bélyegkép|220px|jobb|A budapesti Szent István-bazilika kupolája

A kupola az építészetben kör vagy ellipszis alaprajzú, jellemzően félgömbszerű, csúcspontján záródó boltozat. Látványos építészeti elem, ugyanakkor statikai szempontból is kedvező tulajdonsága, hogy a felületi nyomóerő és a hatalmas önsúlyból adódó gyűrűsfeszültség révén szerkezetileg rendkívül stabil.

A kupola szó eredete a latin cupa (’csöbör’, ’ivóedény’) kicsinyítő képzős változata, a cupula (’'csöbröcske'’), ez az itáliai ejtésnek megfelelő cupola formában jutott el az európai nyelvekbe (német Kuppel, holland koepel, spanyol cúpula stb.), így a magyarba is. A szóhasadás feltehetően a kupolaboltozat és a deszkára száradni kitett, szájával lefelé borított csöbör hasonlatosságának köszönhető. Néhány nyugat-európai nyelv az egyházi latin domus ecclesiae (’gyülekezeti ház’, azaz ’templom’) szókapcsolat önállósult első felét használja a kupola leírására (itt a hatás nyilvánvalóan a román kori templomépítészet által népszerűsített formának köszönhető): angol dome, francia dôme, olasz duomo).

Története bélyegkép|220px|jobb|A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház kupolájának belső tere (Esztergom, Magyarország)

A kupola mint építészeti elem előzményeként a perzsák kisebb terek lezárásaként már alkalmaztak szférikus álboltozatot. Ez a technika még az ókorban eljutott a Földközi-tenger medencéjébe, ahol különösen a római építészetben hódított (például Pantheon (Róma)). A kora középkorban a bizánci szakrális építészet egyik kedvelt eleme volt (Hagia Szophia, Isztambul), majd a későbbi századokban alkalmazása feledésbe merült. Ugyanakkor az iszlám világ szakrális építészetében a 7. század óta folyamatosan alkalmazott építészeti megoldás. Nyugat-Európában a reneszánsz idején került ismét az építészek érdeklődésének homlokterébe, és a 15. századtól előbb Itália egyházi építészetében lett népszerű (Santa Maria del Fiore, Firenze, Filippo Brunelleschi, 1436), majd a 17. századtól főként francia földön jött divatba, immár teret hódítva az udvari, majd egyre inkább a középítészetben is (Sorbonne, Párizs, Jacques Lemercier, 1642; Invalidusok dómja, Párizs, Jules Hardouin-Mansart, 1708).

Szerkezeti jellemzők bélyegkép|150px|bal|Az Országház kupolája (Budapest) bélyegkép|150px|bal|Az Országház kupolacsarnoka

A zárt boltozatok alaptípusa, mivel alapkörén folyamatosan támaszkodik. A négy- vagy sokszög alaprajzú szerkezeti elemekre a falazat fölötti kupola terhelését számos esetben a csegely viszi át. Ez tulajdonképpen gömbháromszög alakú boltozat, ami a kupola talpkörétől szerkezeti átvezetést biztosít a falakhoz (csegelyes kupola). Más esetekben a sokszög alak végig megmarad; ilyenkor a kupola gömbszeletekből áll össze. A kupola és a csegely közé gyakorta kerül dob vagy tambur, azaz a kupola alaprajzát követő faltest: ebben helyezik el a kupolával fedett kupolateret megvilágító nyílásokat, ablakokat – az ilyen kupola a dobkupola, avagy tamburos kupola. A dobot kívülről gyakran oszloprendek övezik. A csegelyt már a rómaiak is ismerték, de alkalmazását a bizánciak tökéletesítették; a dobkupola pedig főként a reneszánsz és a barokk építészetben lett népszerű. A dob megjelenése előtt a kupolatér megvilágítására a kupolaboltozat záradékánál meghagyott nyílás, az opeion szolgált, miután azonban a körbefutó dobon helyezték el az ablaknyílásokat, e fölé kör- vagy sokszög alaprajzú kis lanternákat helyeztek el. Egyfajta kupolaféleség az exedra is: ez a római építészetben a félkör alaprajzú terek fölé emelt boltozat volt; ebből alakult ki a kora keresztény időkben a ma is ismert apszis (szentélyfülke) és annak félkupolája.

Forma szerinti kupolatípusok A kupola alakja technológiai vagy esztétikai meggondolásokból sokszor eltér az ideális félgömb formától. Gyakori a csúcsíves, elliptikus vonalvezetés. A lanternás, tamburos, kettős kupola a reneszánsz dómok leghangsúlyosabb eleme.

Félgömbkupola: Szabályos félgömb keresztmetszetű kupola.

Emelt ívű kupola: A szabályos félgömbnél magasabb kupola.

Lapos kupola: A szabályos félgömbnél alacsonyabb kupola, tulajdonképpen gömbszeletboltozat. A bizánci és a muzulmán szakrális építészetre jellemző. A 18. századtól Nyugat-Európában is megjelent, de csak mint a belső térszerkezetet díszítő elem: a födémzetből kiinduló, de az attika szintjéig sem ívelő, kívülről nem látható kupola belső felületét gazdagon díszítették.

Kettős héjú kupola: a 16. századtól elterjedt forma: a kupola fölé a tömeghatás érdekében egy második, kisebb külső kupolát is építenek.

Bordás kupola: A terhelést átvivő bordákból álló kupola. Egyik változata a cikkelyes kupola, amelynél a bordák közeit, a boltsüvegeket is átboltozzák (egyéb elnevezései: esernyőboltozat, vitorlaboltozat).

Hemiszférikus, kupolaszerű tetőszerkezetek

A köznyelvben kupola néven ismertek olyan, többnyire félgömbszerű tetőszerkezetek, amelyek azonban építészeti szempontból nem felelnek meg a boltozat, ezen belül a kupola ismérveinek, azaz nem falazóelemekből összeállított, önhordó szerkezetek. Ilyenek a 19. század második felében elterjedt fémszerkezetű, különféle héjazattal borított, esetenként üvegszemes kupolák (uszodák, sportlétesítmények), a 20. században megjelent betonkupolák (planetáriumok) vagy a csillagvizsgálók forgatható fémkupolái. Hasonlóképpen csak nevében kupola a hagymakupola, amely szerkezetileg hagyma alakú, alsó részén kidomborodó, felül kihegyesedő toronysisaktípus. A keleti keresztény egyházak és Közép-Ázsia építészetére jellemző.

Nevezetes kupolák Római Pantheon, Róma, Olaszország, Kr. u. 125 Hagia Szophia, Isztambul, Törökország, 537 Szikla-mecset, Jeruzsálem, Izrael, 691 Szoltánije mecset, Szoltánije, Irán, 1312 Santa Maria del Fiore, Firenze, Olaszország, 1436 Szulejmán-mecset, Isztambul, Törökország, 1574 Mevlana Múzeum Konya Szent Péter-bazilika, Vatikán, 1593 Kék mecset, Isztambul, Törökország, 1616 Tádzs Mahal, Agra, India, 1653 Invalidusok, Párizs, Franciaország, 1708 Szent Pál-székesegyház, London, Egyesült Királyság, 1708 Izsák-székesegyház, Szentpétervár, Oroszország, 1858 Capitolium, Washington, Amerikai Egyesült Államok, 1850-es évek

Magyarországon Épület neveCímer HelységFelavatás éve Gázi Kászim pasa dzsámija közép|70px Pécs 1546 100px Szent Adalbert Főszékesegyház közép|70px Esztergom 1856 100px Egri székesegyház közép|70px Eger 1836 100px Szent István-bazilika közép|70px Budapest 1905 100px Országház közép|70px Budapest 1896 100px

Források

Gerő László: Magyar műemléki ABC. Budapest: Műszaki. 1984.

További információk

Kategória:Boltozatformák Kategória:Templomépítészet