és sétákat általános- és középiskolások számára. 2003 óta szerepel meghívottként helyi és országos rádiók, televíziók egyes, történeti témákat feldolgozó műsoraiban.
Főbb publikációi A zsidótörvények hatása a kiskunhalasi zsidóság életére. Századok 1., (2003), Zsidósors Kiskunhalason – kisvárosi út a holokauszthoz. (2007); (társszerző: Simko Balázs) A 2007-ben megjelent A magyar holokauszt földrajzi enciklopédiája (Randolph L. Braham (szerk.) kötetekben önállóan vagy társszerzőségben írta meg Bács-Bodrog vármegye, Csongrád vármegye, Csanád-Arad-Torontál vármegye, Gömör-Kishont vármegye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Ugocsa vármegye fejezeteket. Gyorsan, bátran, hűséggel – a m. kir. Balog Ádám 15. honvéd kerékpáros zászlóalj története. 2009. (társszerző: Sőregi Zoltán) Főispánok a népbíróságok előtt. In: Randolph L. Braham (szerk.) Tanulmányok a holokausztról VI. (2014) Az 1956-os forradalom Kiskunhalason. (2017) A kiskunhalasi gyűjtőtábor története. In: A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve Kiskunhalason (2017) Kossuth városa a szélsőjobboldal markában - A nyilaskeresztes mozgalom Cegléden (1938-1944). In: Clio Műhelytanulmányok, 2020/9. Az örökké elfeledett hősi halott. Marancsik Pál halálának kálváriája. In: Virányi, Péter (szerk.) Európa 1944-1945. MTA II. világháború története albizottság (2021) 285 p. pp. 155-169. Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról - Clio kötetek 3. (2021.) A redempciós mozgalomtól a kun önrendelkezésig és vissza. In: Szeghy-Gayer, Veronika; Zahorán, Csaba (szerk.) Kérészállamok: Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918-1921). Ludovika Egyetemi Kiadó (2022) 420 p. pp. 371-388. Macska Roza legendája: az utolsó utáni kiskunhalasi boszorkány. In: Forgó, Géza Makói József Attila Múzeum Évkönyve VI. Makói József Attila Múzeum (2024) pp. 41-53. A „Kereszténység bástyája” rádióbeszéd: – avagy Zadravecz István 360 fokos fordulata. In: Virányi, Péter (szerk.) Fordulat a háborúban (1942-1943): Frontok, sorsok, áldozatok. MTA II. világháború története albizottság (2024) 312 p. pp. 20-42. Gettóélet, '44. Jaffa Kiadó, (2025)
Jegyzetek
Források Szabó Máté István, Lázárné Csernus Anikó: „Mindig az érdekelt, hogy van-e alapja a konteóknak, van-e más magyarázat, vannak-e újabb források.” – Interjú Végső István történésszel SZTE Alma Mater, 2024. június 7.; hozzáférés: 2026. január 8. „Szeretek beleállni sokmindenbe” – Beszéljünk róla Végső István történésszel Halas Tv, 2024. január 16.; hozzáférés: 2026. január 8. Halasi siker és, ami mögötte van - Végső István novellája dobogós lett a Gion versenyen Halas Rádió, 2024. szeptember 26.; hozzáférés: 2026. január 8. Végső István, holokausztkutató bemutatása Clio Intézet, hozzáférés: 2026. január 8. Végső István oldala az Academia.edu adatbázisában hozzáférés: 2026. január 8. Végső István oldala a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisában hozzáférés: 2026. január 8.
További információk Beszélgetés Végső István történésszel a Gettóélet ’44 című könyvéről – a magyar holokausztról Katolikus Rádió, 2025. július 12.; hozzáférés: 2026. január 8. Sebestyén Hajnalka: Segítséget kapnak azok, akik családjuk történetét kutatják Baon.hu, 2021. március 28.; hozzáférés: 2026. január 8. Révész Béla: A múltba fordulás szükségessége Honvédelem.hu, 2021. február 28.; hozzáférés: 2026. január 8. Pozsgai Ákos: Harmadik lett Végső István Keresztút a pusztán című novellája Baon.hu, 2024. augusztus 22.; hozzáférés: 2026. január 8. Pethő Tibor: Jóval több gettóban működtek „pénzverdék”, mint azt eddig sejteni lehetett Magyar Hang, 2025. október 26., hozzáférés: 2026. január 15.
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Kiskunhalasiak Kategória:Magyar történészek Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Élő személyek