Marius híveinek és Sulla követőinek a polgárháborúját a római hadvezér Sulla (vagyis többnyire az optimaták-szenatus pártiak) és ellenfelei, a Cinna-Marius féle frakció (általában mariánusoknak vagy cinnanoknak nevezik korábbi vezetőik, Gaius Marius és Lucius Cornelius Cinna után vagy néha a néppártiaknak) vívta Kr. e. 83–82 között. Valójában már Kr. e. 89-ben elkezdődött, amikor szavazással Marius megakadályozta Sulla keleti hadjáratát,aki erre Róma ellen vonult és elűzte Mariust, de Sulla ezután elment Keletre és csak később kapcsolodott újra az itáliai harcokba. A többéves polgárháború Sulla döntő győzelmével ért véget Róma határában. A háború után a győztes Sulla kikiáltatta magát a hadseregével a Római Köztársaság diktátorává, de három év múlva lemondott és meghalt.

Előzmények A néppártiak és a szenátus pártiak már évtizedek óta harcoltak egymással a római politikai életben és minden nagy és befolyásos család elhelyezkedett az egyik vagy másik oldalon. Marius hadügyi reformja után egyre fontosabb szerepe lett a zsoldos hadseregnek, amely nem a szenátusra vagy a népgyűlésre, hanem a vezéreire hallgatott. A Kr. e. 88-as év eseményei A Kr. e. 88-as római politika fő kérdése az volt, hogy az új polgárok – azok az itáliaiak, akik a szövetséges háború miatt elfogadták a felajánlott római állampolgárságot – hogyan kapjanak a városban szavazati jogot. A Kr. e. 90-es lex Julia értelmében az új polgárok tömegét tíz vagy nyolc új törzsbe tömörítették, akiket a régi polgárokból álló meglévő harmincöt törzs szavazataival legyőztek. A plebejus Publius Sulpicius Rufus tribunus törvényt hozott az új polgárok elosztására a meglévő harmincöt törzs között. Az i. e. 88-as év konzuljai Lucius Cornelius Sulla és Quintus Pompeius Rufus voltak. Sulla sikeres hadvezér volt a társadalmi háborúban és más korábbi konfliktusokban. Vitatott javaslatával szembeni ellenállás miatt Sulpicius utcai csőcseléket gyűjtött, akik – egy verekedésben – megölték Pompeius konzul fiát, és mindkét konzult elűzték a városból. Plutarkhosz azt állítja, hogy Pompeiust megfosztották konzuli tisztségétől, bár ez kétséges. Konkrétabban, Sulpicius törvényt hozott, amely megfosztotta Sullát a Mithridatész elleni háború parancsnokságától,aki ezt proconsulként megkapta volna és jelentős anyagi bevételt jelentett volna, és jogellenesen régi riválisára, Gaius Mariusra bízta azt, aki akkoriban magánember volt. Akkoriban ezt az aktuális konzul hagyományos előjogának megsértésének tekintették, hogy proconsulként elsőbbséget élvezzen Róma seregeinek vezetésében. Válaszul Sulla Nolánál csapatait arra buzdította, hogy állítsák helyre a rendet a városban, azzal érvelve, hogy Sulpicius törvényjavaslata támadás a konzulok és az őket megválasztó nép tekintélye ellen. Azzal az érveléssel együtt, hogy Marius új sorozásokkal helyettesítheti a sereget, megfosztva a katonákat a várható keleti zsákmánytól, Róma felé vezette a sereget, miközben minden tisztje elhagyta őt (Lucullus kivételével). A Marius által a parancsnokság átvételére küldött katonai tribunusokat megölték, és a Szenátus későbbi követei is megtámadták. Mivel Róma védtelen volt, Sulla a felháborodás vihara közepette bevonult a városba. Emberei, akiket a polgárság megszégyenített, majdnem megtörtek, mielőtt Sulla személyesen meggyőzte őket, hogy nincs más út. Sulla összehívta a szenátust, és rávette, hogy nyilvánítsák törvényen kívülinek Mariust, Marius fiát, Sulpiciust és kilenc másik személyt. Bár tárgyalás nélkül halálra ítélték őket, a száműzöttek mind sikeresen elmenekültek a városból (kivéve Sulpiciust, akit elárultak és megöltek). Sulpicus törvényeit érvénytelenítették azon az alapon, hogy erőszakkal fogadták el őket, visszahelyezve Sullát a Mithridatész elleni parancsnokságba, és érvénytelenítve az új polgárok elosztását a harmincöt meglévő törzs között. Miután néhány további reformot is elfogadott, Sulla a választások lebonyolítása után elhagyta a várost, és Capuába költözött. Széles körű népszerűtlensége azonban erősen érződött, amikor jelöltjeit mind elutasították a választásokon, amelyeken Gnaeus Octaviust és Lucius Cornelius Cinnát választották meg konzuljelöltnek. Sulla arra kényszerítette a két férfit, hogy esküvel tartsák be törvényeit; ez a korlátozás hatástalannak bizonyult. Amikor Sulla példátlan konzuli megbízatása véget ért, Octaviust és Cinnát beiktatták konzulnak. Ekkorra Cinna rávett egy plebejus tribunust, hogy vádat emeljen Sulla ellen, és megakadályozza őt Itália elhagyásában. Ez azonban kudarcot vallott, mivel Sulla figyelmen kívül hagyta a tribunus azon követelését, hogy térjen vissza Rómába, és prokonzuli birodalma miatt mentesült a büntetőeljárás alól; gyorsan elindult a Mithridatész elleni háborúba. Cinna megismételte a felszólítását, hogy az új itáliai római polgárokat osszák szét őket a meglévő harmincöt törzs között. Egy Cinnan-törvényjavaslattal együtt, amely Sulla által száműzöttek visszahívását tűzte ki célul, ez konfliktusba sodorta őt Octaviusszal. Octavius elérte, hogy a tribunusok többsége megvétózza Cinna elosztási és visszahívási törvényjavaslatait, ami zavargást indított el a tribunusok ellen, és maga is kiválthatta egy senatus consultum ultimumot. Miután a két konzul támogatói között erőszakba torkolló incidens – Octavius támogatói állítólag lemészárolták a Cinnával menetelő új polgárok egy részét –, Cinna elhagyta a várost, hogy sereget toborozzon, amelyhez a plebejus tribunusok többsége és Quintus Sertorius is csatlakozott. Amikor Cinna elhagyta a várost, a Szenátus kijelentette, hogy lemondott konzuli tisztségéről, és hostis (az állam ellensége) lett. Valószínűleg senatus consultum ultimumot indítottak(végrehajtandó szenatusi hatarozat) . Cinna helyére Lucius Cornelius Merula, Jupiter (flamen Dialis) főpapja lett a consul. A papság korlátozó vallási kötelezettségei miatt Merula nagyrészt nem tudta ellátni konzuli tisztségét, így Octavius de facto egyedüli konzul maradt. Cinna eközben elérte Nolát: Sulla csapatokat hagyott ott, hogy folytassák az ostromot. Megvesztegette a tiszteket és a csapatokat, hogy hadd mondhasson beszédet, majd felhívást intézett hozzájuk, ahol letette konzuli jelvényeit, és polgárként szólította meg a férfiakat. Felszólítva őket polgárként, hogy védjék meg megválasztását, és azzal érvelve, hogy ennek elmulasztása egy zsarnoki szenátori oligarchiát hozna létre, amely a népre való tekintet nélkül uralkodhatna. A katonák visszaemelték Cinnát a curilusi székébe, és visszaállították konzuli hivatalának szimbólumait. A hadsereg tisztjei ezután hűségesküt tettek Cinnának. Míg Cinna továbbra is katonákat toborzott a déli vidéken, Octavius és Merula megerősítette a várost, és elkezdte a csapatok toborzását északon és a Cisalpina Galliában. Marius, miután Afrikában értesült a konfliktusról, partra szállt Etruriában és csatlakozott Cinnához. Marius mintegy 6000 embert toborzott, és élükön bevonult Cinna táborába. Pompeius Strabo, akit Octavius és a Szenátus hívott a város védelmére, Róma közelében, a Colline-kapunál táborozott, de távol maradt, hogy mindkét oldalhoz csatlakozhasson.

Marius, miután Afrikában értesült a konfliktusról, partra szállt Etruriában és csatlakozott Cinnához. Marius mintegy 6000 embert gyűjtött össze, és élükön bevonult Cinna táborába. Pompeius Strabo, akit Octavius és a szenátus hívott a város védelmére, Róma közelében, a Colline-kapunál táborozott, de távol maradt mindkét oldaltól. Cinna azonnal fellázította a vidéket Észak-Itáliában, és az afrikai száműzetésből hazatért Marius rabszolgaseregével kialakított tengeri blokádjával párhuzamosan a szárazföldről vette körül Rómát. A gabonaszállítmányok elmaradása miatt kiéheztetett főváros hamarosan kapitulált. Cinna és Marius fogadta a senatus követeit, akik visszahívták őket, kérve jóindulatukat. A consulként bevonuló politikus még tűrtőztette magát, de a számos megaláztatáson átesett, bosszúvágyó hadvezér véres mészárlást indított el, amihez Cinna is csatlakozott. Számos jeles konzervatív személyiség esett a tisztogatás áldozatául, köztük például Lucius Licinius Crassus, Quintus Lutatius Catulus és Marcus Antonius Orator.Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology. Szerk.: William Smith. Boston, C. Little & J. Brown, 1867.

Elérhető a Michigani Egyetem Könyvtárának honlapján: I. kötet (A–D); II. kötet (E–N); III. kötet (O–Z).

Marius parancsára néhány katonája átvonult Rómán, és megölte Sulla fő támogatóit, köztük Octaviust. Fejeiket kiállították a Fórumon. Öt nap múlva Cinna megparancsolta fegyelmezettebb csapatainak, hogy öljék meg Marius tomboló katonáit. Összesen mintegy 100 római nemest gyilkoltak meg. Marius érvénytelennek nyilvánította Sulla reformjait és törvényeit, hivatalosan száműzte Sullát, megválasztotta magát Sulla csapatainak keleti parancsnokságára, Cinna pedig maga választotta ki a konzulokat az i. e. 86-os évre. Marius két héttel később meghalt tüdőgyulladás ban, és Cinna egyedül maradt Róma irányítója.Lynda Telford, Sulla: A Dictator Reconsidered, p. 158; Philip Matyszak, Cataclysm 90 BC, p. 133; John Leach, Pompey the Great. p. 24.

Miután ezt sikerült elérniük, a mariánusok sereggel kiküldték Lucius Valerius Flaccust, hogy felmentsék Sullát a keleti parancsnokság alól majd tartóztassák le. Flavius Fimbriat Flaccus második parancsnokként nevezték ki, akiről a történelem kevés erényt jegyez fel. Eközben a két római sereg egymás mellett táborozott, és Sulla – nem először – arra biztatta katonáit, hogy szítsanak viszályt Flaccus seregében. Sokan átpártoltak Sullához, mielőtt Flaccus elintézte volna az északra indulást, hogy fenyegesse Mithridatész északi birodalmát. Sulla eközben lépéseket tett, hogy feltartóztatja az új pontusi sereget és véget vessen a háborúnak Orchomenusnál. Plutarkhosz Sulla-ról szóló életrajza szerint Gaius Flavius Fimbra végül fellázadt parancsnoka ellen, és i. e. 84-ben Flaccus meggyilkolására bujtotta a csapatokat.

Polgárháború Itáliában Mivel Mithridatész egyelőre vereséget szenvedett, Cinna pedig meghalt az anconai lázadás következtében.

Sulla elhatározta, hogy visszaszerzi Róma feletti uralmát ellenségeitől.

Kr. e. 83. év eseményei

Kr. e. 83 tavaszán Sulla két hadosztályban partra szállította seregét Dél-Itáliában: az egyik hadosztályt Brundisiumban, a másikat Tarentumban.Lynda Telford, Sulla: A Dictator Reconsidered, pp 158–159; John Leach, Pompey the Great. p. 25. Tarentumban Sulla áldozatokat mutatott be az isteneknek.Philip Matyszak, Cataclysm 90 BC, p. 136. Amint megérkezett Itáliába, a Marius-Cinna párt uralmát túlélő törvényen kívüli szenátorok és lovagrendiek és régi Sulla támogatók a zászlaja alá özönlöttek. A legkiemelkedőbbek közülük Quintus Caecilius Metellus Pius, Marcus Licinius Crassus és Lucius Marcius Philippus voltak. Metellus és Crassus ezt saját, függetlenül felállított seregeik élén tették.John Leach, Pompey the Great. p. 24.Lynda Telford, Sulla: A Dictator Reconsidered, p.159; John Leach, Pompey the Great. pp 24–25; Tom Holland, Rubicon, p. 90; Plutarch, Life of Pompey, 8. Philippus, aki Szardíniát kormányozta, biztosította a szigetet Sulla ügyének.

Gnaeus Pompeius Magnus (Pompeius), Gnaeus Pompeius Strabo fia, szülővárosában, Picenumban apja veteránjaiból három légiót szervezett, majd miután legyőzte és kijátszotta a Mária-erőket, Sullához csatlakozott. Amikor Pompeius találkozott Sullával, Imperatornak szólította.Lynda Telford, Sulla: A Dictator Reconsidered, p.162; John Leach, Pompey the Great. p. 25; Philip Matyszak, Cataclysm 90 BC, p. 133. Publius Cornelius Cethegus, Marius szilárd támogatója, szintén csatlakozott Sulla ügyéhez.Lynda Telford, Sulla: A Dictator Reconsidered, p.160.