Elizabeth Clark "Liz" Phair amerikai énekesnő-dalszerző, zenész. A connecticuti New Haven városában született és Chicagóban nevelkedett. 1990-ben diplomázott az Oberlin College tanulójaként, majd zenészként próbálkozott San Franciscóban, majd visszatért Chicagóba, ahol Girly-Sound néven adott ki kazettákat. Ezt egy lemezszerződés követte a Matador Recordsszal. Első nagylemeze, az Exile in Guyville 1993-ban jelent meg, és a Rolling Stone magazin 500 legjobb albumának listájára is felkerült. Második nagylemeze, a Whip-Smart 1994-ben jelent meg, amiért Grammy-díjra jelölték, ezt követte az 1998-as Whitechocolatespacegg. A 2003-as Liz Phair című albumával az indie rock és lo-fi műfajokról áttért a jóval kommerszebb pop rock műfajra, amelyért a kritikusok sárba döngölték, de egy új, mainstreamebb közönséget is meg tudott szólítani. A lemezről kimásolt "Why Can't I?" a 32. helyet szerezte meg a Billboard Hot 100-as listán
2005-ben jelent meg a Somebody's Miracle (2005), ezután kilépett a Capitol Records-tól és a 2010-es Funstyle már saját kiadásban jelent meg. Hatodik nagylemeze, a Soberish 2021-ben került piacra. 2011-es állás alapján három millió lemezt adott ki világszerte.
Pályafutása New Haven városában született, on April 17, 1967. születésekor örökbefogadták. She has one older brother, also adopted. Keresztény hitben nevelkedett.
Kilenc éves koráig Cincinnati-ben élt, majd Winnetka-ba (Chicago külvárosába) költözött a családja. 1985-ben érettségizett a New Trier High School tanulójaként. Tanulmányait az Oberlin College-ben folytatta, ahol művészettörténetből diplomázott.
Magánélete 1994-ben kezdett randevúzni Jim Staskauskas-szal. 1995. március 11.-én házasodtak össze, fiuk 1996. december 21.-én született.
2001-ben elváltak, ezután Phair eladta Lincoln Park-beli házat és Los Angelesbe költözött. 2018-as állás szerint Manhattan Beach-en él.
Feministaként azonosítja magát, és az Exile in Guyville-ról úgy tartják, hogy megragadja a feminizmus harmadik hullámának szellemét.
Diszkográfia Albumok Exile in Guyville (1993) Whip-Smart (1994) Whitechocolatespaceegg (1998) Liz Phair (2003) Somebody's Miracle (2005) Funstyle (2010) Soberish (2021)
EP-k Juvenilia (1995) Comeandgetit (2003) Chicago Apple (Live) (2004)
Jegyzetek
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Connecticutiak Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Amerikai rockzenészek