Oltvai Ferenc (Mezőkovácsháza, 1910. szeptember 18. – Szeged, 1999. április 22.) magyar történész, levéltáros, levéltár-igazgató.
Élete Apja még Olexik néven, a 19. század végén költözött át Árvából Csanádba, mint szlovák gyolcskereskedő. Makóba járt gimnáziumba, majd Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult tovább, ahol 1929-ben történelem-angol-földrajz szakos diákként kezdte meg tanulmányait, egyik fő mentora Domanovszky Sándor volt, akinek főképp az uradalomtörténeti szemináriumai életre szóló útravalóval látták el.
Egyetem alatt, a szünidőkben sok időt töltött a makói levéltárban, ahol alispáni engedéllyel gyűjtötte a forrásokat szakdolgozatához, melynek témáját a város társadalmának és gazdaságának történetéből merítette. Disszertációját Makó 18. századi sör- és borgazdálkodása címmel készítette el és védte meg, majd történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett.
1936 és 1939 között az Országos Levéltár munkatársa volt. Visszaemlékezésében olvasható ezekről az évekről a következő néhány sor: „…OL levéltárosai két pártra oszlottak. A katolikus „párt” Ányos Lajosból, Czobor Alfrédből és Főglein Antalból állt, míg a protestánsok reggelente Pálfy Ilonánál jöttek össze. E körbe tartozott Szabó István, Varga Endre, Kossányi Béla.” Gyakornokként fizetést nem kapott, így szállás és ellátás fejében angolul tanította egy család gyerekeit.
A gyakornoki évek után a VKM művészeti és tudományos szakosztályának munkatársa lett. 1939-től az első bécsi döntéssel Csehszlovákiától visszatért Gömör és Kishont vármegye főlevéltárnokává nevezték ki Rimaszombatra. Ott bőséggel talált magának teendőt, hiszen egyedül, segéderő nélkül kellett intéznie a származásigazolásokkal, az anyakönyvi utólagos bejegyzésekkel stb. összefüggő ügyeket, és egyidejűleg rendeznie az 1867 után keletkezett iratokat. Munkája részeként bejárta a vármegye községeit is, hogy felmérje azok saját irattárait; továbbá némi többlet díjazás fejében a megyei hivatalos lapot is ő szerkesztette. Minden évben hosszabb-rövidebb ideig katonáskodnia is kellett, 1944-ben pedig ténylegesen is bevonultatták; később hadifogságba esett.
1947-re, amikorra sikerült hazajutnia, korábbi munkahelye újra csehszlovák fennhatóság alá került, ahová így már nem mehetett. Így visszatért Csanád vármegye főlevéltárnoki állásába, ahol ugyancsak zilált viszonyok várták: a levéltár makói épülete akkor kórházként szolgált, így a levéltári anyag a főispáni lakásban volt elhelyezve, ömlesztett állapotban. A következő években azon dolgozott – nyugalmazott elődjével, Árva Jánossal és egy altiszttel –, hogy legalább fondszinten szét tudják választani az egyes irategységeket. Az anyakönyvi másodpéldányok egy része elkallódott, így azzal is foglalkozott, hogy a községeknél lemásolja azokat.
Az önállóságát 1950-ben elvesztett csanádi levéltárnak az utolsó főlevéltárosa volt; ezt követően a Szegedi Állami Levéltár, 1968-tól pedig Csongrád Megyei 1. Sz. Levéltár igazgatója lett. Közben, 1951-52-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán oklevélolvasást is tanított, illetve a magyar-orosz szakos hallgatóknak történelmet adott elő. 1974-ben a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójaként vonult nyugdíjba.
Szakmai tevékenysége 1935-től kezdődően mintegy 350 tanulmánya, cikke, kötete jelent meg. Tudományos munkái közül kiemelkedtek Csanád megye 18. századi közigazgatás-történeti tanulmányai. Megszervezte a levéltár könyvtárát és jelentős irategyütteseket mentett meg az enyészettől, például a szegedi ferencesek anyagát.
Díjai, elismerései A Magyar Köztársaság Csillagrendje (1990) Bél Mátyás-érem
Emlékezete Életművének elismeréseként hozták létre az Oltvai Ferenc-díjat.
Jegyzetek
Források Szócikke a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár adatbázisában; hozzáférés: 2026. január 31. Berényiné Kovács Gyöngyi: A Pest Megyei Levéltár története és a megyei levéltárak megítélése a magyar levéltárügyben 1920 és 1947 között. Doktori disszertáció, 2017.
Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Mezőkovácsháziak Kategória:Makóiak Kategória:Szegediek Kategória:A Csongrád-Csanád (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar levéltárosok