A keresztény hagiográfia szerint Szent Szergiusz és Bakkhosz a római hadsereg két keresztény vallású tisztje volt, akik Keleten állomásoztak, és magas pozíciót töltöttek be Maximinus Daia, a 305-től Kelet tetrarcha udvarában; a két férfit irigy ellenségeik bevádolták, elítélték, és amikor megtagadták, hogy Jupiternek áldozzanak, vértanúhalál lett a sorsuk.
Szent Szergij vértanú Egy nagyon régi hagyomány szerint Szergij katonai tribunusként szolgált Triesztben Diocletianus római császár idejében. Ebben a városban szoros barátsági kötelékeket kötött a keresztényekkel, és Szíriába való áthelyezésekor megígérte, hogy jelet küld nekik, ha az igaz hit vallójaként vértanúhalált hal. Szíriában vádolták meg, és tartóztatták le fegyvertársával, Bacchusszal együtt; mindketten rövid időn belül vértanúhalált szenvedtek. Szergij halála után Triesztben alabárdja csodálatos módon hullott alá az égből: ez volt az a jel, amelyet a város lakosainak ígért. Magukhoz vették és féltve őrizték, a társvédőszent tiszteletére a város jelképévé tették. Szent Szergij alabárdját, amely a hagyomány szerint rozsdátlan és aranyozását megőrző vasból készült, a Szent Jusztusz-katedrális kincstárában őrzik.
Mártíromságuk A hagiográfia részletei arra utalnak, hogy a vértanúságot a tetrarchák által azokban az években, Diocletianus kezdeményezésére, különösen keleten indított szörnyű keresztényüldözés kontextusába kell helyezni. Az üldöztetés 303- ban történt Szíriában, Resafában (Szergius) és Barbalissa (Bakkhosz) kastrumjában.
bélyeg|Szent Szergiusz szobra a trieszti Szent Jusztusz-katedrálisbanFonti: A hagyomány tele van részletekkel a két mártír meggyilkolásának módjáról. Bakkhoszt halálra korbácsolták, míg Szergiuszt arra kényszerítették, hogy szögekkel a lábába verve járkáljon a helyi kasztrában, végül pedig lefejezték. A legenda szerint Szergiusz alabárdja mártíromsága pillanatában hullott az égből Trieszt városára. Ez a fegyver, azon túl, hogy ikonográfiai elemként azonosítja a szentet, Trieszt városának szimbólumává vált, amelynek Szergiusz a másodlagos védőszentje, az eredeti műtárgyat pedig ereklyeként tisztelik, és a székesegyház kincstárában őrzik.
Tiszteletük bélyeg|Szent Bakkhosz, bizánci freskó a Hosios Lukas kolostorban bélyeg|Az isztambuli Szent Szergiusz és Bakkhosz-templom alaprajza A két mártír tisztelete Keleten mindig is nagyon széleskörű volt: egy szentélyt kizárólag Szergiusznak szenteltek, amelyet Hierapoliszi Sándor püspök építtetett Frígiában. Szíriában egy másik nagyon fontos szentélyt építettek az 5. században, amely a zarándokok és nomádok célpontjává vált, akik egy falut alap×ítottak, amelynek I. Iusztinianosz bizánci császár a Szergiusz nevet adta (a mai Ruszáfa), a protobizánci Kelet egyik fő városa. A nagy bazilika látványos romokban még ma is áll. Egy másik nagyon régi templom, amelyet a két szentnek szenteltek, Maalúlaban található. Maradványaik ma a velencei San Pietro di Castello bazilikában láthatók, amelyet ősidők óta kultuszuk tiszteletére szenteltek fel.
A 9. században Rómában templomot szenteltek nekik: az ukrán Szent Szergij és Bakkhusz templomát.
Egy 1179-ből származó, eredetileg a San Silvestro di Nogara-kolostorból származó, a két szent képét ábrázoló dombormű díszíti Szent Szergij és Bakkhosz úgynevezett szarkofágját (vagy ládáját).
De a két szent kettős kultuszának legfőbb és talán legismertebb tanúbizonysága a konstantinápolyi Szergiusz és Bakkhosz pompás temploma, amely ma mecset, és Isztambulban fennmaradt mintegy harminc bizánci templom egyike. A korai Justinianus-kori művészet ékköveként ismert (előrevetíti a Hagia Szophia bizonyos építészeti vonásait, innen ered a törökül ismert „Kis Hagia Sophia” (Küçük Aya Sofya Cami) mecset elnevezés).
A bizánci korban Szergiusz és Bakkhosz voltak a hadsereg és a katonák védőszentjei, akiknek ünnepnapját október 7-én tartották (de Bakkhosz ünnepét eredetileg október 1-jére tűzték ki).
Állítólagos érzelmi kapcsolatuk Vértanúságuk egyik sajátossága, hogy mindkettejüket először is arra kényszerítették, hogy nőnek öltözve parádézzanak a lakosság előtt, általános gúnyt űzve belőlük.
John Boswell történész szerint ez a szokatlan részlet egy földalatti hagyomány első jele volt, amely hallgatólagosan folytatódott az évszázadokon át (irodalmi utalásokban és mindenekelőtt ikonográfiai ábrázolásokban), és amely a két szentet kollégákként láttatja, akiket homoszexuális szerelmi kapcsolat kötött volna össze, amit a női álruhával nyilvánosan kigúnyoltak. A tézisét alátámasztó érvek között Boswell rámutat, hogy a két szent közötti középkori ikonográfiában néha utalás jelent meg a szoros kapcsolatukra, például a két, őket koronázó glóriát összefonódónak, és nem elválasztottnak ábrázolva. Boswell történelmi módszertanát és következtetéseit más tudósok többször is vitatták.
Homoszexuális keresztények általi befogadásuk John Boswell értelmezésének érvényességétől függetlenül, amely máig vitatott, Sergius és Bacchus számos meleg keresztény közösségben tisztelet tárgyává vált. 1994-ben a chicagói meleg büszkeség felvonuláson Robert Lentz ferences festő által alkotott ikont vonultattak fel, amely később népszerű meleg szimbólummá vált.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Diocesi Trieste: San Sergio
Kategória:Kivégzett személyek Kategória:Keresztény vértanúk Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal