250px|bélyegkép|Alexander Stewart címerpajzsa. Négyelt pajzs. Elsőben Skócia, másodikban Dunbar, harmadikban Man-szigete és a negyedik negyedben a Bruce-ház címere Alexander Stewart, Albany hercege (1454 – Párizs, 1485. augusztus 7.) skót királyi herceg volt, II. Jakab skót király második életben maradt fia. Összeveszett bátyjával, III. Jakab királlyal, és Franciaországba menekült, ahol sikertelenül próbált segítséget szerezni bátyja ellen. 1482-ben IV. Eduárd angol király seregét vezetve betört Skóciába, és átvette az ország irányítását. A skót főurak 1483-ban, halála után ellene fordultak, ekkor újra elmenekült. A második, 1484-es támadását az új angol király, III. Richárd nem támogatta, így kudarcot vallott. Franciaországban egy lovagi tornán, Orléans hercege elleni párbajban halt meg, Lajos lándzsájának szilánkja halálra sebezte.

Felemelkedés Alexander II. Jakab skót király és felesége, Gelder-i Mária második életben maradt fia volt. 1455-ben March grófjává (alcíme: Annandale lordja), 1458-ban Albany hercegévé tették, és övé lett Man-szigete is. 1460-ban a kontinensen utazgatott, ellátogatott anyaja családjának földjére, Gelderlandba is. Ugyan 1464-es hazatérésekor az angolok elfogták, de amarosan szabadon engedték. Nagykorúvá válva bekapcsolódott Skócia kormányzásába és védelmébe, rövid időn belül egymás után nevezték ki Skócia főadmirálisává és a skót-angol határvidék őrévé. Ez utóbbi tisztségében azonban bátyja politikája ellen cselekedett.

Albany első felesége Catherine Sinclair volt, William Sinclair, Caithness leánya. A házasságból született fiú, szintén Alexander, később Morlay püspöke lett. 1477. március 9-én John Otterburn, Lothian egyházi hivatalnoka végleges ítélettel érvénytelennek nyilvánította Alexander Stewart, Albany hercege és Katherine Sinclair házasságát tiltott fokú vérrokonság miatt. Az ítélet indoklásának és megindításának közvetlen körülményeit a fennmaradt parlamenti összefoglaló nem részletezi, csak azt rögzíti, hogy a dokumentumot 1516-ban felolvasták és a parlamenti jegyzőkönyvbe iktatták.

Testvérharc és háború III. Jakab és Angliai IV. Eduárd 1474-ben kötött megállapodása – mely szerint Jakab örököse, Rothesay hercege elveszi Eduárd lányát, Cecily of Yorkot, amint elérik a házasságkötéshez szükséges kort, ezért a megállapodást gyakran „házassági szövetségként“ említik, – hosszú időre szóló fegyverszünetet jelentett. Ehhez képest Alexander, mint a határvidék őre, ki nem mondva támogatta, de mindenképp tűrte az angol területen a portyázást, fosztogatást és a fegyveres fellépést – a fegyverszünet gyakorlati megsértését. Úgy tűnt, hogy Alexander tudatosan ássa alá bátyja angolbarát, békét célzó politikáját.

III. Jakab király 1479-ben eljárást indíttatott öccse ellen. A parlamenti idézés hűtlenséggel vádolta – Dunbar várát a királyi hatalom ellen emberekkel, élelemmel és fegyverzettel megerősítette, a várban levő királyelleneseket támogatta –, továbbá a Skócia és Anglia között kötött fegyverszünet megsértése és a határmenti erőszak miatt is felelőssé tették. Alexander a parlamenti idézés elől Párizsba menekült, ahol 1479 szeptemberében XI. Lajos király fogadta. Ekkor kötött házasságot A francia király azonban nem volt hajlandó támogatni abban, hogy megtámadja a bátyját. Alexander ezért Angliába átkelve 1482 júniusában Fotheringhayben szerződést kötött királlyal.

A Fotheringhay-i szerződésben Alexander azt ígérte, hogy Eduárd segítségéért cserébe Skóciát angol hűbéri fennhatóság alatt fogja tartani, és a déli grófságokat angol birtokba adja. Gloucester hercegével együtt az egyik legnagyobb angol sereg () élén Berwick felé vonult. A várost elfoglalták, ez volt az utolsó alkalom, amikor a város királyságot váltott. Albany elrendelte a Blackadder-vár (Fekete-vipera vár) lerombolását, majd a sereg Edinburgh felé haladt. Eközben az invázióval szemben felvonuló a skót főurak egy része a Lauder-hídnál elfogta, és az edinburgh-i várba zárta. Innen származik az összeesküvők elnevezése: „Lauder-urak“. Az összeesküvők között volt a király Stewart fél-nagybátyjai, John Stewart, Atholl 1. grófja és James Stewart, Buchan , valamint Andrew Stewart, megválasztott morayi püspök és John Stewartot, az Edinburgh-i vár parancsnoka. Gloucester megelégedett Berwick elfoglalásával, és augusztus 11-én elhagyta Edinburgh-t. Ekkor az edinburgh-i várban lévő „Lauder-urak” előléptek, és Albany hercegével együttműködve új kormányzat kialakításán kezdtek dolgozni. Október elejére Albany hercege már a királyság helytartó tábornokaként tevékenykedett. Megszerezte Mar grófságát, és visszaszerezte korábbi földjeit – a címeihez tartozó March grófság központját, Dunbar várát, illetve az Annadale lordság központját, Lochmaben várát – illetve tisztségeit. Mar grófi címének felvétele maga ellen fordította az ország egyik leghatalmasabb főurát, George Gordont, Huntly 2. grófját, aki magának kívánta megszerezni a grófságot.

Az 1482 decemberi parlamenten Albany hercege azt remélte, hogy megerősítik helytartó tábornoki tisztségében. Ám a király eközben több „Lauder-urat” átállított a maga oldalára. A parlament több, egymásnak kölcsönösen ellentmondó törvényt fogadott el, Albany hercege karácsony és újév között Dunbarba menekült. A következő év második napján megkísérelte ismét elfogni a királyt, de nem járt sikerrel. februárban további segítséget ígért a hercegnek, így márciusra a hercegnek sikerült a skót királyt egy írásba foglalt megállapodásba kényszerítenie. Ebben a herceg elismerte bátyját, mint királyt, aki megbocsátotta öccse minden bűnét. A herceg vállalta, hogy minden kapcsolatot megszakít Angliával. A megállapodás azt is rögzítette, hogy a herceg a király külön engedélye nélkül nem közelítheti meg őt hat mérföldnél jobban. A megállapodás ingatag voltát mutatja, hogy következő hónapban bekövetkezett halála hírére a herceg Angliába menekült, távozásakor angol helyőrséget engedett be a dunbari várba.

Teljes bukás 1484 júliusában Albany ismét betört Skóciába, ezúttal kis csapattal, a régóta száműzetésben élő James Douglasszel, Douglas . Ezt a lochmabeni csata követte, ahol az behatolókat legyőzték, Douglast elfogták, Albany pedig ismét délre menekült. Az inváziót nem támogatta, de sem Albany, sem Douglas korábbi birtokain sem talált skót támogatásra.

Albany utoljára ismét Franciaországba menekült. Nem sokkal később Párizsban egy lovagi tornán, Orléans hercege elleni párbajban halt meg, Lajos lándzsájának szilánkja halálra sebezte. Egyes források szerint még csak nem is vívó fél volt, a nézőtéren ülve sebesült meg. A Couvent des Célestins főoltára közelében temették el. Az Albany hercege címen kívül minden címétől megfosztották, a hercegi címében Anne de la Tour-tól született fia, John Stewart követte. Második felesége újraházasodott.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Az 1450-es években született személyek Kategória:1485-ben elhunyt személyek 201 Kategória:March grófjai (Skócia)

Kategória:Stuart-ház Kategória:Trónkövetelők Kategória:Párbajban megölt személyek