A roueni Notre-Dame-székesegyház () egy katolikus templom a franciaországi Rouen városában. A Roueni főegyházmegyének, valamint Normandia prímásának a székhelye. Az épület három tornyáról híres, amelyek mindegyike más-más stílusban épült. A katedrális, amelyet egy 4. századi bazilika helyén emeltek, és a 11. századtól kezdve több mint nyolcszáz év alatt fokozatosan építettek fel, a korai gótikától a késő flamboyant és reneszánszon át a neogótikus építészetig terjedő stílusjegyeket hordoz magán. Művészettörténeti jelentőségét annak köszönheti, hogy Claude Monet híres impresszionista festménysorozatának témája volt, építészettörténeti jelentőségét pedig annak, hogy 1876 és 1880 között a világ legmagasabb épülete volt, jelenleg pedig a világ 5. legmagasabb temploma, valamint a világ 2. legmagasabb székesegyháza.
Története
Korábbi templomok
A kereszténységet Rouenben körülbelül 260-ban Szent Mellonius terjesztette el, aki aztán a város első püspöke lett. Az első templom valószínűleg a mai katedrális alatt vagy annak közelében állt. 395-ben ugyanazon a helyen egy háromhajós nagy bazilikát építettek. 755-ben Rémy érsek, a frank államférfi és hadvezér, Martell Károly fia megalapította a székesegyház első káptalanját, és több udvart és épületet épített a templom köré, köztük egy palotát az érsek számára.
A katedrálist 650-ben Szent Ouen bővítette, 769-ben pedig Nagy Károly látogatta meg. 841-től azonban a vikingek sorozatos támadásai súlyosan megrongálták a katedrális komplexumot.bibliotheca regia Dacherius Spicilegii T. II. Coll. Concil. Labb. Tom XI. p. 1438.
A vikingek vezetője, Rollo lett Normandia első hercege, akit 915-ben kereszteltek meg a Karoling-kori katedrálisban, és 933-ban ott is temették el. Unokája, I. Richárd normandiai herceg 950-ben tovább bővíttette az épületet.
Az 1020-as években Robert érsek megkezdte a templom román stílusú átépítését, először új kórussal, kriptával és körfolyosóval, majd új kereszthajóval. A román stílusú katedrálist Maurille érsek szentelte fel 1063. október 1-jén, Normandia hercege, Vilmos jelenlétében, aki 1066-ban, Anglia meghódítása után hamarosan Hódító Vilmos néven angol király lett.
A gótikus székesegyház Az új gótikus stílusú székesegyház építését először Hugues d'Amiens, Rouen érseke indította el, aki 1144-ben részt vett a Saint-Denis-bazilika felszentelésén, az első gótikus építményén, amelynek belső terét a fény töltötte be. 1145-ben megkezdte az új gótikus stílusú torony, a mai Saint-Roman-torony építését.
A templom teljes rekonstrukcióját utódja, Gautier Magnificus kezdte meg. 1185-ben lebontotta a román stílusú hajót, és megkezdte a szentély nyugati végének építését. A nyugati homlokzatot és az első kereszthajókat már befejezte, amikor a munkát 1200 húsvét előestéjén egy nagy tűzvész szakította meg, amely a város nagy részét elpusztította, és súlyosan megrongálta a befejezetlen templomot és berendezését. Gautier gyorsan kijavíttatta a károkat, és folytatta a munkát, amelyet mesterépítője, Jean d'Andeli irányított. A hajó 1204-re annyira elkészült, hogy II. Fülöp francia királyt ott fogadták, hogy megünnepeljék Normandia csatlakozását a Francia Királysághoz. 1207-re a főoltár is a helyére került a kórusban.
Az új templom első építészeti kiegészítése egy sor kis kápolna volt a hajó északi és déli oldalán található támpillérek között, amelyeket a város jeles vallási testvériségei és társaságai kértek. 1280-ban a környező tereket és épületeket átalakították, hogy lehetővé tegyék a portálok építését az északi és déli kereszthajókra. A következő kiegészítés a Szűz Mária egyházi tanokban betöltött egyre növekvő szerepére adott válaszként született: az apszis keleti végében található kis tengelykápolnát egy sokkal nagyobb, neki szentelt kápolnával váltották fel, amelynek építése 1302-ben kezdődött. A nyugati homlokzat is új díszítést kapott 1370 és 1450 között.
1468-tól kezdődően a Saint-Romaine tornyához egy rendkívül díszes, vasból készült és kőcserepekkel borított, késő gótikus flamboyant stílusú új tetőszerkezetet építettek.A.M. Carment-Lanfry, La cathédrale de Rouen, AMR 1977.
A 16. századi átépítések Georges d'Amboise bíboros-érsek (1494-1510) jelentős hatással volt a templom építészetére. A gótikus stílusú együttesbe új reneszánsz elemeket épített be, ahogyan azt saját rezidenciájában, a Château de Gaillonban is tette. Az időszak első nagy projektje egy új torony építése volt, amely illeszkedett a közel három évszázaddal korábban épült régi Saint-Romaine toronyhoz. A torony építése 1488-ban kezdődött Guillaume Pontifs építőmester vezetésével, de 1496-ban d'Amboise kardinális átvette a projektet, és Jacques Le Roux-t bízta meg vele, aki ambiciózusabb, reneszánsz elemeket tartalmazó tervet készített. A pápa felhatalmazta d'Amboise bíborost, hogy a torony építéséhez való hozzájárulásért cserébe engedélyezze a tej és vaj fogyasztását és árusítását a nagyböjt idején. Az új torony hamarosan elnyerte a Vajtorony (Tour de Beurre) becenevet, bár az összegyűjtött pénz csak a költségek egy részét fedezte.
Az új torony építése közben a templom nyugati homlokzata meggyengült és megdőlt, így D'Amboise bíboros elrendelte annak teljes átépítését. A munkálatot Jacques Le Roux unokaöccse, Rouilland Le Roux építészmester végezte gazdagon díszített flamboyant stílusban. A homlokzatot mérműves kőfaragványok borították, és több száz faragott alakot helyeztek el az íveken és a portálok fülkéiben. Az új homlokzat stabilizálása érdekében két hatalmas, szintén gazdagon faragott támpillért épített. A katedrális átalakításán túl a bíboros és építésze a közeli érseki palotát is átépítette és díszítette, új fogadótermet, galériákat, kerteket és szökőkutakat adva hozzá.
1514-ben a katedrális flèche-je, vagyis a négyezeti torony felett álló, ólommal borított fa toronycsúcs leomlott. Néhány hónapon belül pontosan ugyanolyan formában és ugyanolyan anyagokból pótolták.
A 17-19. században A 16. század végén a katedrális súlyosan megrongálódott a francia vallásháborúk során: 1562-ben a kálvinisták megtámadták az épületet, és elkezdték összetörni a benne lévő bútorokat, sírokat, ólomüveg-ablakokat és szobrokat. A templomot 1625-ben és 1642-ben ismét villámcsapás érte, majd 1683-ban egy nagy erejű vihar rongálta meg.
1796-ban, a francia forradalom idején, az új forradalmi kormány államosította a katedrálist, és egy időre az Ész Templomává alakította át. A bútorok és szobrok egy részét eladták, a kápolna bronz korlátjait pedig beolvasztották, hogy ágyúkat készítsenek belőlük.
1822-ben villámcsapás tűzvészt okozott, amely elpusztította a központi torony reneszánsz stílusú fa és ólom tornyát. Jean-Antoine Alavoine építész azt javasolta, hogy cseréljék ki egy új, öntöttvas toronyra. A vas torony ötlete nagyon ellentmondásos volt; Gustave Flaubert regényíró „egy fémmunkás delíriumos álmának” nevezte. Az új, 151 méter magas torony végül csak 1882-ben készült el. Rövid ideig, 1876 és 1880 között az új toronycsúcs a roueni székesegyházat a világ legmagasabb épületévé tette, egészen a kölni dóm elkészültéig.
A 20. századtól napjainkig 1905-ben, az egyház és az állam szétválasztásáról szóló új szekularizációs törvény értelmében a katedrális a francia állam tulajdonába került, amely aztán kizárólagos használati jogot biztosított a katolikus egyháznak.
1939-ben, a második világháború kezdetén, az első világháborúban a francia katedrálisokban okozott károkat szem előtt tartva a templom vezetői homokzsákokkal védték meg annak szobrait, eltávolították a régi ólomüveg-ablakokat, és azokat a várostól távol eső helyekre szállították. Ennek ellenére a normandiai partraszállás előtti hetekben az épületet kétszer is eltalálták a szövetségesek bombái. 1944 áprilisában a Brit Királyi Légierő hét bombája találta el az épületet, amelyek alig tévesztették el a négyezeti torony egyik fő tartópillérét, és a déli oldalsó hajó nagy részét megrongálták, valamint két ablakot megsemmisítettek. 1944 júniusában, néhány nappal a normandiai partraszállás előtt, az amerikai légierő bombái felgyújtották a Saint-Romain tornyot. A tűzben harangok megolvadtak, és olvadt maradványokat hagytak a padlón.
A második világháború után a Történelmi Emlékművek Szolgálata jelentős helyreállítási munkálatokat indított a háborús károk helyrehozására, amelyek 1956-ban fejeződtek be. Ezután új kampány indult a szerkezet megszilárdítására és a nyugati homlokzat szobrainak helyreállítására, beleértve négy szobor visszahelyezését, amelyeket máshová költöztettek. 2016-ban a projekt befejeződött, és a fél évszázadon át a katedrális nagy részét borító állványzatot végre eltávolították.
A katedrális 1956-os újbóli megnyitása előtt a háború alatt a bombázások által megrongált kórust jelentősen felújították. Ez magában foglalta egy új főoltár felállítását, amelynek tetején egy 18. századi, Clodion által készített, aranyozott rokokó Krisztus-szobor állt, amely korábban az oltárparavánon volt, valamint új kórusparavánok, egy új püspöki trón, valamint egy új, öntöttvasból és aranyozott rézből készült oltár és szószék felállítását.
1985-től kezdődően ásatásokat végeztek a templom alatt és környékén, amelyek feltárták a korábbi őskeresztény épületek maradványait és a Karoling-kori székesegyház alapjait.
1999-ben, a Lothar ciklon idején egy 26 tonnás, rézzel borított fa szerkezeti elem szakadt le a toronyról, és részben a templomba zuhant, megrongálva a kórust.
2024. július 11-én a székesegyház magas központi tornya felújítási munkálatok közben kigyulladt. A tűzről dél körül értesítették a tűzoltókat a katedrálisnál dolgozó munkások, és nagyjából két óra alatt sikerült is körülhatárolni a lángokat, majd eloltania a tüzet egy körülbelül 70 tűzoltóból és 40 tűzoltóautóból álló csapatnak. Mivel mind a torony, mind az állványzat fémből készült, így csak az állványzat padlójának fa deszkái és az azt körülvevő fehér ponyvaburkolat tudtott lángra kapni, így lényegében nem történt károsodás a szerkezetben, nem úgy, mint az öt évvel korábbi párizsi 2019-es Notre-Dame-tűzesetnél. Bár felmerült a gyújtogatás gyanúja is, a hatóságok nem találtak erre utaló jelet, így balesetként kezelték az eseményt. Mivel az épület nem sérült meg, így 2 nappal később ismét megnyitották a nyilvánosság számára.
Építészeti jellemzői
Általános jellemzők A mai roueni székesegyház négy kereszthajóval és hét toronnyal egy román stílusú elődépület alapjaira épült. A Tour Saint-Romain (Szent Romain-torony) alsó része körülbelül 1145–64 között épült, míg a felső részeket csak a 15. században emelték.
A templom nyugati homlokzatának jobb oldalán található a 75 méter magas, hatemeletes Tour de Beurre (Vajtorony). 1506-ban készült el, és a késő flamboyant gótikus stílus jellegzetes példája. A torony nyolcszögletű koronával zárul, amelynek kifinomult támpilléreit négy nagy és négy kis csúcs díszíti. A torony nevét egy hagyománynak köszönheti: a nagyböjt idején a vaj és más tejtermékek fogyasztása valójában tilos volt, de ennek a tilalomnak az ideiglenes feloldásával a vaj eladásából származó bevételekből finanszírozni lehetett a harangtorony építését.
A 19. században a régi kereszthajó tornyát, egy ólommal borított faépítményt, villámcsapás pusztította el. A már messziről látható toronycsúcs (151,5 méter) 1877-ben készült el, és öntöttvasból készült. A kölni dóm 1880-as elkészültéig a katedrális volt a világ legmagasabb épülete.
Méretei bélyegkép|499x499px|A székesegyház alaprajza
Teljes külső hosszúsága: 144 méter Teljes belső hossza: 136,86 méter A nyugati homlokzat teljes szélessége: 61,60 méter A Saint-Romain torony magassága: 82 méter A Beurre-torony magassága: 75 méter A főhajó hossza (11 boltozat): 60 méter Teljes szélesség a kápolnák nélkül: 24,20 méter A hajó szélessége a pillérek tengelyei között: 11,30 méter A hajó boltozatának belső magassága: 28 méter Az északi oldalsó hajók szélessége (átlag): 6,20 méter Déli oldalsó hajók szélessége (átlag): 6,70 méter Oldalsó hajók magassága: 14 méter