Vörös Győző (Pécs, 1972. január 15. –) Széchenyi-díjas magyar egyiptológus, régész, egyetemi tanár.
Szakmai életútja Vörös Győző 1972-ben született Pécsen. 1988-ban tizenhat évesen felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, az egyiptológia–ógörög szakra. Minisztériumi engedéllyel, 1993-ban, huszonegy évesen úgy végezhette el az egyetemet, hogy azonnal ötéves szerződést kapott Egyiptomban a magyar egyiptológia állandó kairói képviselőjeként. 1994-ben Kákosy László akadémikus, ókorkutató mesternek köszönhetően, Thébában már saját ásatása lehetett. 2001-ben a Műegyetem Építészmérnöki Karán summa cum laude minősítéssel ledoktorált építészettudományból, és műemlékvédelmi szakmérnöki tanulmányokat is végezhetett. 1994. február 1-je óta dolgozik a Közel-Keleten.
Egyiptomban 1994-től egy középbirodalmi thébai hegyiszentély, 1998-tól egy görög-római alexandriai tengerparti akropolisz feltárását vezette. 2004-től Cipruson a sziget ókori fővárosában, Páfoszban irányított ásatási és műemléki helyreállítási munkálatokat. 2009-től a Jordán Királyi Műemléki és Régészeti Hivatal holt-tengerparti projektigazgatójaként egy húszéves koncesszió keretében az evangéliumi jelentőségű helyszín, Heródes Antipász zsidó fejedelem palotája, a Machaerus elnevezésű építmény régészeti feltárási munkálatait vezeti. A szentföldi ásatás munkálatainak és eredményeinek összefoglalóját három monumentális kötetben dokumentálta. Nyolc angol nyelvű ókortudományi akadémiai szakmonográfia szerzője.
2002–2005 között Makovecz Imre Corvin-láncának alkotói támogatottja volt, 2013-ban a Mississippi Állami Egyetem kutatócsoport-vezetője és tiszteletbeli tagja lett. 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli tagja. 2016-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült, 2022-ben a Vatikánban a Pápaság Aranyérmét vehette át a Machaerus-hegyen végzett ásatásokért.
At Orbán-kormány a 2026-os választások előtt fél évvel hozta létre Vörös Győző vezetésével a Jeruzsálemi Magyar Akadémiát a város egyik legdrágább negyedében.Félmilliárd forint közpénzt emésztett fel a jeruzsálemi presztizsberuházásHír TV
Nős, egy fiú és egy leány édesapja.
Kritika 1994-ben indult egyiptomi ásatásait széles körben promotálta a hazai közvélemény előtt, bejelentéseihez 1998-ban kibérelte a Magyar Tudományos Akadémia nagytermét is. Állítása szerint fáraósírt fedezett fel. Több nagy tekintélyű akadémikus támogatását is megszerezte, a régészek szakmai közvéleményének túlnyomó része azonban áltudományos szélhámosságnak nevezte munkálkodását.A Vörös Győző-ügy és az MTA: A múmiák bosszúja A sajtó másik része a védelmére sietett.Magyarno.com
Főbb művei
Taposiris Magna - Isis kikötője (Alexandriai Magyar Ásatások 1998-2001) Egyiptomi Magyar Ásatások Köre, 2001
Egyptian Temple Architecture (angol nyelvű) 100 Years of Hungarian Excavations in Egypt, 197-2007. 2008.
Egyiptom templomépítészete - Az egyiptomi magyar ásatások fényében. Kairosz Kiadó, 2007.
Sharuna - Gamhud - Az Osztrák-Magyar Monarchia régészeti missziója Egyiptomban (1907-1908) Püski-Masszi Könyvesház Kft., 2008.
Templom Théba koronáján. A Thot-hegyi magyar ásatások Montuhotep Szahnkaré fáraó templománál 1995-1998. Százszorszép Kiadó, 1998.
Taposiris Magna: Port of Isis (HungarianExcavations at Alexandria) Egypt Excavation Society Of H., 2001.
Taposiris Magna 1998-2004. Alexandriai magyar ásatások. Egypt Excavation Society Of H., 2004.
Sharuna - Gamhud - Az Osztrák–Magyar Monarchia Régészeti Missziója Egyiptomban (1907–1908) - Surányi Back Fülöp (1862–1958) öröksége. Püski-Masszi Könyvesház Kft., 2008.
Díjai, elismerései
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje. (2016).
Pápai Akadémiák Díjának aranyérme. (2022).
Széchenyi-díj. (2022).
Pápai Római Régészeti Akadémia tagja. (2026).
Jegyzetek
Források
Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiad. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004. 1639 o., ill.
Who is who Magyarországon. 7. kiad. Zug. 2009. Hübners Who is Who.
Vörös Győző. MMA Kiadó.
Interjú Vörös Győző ókorkutatóval. Vatican News. 2022. január. 2.
Vatikáni pecsét „az Ötödik Evangéliumon” – Vörös Győző Machaerusról, pápai kitüntetése fényében. Nézőpont – 2021. augusztus 29.
Kategória:1972-ben született személyek
Kategória:Élő személyek
Kategória:Magyar egyiptológusok
Kategória:Magyar régészek
Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók
Kategória:MTA-tagok
Kategória:Széchenyi-díjasok