bélyegkép|Egy viasztábla és egy római íróvessző A viasztábla fából készült, viaszréteggel borított tábla, amelyet lazán összekapcsolnak egy fedőlappal, így egy „kétlapos” diptichont alkotva. Az ókorban és a középkorban újrahasználható és hordozható írófelületként használták. Cicero levelei utalnak a cerae használatára, és néhány viaszlap példánya megmaradt a Hadrianus-falon található Vindolanda római erőd vízzel teli lerakódásaiban. Középkori viaszlapos könyvek több európai múzeumban is ki vannak állítva.

A viaszfelületre egy hegyes eszközzel, íróvesszővel írtak. Egy egyenes szélű, spatulához hasonló eszköz (amelyet gyakran a sztülosz hegyének másik végére helyeztek) törlőként szolgált. A modern időkben használatos „tiszta lap” kifejezés a latin „tabula rasa” mondásból ered, amely a viasztáblához kapcsolódik.

A viasztáblákat számos célra használták, a diákok vagy titkárok jegyzetelésétől az üzleti számlák rögzítéséig. A gyorsírás korai formái is így alakultak ki. bélyegkép|Írás sztülosszal és összecsukható viasztáblával (dór stílusú váza, i. e. 500 körül készült. Napjainkban Berlinben található).|alt=Írás sztülosszal és összecsukható viasztáblával (dór stílusú váza, i. e. 500 körül készült. Napjainkban Berlinben található).

Használat az ókorban A legkorábbi fennmaradt példány egy elefántcsont zsanérral ellátott bukszusfa írótábláról az 1986-ban a mai Törökországban, Kaş közelében található, i. e. 14. századi uluburuni hajóroncsban feltárt leletek között volt. Ez a lelet tovább erősítette, hogy Homérosz írótáblákra való utalása korántsem volt anakronisztikus. 1979-ben Durrësben, Albániában egy régészeti lelet során két elefántcsontból készült viasztáblát találtak egy sírban, amelyről úgy gondolják, hogy egy 2. századi pénzváltóé volt.

A görögök valószínűleg az i.e 8. század közepén kezdték el használni az összecsukható viasztáblát, valamint a bőrből készült tekercseket. Az angol-görög Liddell & Scott lexikon 1925-ös kiadása a táblák alakjára utalva a deltosz (δέλτος) szó etimológiáját a delta (Δ) betűből vezeti le, az ókori görög és római szerzők és írások alapján.

Egy alternatív elmélet szerint a szó szemita eredetű: daltu, eredeti jelentése „ajtó” volt, de az i. e. 13. században Ugaritban az írótáblák megnevezésére használták. Héberül a szó daleth-re változott.Burkert Walter (1995). The orientalizing revolution: Near Eastern influence on Greek culture in the early archaic age. Cambridge, MA: Harvard egyetem, 30 oldal.

Az első évezredben használtak írótáblákat Mezopotámiában, Szíriában és a Dél-Levantéban. Egy i. e. 640–615 között készült, faragott kőtábla, amely az asszír uralkodó, Szín-ahhé-eríba Ninivei palotájának délnyugati részéből került elő, Irakban (ma a British múzeumban található, ME 124955 szám alatt), két alakot ábrázol, az egyik egyértelműen egy tekercset szorongat, a másik pedig egy nyitott diptichont tart a kezében."Stone Panel from the South-West Palace of Sennacherib (Room 28, Panel 9)". A múzeum honlapja, 2011. Berthe van Regemorter azonosított egy hasonló alakot a Kr. e. 8. század végéről származó újhettita Tarhunpiyas-sztélén (Musée du Louvre, AO 1922.), aki valamiféle táblát tart a kezében, amelynek egyedi gombos zárása van.Berthe van Regemorter (1958). "Le Codex Relié À L'époque Néo-Hittite". Scriptorium. 12 (2): 177–81.Szirmai, J.A. (1990). "Wooden Writing Tablets and the Birth of the Codex". Gazette du Livre Médèvale. 17: 31–32. Elefántcsont írótáblákat találtak II. Sarrukín palotájának romjai között Nimrudban.Wiseman, D.J. (1955). "Assyrian Writing Boards". Iraq. 17 (1): 3–13. Margaret Howard feltételezte, hogy ezeket a táblákat egykor egy ötletes zsanérrendszerrel lehetett összekapcsolni, amelynek során a „H” betűre emlékeztető, kivágott bőrdarabokat illesztettek a szélek mentén lévő nyílásokba, hogy harmonikás szerkezetet képezzenek.Margaret Howard (1955). "Technical Description of the Ivory Writing-Boards from Nimrud". Iraq. 17 (1): 14–20, Fig. 7–11.

Használat a középkortól a modern korig bélyegkép|Római írnok íróvesszővel és tábláival sírsztéléjén (Flavia Solva, Noricum).Reichenaui Hermann (1013–1054), középkori német szerzetes és polihisztor viasztáblákat használt."Hermann of Reichenau - Biography". Tournai Hermann (1095–1147), a tournai-i Szent Márton apátság szerzetese így írt: „Még egy bizonyos mennyiséget is leírtam táblákra”.Lynn Harry Nelson: Herman of Tournai, The Restoration of the Monastery of Saint Martin of Tournai "Prologue" 11 oldal.

A viasztáblás könyvek egyik példája a legrégebbi osztrák város, Enns kórházának 1500-ban létrehozott szolgaság-nyilvántartása. Tíz 375 x 207 mm méretű, 90 mm-es kötegbe rendezett fa táblát hosszanti tengelyük mentén kétfelé osztottak. Az éves fizetendő összegeket a bal oldalra ragasztott pergamenre vagy papírra írták. A beérkezett fizetendő összegeket levonás céljából (és később törlés céljából) a jobb oldalon rögzítették, amelyet barnásfekete íróviasz borít. Az anyag alapja méhviasz, 5–10%-ban növényi olajokat és szénpigmenteket tartalmaz, olvadáspontja körülbelül 65 °C.Wilflingseder, F., 1964. "Die Urbare des Ennser Bürgerspitals aus den Jahren 1447 und 1500". Biblos 13, 134-45. Ez a kötet egy korábbi, 1447-ben megkezdett kötet folytatása.

A viasztáblákat a 19. századig használták a nagy mennyiségű, átmeneti jelentőségű üzleti nyilvántartásokhoz. Például a Schwäbisch Hall-i sóbányászati hatóság 1812-ig alkalmazta a viaszos nyilvántartásokat.Büll, R., 1977. Wachs als Beschreib- und Siegelstoff. Wachstafeln und ihre Verwendung. In: Das große Buch vom Wachs. Vol. 2, 785-894. A ruani halpiac még az 1860-as évekig is használta, ahol 1849-ben jól dokumentálták felépítésüket és használatukat.Lalou E., 1992. "Inventaire des tablettes médiévales et présentation genérale". In: Les Tablettes à écrire de l'Antiquité à l'Epoque Moderne, pp. 233-288; esp. p. 280 and Fig. 13.

Jegyzetek

Fordítás

Források Galling, K., 1971. "Tafel, Buch und Blatt" in Near Eastern Studies in Honor of W. F. Albright (Baltimore), 207–223 oldal.

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Íróeszközök