Robert David Kaplan amerikai szerző. Könyvei politikáról, elsősorban külügyekről és utazásról szólnak. Három évtizeden átívelő munkássága többek között a The Atlantic, a The Washington Post, a The New York Times, a The New Republic, a The National Interest, a Foreign Affairs és a The Wall Street Journal hasábjain jelent meg.
Kaplan egyik legnagyobb hatású cikke az „Eljövendő anarchia” (The Coming Anarchy) című, 1994-ben a The Atlantic Monthly hasábjain megjelent cikk. A cikk kritikusai Samuel P. Huntington Civilizációk összecsapása című téziséhez hasonlították, mivel Kaplan a kortárs világ konfliktusait a primitivizmus és a civilizációk küzdelmeként mutatja be. Kaplan munkásságában egy másik gyakori téma a hidegháború alatt átmenetileg felfüggesztett kulturális és történelmi feszültségek újbóli felmerülése.
2008 és 2012 között Kaplan a washingtoni Center for a New American Security vezető munkatársa volt; 2015-ben csatlakozott újra a szervezethez.Robert Kaplan , profile at CNAS website 2012 és 2014 között a Stratfor, egy magánkézben lévő globális előrejelző cég vezető geopolitikai elemzője volt. 2009-ben Robert Gates védelmi miniszter kinevezte Kaplant a Defense Policy Board, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának szövetségi tanácsadó bizottságába. 2011-ben és 2012-ben a Foreign Policy magazin a világ „legjobb 100 globális gondolkodója” közé sorolta Kaplant. 2017-ben vezető tanácsadóként csatlakozott az Eurasia Group politikai kockázati tanácsadó céghez. 2020-ban a Külpolitikai Kutatóintézet Robert Strausz-Hupé geopolitikai tanszéke tanszékvezetőjévé nevezték ki. 2026-ban az Austin-i Texasi Egyetem kiemelkedő vezető előadójává nevezték ki.
Fiatalkora és pályája Kaplan Far Rockaway-ben nőtt fel zsidó családban, Philip Alexander Kaplan és Phyllis Quasha gyermekeként. Kaplan apja, a New York Daily News kamionsofőrje, már korán felkeltette benne a történelem iránti érdeklődést. Úszóösztöndíjjal járt a Connecticuti Egyetemre, Evan Hill újságírói óráira járt, és 1973-ban angol szakon szerzett BA diplomát. Van egy testvére, egy idősebb bátyja, Stephen Kaplan.
A diploma megszerzése után Kaplan sikertelenül jelentkezett több nagyvárosi szerkesztőségbe. Riporterként dolgozott a vermonti Rutland Herald-nál, mielőtt egy egyirányú repülőjegyet vett Tunéziába. A következő években Izraelben élt, ahol csatlakozott az izraeli hadsereghez, utazott és tudósított Kelet-Európáról és a Közel-Keletről, egy ideig Portugáliában élt, végül Athénban, Görögországban telepedett le, ahol megismerkedett feleségével. Feleségével Massachusettsben él.
Kaplan nem rokona Lawrence Kaplan újságírónak, akivel időnként összekeverik. Néha összekeverik Robert Kagan neokonzervatív történésszel is.
Újságírói munkája mellett Kaplan tanácsadóként dolgozott az amerikai hadsereg különleges erőinél, az Egyesült Államok tengerészgyalogságánál és az Egyesült Államok légierejénél. Előadásokat tartott katonai főiskolákon, az FBI-nál, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél, a Pentagon vezérkari főnökeinek bizottságában, nagyobb egyetemeken, a CIA-nél és üzleti fórumokon, valamint szerepelt a PBS, az NPR, a C-SPAN és a Fox News csatornáin. A Külpolitikai Kutatóintézet (FPRI) vezető munkatársa. 2001-ben Bush elnök tanácsadója volt. 2001-ben megkapta a Greenway-Winship díjat a nemzetközi tudósításban elért kiválóságáért. 2002-ben megkapta az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Kiváló Közszolgálati Díját. Kaplan 2016-ban elnyerte a madridi Sociedad Geografica Espanola nemzetközi díját, amelyet Zsófia spanyol királyné adott át.
2006–2008-ban Kaplan vendégprofesszor volt az Egyesült Államok annapolisi Haditengerészeti Akadémiáján, ahol a „Jövőbeli globális biztonsági kihívások” című kurzust tartotta. 2023 óta az FPRI Robert Strausz-Hupé geopolitikai tanszékének vezetője.
Külföldi tudósítói karrier Kaplan 1984-ben Irakba utazott, hogy tudósítson az Irak–iráni háborúról. Először szabadúszó külföldi tudósítóként dolgozott, Kelet-Európáról és a Közel-Keletről tudósítva, de fokozatosan kiterjesztette tudósításait minden olyan régióra, amelyet a népszerű sajtó figyelmen kívül hagyott. Első könyve, a Surrender or Stave: The Wars Behind The Famine (1988) azt állította, hogy az 1980-as évek etiópiai éhínsége összetettebb volt, mint pusztán az aszály, ehelyett a Mengisztu-rezsim által végrehajtott kollektivizálást hibáztatta.
Kaplan ezután Afganisztánba utazott, hogy a Szovjetunió elleni gerillaháborúról írjon a Reader’s Digest számára. Két évvel a Surrender or Stave megírása után megírta és kiadta az Soldiers of God: With the Mujahidin in Afghanistan ("Isten katonái: A mudzsahedinekkel Afganisztánban", 1990) című könyvet, amelyben a szovjet-afgán háború alatt szerzett tapasztalatait mesélte el.
Balkáni szellemek és Az arabisták Harmadik könyvét, a Balkan Ghosts-ot, több szerkesztő is elutasította, mielőtt 1993-ban megjelent volna. Eleinte nem fogyott jól. A jugoszláv háborúk kitörése után Bill Clinton elnököt Kaplan könyvével a hóna alatt látták, és a Fehér Ház bennfentesei és munkatársai azt mondták, hogy a könyv győzte meg Clintont, hogy ne avatkozzon be Boszniában. Kaplan könyve azt állította, hogy a balkáni konfliktusok ősi, minden külső befolyáson kívül eső gyűlöleten alapulnak. Bírálta a kormányzatot, amiért a könyvet a beavatkozás mellőzésének igazolására használta fel, de népszerűsége röviddel ezután az egekbe szökött, a tudósításai iránti kereslettel együtt. Ugyanebben az évben jelentette meg The Arabists című könyvét is.
1994-ben és 1995-ben útra kelt, hogy Nyugat-Afrikából Törökországba, Közép-Ázsiából Iránba, Indiából Délkelet-Ázsiába utazzon, és útjáról útleírást is publikált The Ends of the Earth című könyvében. Ezután beutazta hazáját és Észak-Amerikát, és megírta az An Empire Wilderness című könyvet, amely 1998-ban jelent meg.
"Az eljövendő anarchia" 1994 februárjában a The Atlanticban megjelent „The Coming Anarchy” (Az eljövendő anarchia) című cikke arról szólt, hogy a népességnövekedés, a urbanizáció és az erőforrások kimerülése hogyan ássa alá a törékeny kormányokat a fejlődő világban, és hogyan jelent veszélyt a fejlett világra. Heves vitákat váltott ki, és széles körben fordították le. 2000-ben Kaplan a cikket és más esszéket egy azonos című könyvben publikálta, amely tartalmazta a vitatott „Was Democracy Just a Moment?” (Vajon a demokrácia csak egy pillanat volt?) című cikket is. Az ezredfordulón a Balkánon, Törökországban, a Kaukázusban és a Közel-Keleten tett utazásait az Eastward to Tartary (Kelet felé, Tatárországba) című könyvben rögzítette.
A The New York Times kritikusa, Richard Bernstein azt írta, hogy Kaplan „történelmileg megalapozott tragikus érzést közvetít, amikor felismeri az emberiség hajlamát egyfajta hanyag, ragacsos, utópikus és végső soron veszélyes optimizmusra”.
9/11 után Kaplan unortodox elemzése iránti igény a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni támadások után még élesebbé vált. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után röviddel megjelent Warrior Politics: Why Leadership Demands a Pagan Ethos („Harcos politika: Miért követeli meg a vezetés a pogány ethoszt?”) című könyvében Kaplan azt állítja, hogy a politikai és üzleti vezetőknek el kellene vetniük a keresztény/zsidó erkölcsöt a nyilvános döntéshozatalban, és helyette egy pogány erkölcsöt kellene alkalmazniuk, amely az eredményre, nem pedig az eszközökre összpontosít. Kiadott egy tiszta útikönyvet is, a „Mediterrán tél”-t (Mediterranean Winter).
Az iraki háború támogatása Kaplant, a Newsweek újságírójával, Fareed Zakariával együtt, Glenn Greenwald amerikai szakértő az Iraki háború támogatását szorgalmazó számos kiemelkedő újságíró egyikeként jellemezte.
Kaplan részt vett egy titkos találkozón, amelyet az akkori védelmi miniszterhelyettes, Paul D. Wolfowitz hívott össze, és amelyen segített megfogalmazni egy belső kormányzati dokumentumot, amely Irak invázióját szorgalmazta.Bosman, Julie (October 9, 2006) "Secret Iraq Meeting Included Journalists" The New York Times Később arra a következtetésre jutott, hogy a háború hiba volt, és mély megbánását fejezte ki a támogatása miatt.
2023-as, The Tragic Mind: Fear, Fate, and the Burden of Power (A tragikus elme: félelem, sors és a hatalom terhe) címú könyvében azt írja, hogy klinikai depresszióban szenvedett az amerikai és iraki életek elvesztése miatt, amelyet szerinte az iraki háborúhoz nyújtott közvetett támogatása okozott. Hasonlóképpen nehézséget okoz neki a Balkan Ghosts című könyvének hatásával való megbirkózás, amely szerinte arra késztette a Clinton-kormányt, hogy elhanyagolja a délkelet-európai népirtást.
Donald Trump kritikája Bár Kaplan együttérzését fejezi ki a számos kék-galléros fehér szavazóval, akik Donald Trump amerikai elnököt választották a 2016-os választásokon, az Earning the Rockies című könyvében kritikusan viszonyul Trump külpolitikájához és nemzetbiztonságához. Azzal érvelt, hogy Trump védelmi és külpolitikája túlságosan a katonai kiadásokra támaszkodik, amit „amerikai cézárizmusnak” nevez. Párhuzamot vont Trump militarista imázsra való összpontosítása és a „puha”, nem katonai külpolitikai erőfeszítések jelentős csökkentése között a Római Birodalom fokozatos hanyatlásával, amely hasonló túlkapások eredményeként következett be. Kaplan Trump nemzetbiztonsági és külpolitikai kiadási terveit az Egyesült Államok „tragikus hanyatlása” első szakaszának tekinti. A tágabb értelemben vett külpolitikával kapcsolatban Kaplan Trumpot „a realizmus szörnyű hírnökének” nevezte, akinek „úgy tűnik, nincs érzéke a történelemhez”. for the United States. On foreign policy more broadly, Kaplan has called Trump "a terrible messenger for realism" who "appears to have no sense of history".
A neokonzervatívok kritikája A The Tragic Mind: Fear, Fate, and the Burden of Power (Tragikus elme: Félelem, sors és a hatalom terhe) című művében Kaplan kiábrándulását fejezi ki a neokonzervatív külpolitikából, különösen a demokrácia katonai erővel történő előmozdításának gondolatából. Azt állítja, hogy ez a politika tájékozatlan optimizmuson alapul, amely figyelmen kívül hagyja a valóság tragikus természetét. Kaplan a neokonzervatív politikát a realizmus kevésbé ideológiailag motivált paradigmájával állítja szembe. Azt állítja, hogy a politikusok profitálhatnak a shakespeare-i és görög tragédiák humanista megértéséből, hogy megakadályozzák, hogy a neokonzervativizmus és az ideológiai külpolitika jelentős emberéletek vagy erőforrások veszteségét okozza.
Imperial Grunts Könyve, az Imperial Grunts: The American Military on the Ground (Birodalmi morgások: Az amerikai hadsereg a terepen) 2005-ben jelent meg. Ebben az amerikai különleges erőkről ír, akik világszerte állomásoznak Kolumbiában, Mongóliában, a Fülöp-szigeteken, Afganisztánban és Irakban. Kaplan azt jósolja, hogy a tömeges gyalogos hadviselés kora valószínűleg lejárt, és azt írja, hogy az iraki konfliktus az Egyesült Államok hadseregét a „dinoszaurusz” és a „jövő könnyű és halálos ereje” közé sodorta. Azt írja, hogy sok katona a világ azon részeit, ahol működnek, „indián országnak” tekinti, amelyet ugyanazokkal a módszerekkel kell civilizálni, mint amelyeket az 1800-as években az amerikai határvidék leigázására használtak.
Emellett elemzi a konföderációs katonai erény újjáéledését az amerikai fegyveres erőkben. Kaplan az iraki amerikai csapatok tagjaként egy gyakran idézett jelentést írt az The Atlantic-nak "Öt nap Fallúdzsában" címmel a 2004-es tavaszi hadjáratról. 2005 júniusában ő írta az The Atlantic címlapsztoriját "Hogyan harcolnánk Kínával" címmel, amely az Egyesült Államok és Kína közötti hidegháborús típusú helyzet elkerülhetetlenségét sugallja. 2006 októberében ugyanebben a magazinban megírta "Amikor Észak-Korea elesik" című cikkét, amelyben Észak-Korea összeomlásának kilátásait és annak az ázsiai hatalmi egyensúlyra gyakorolt hatását vizsgálja Kína javára.
Hog Pilots