Monori András zeneszerző, multiinstrumentalista zenész, dzsessz, crossover és világzenei formációk EMeRTon-díjas szólistája, számos színházi előadás és film alkotója, alkotótársa.
A 2000-es évek világzenei hullámának meghatározó hazai alakja, nevéhez kötődik többek között a Portugál című film betétdala (Palya Bea előadásában), a Mitsoura és a Folkestra zenekar megalapítása, a Tóth János című televíziós sorozat zenéje és a Geszti Péterrel és Tasnádi Istvánnal közösen jegyzett Ezeregy éjszaka musical, valamint számtalan előadás zenéje az ország szinte összes jelentős színházában.
Életpályája A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola) jazz tanszakának elvégzése után (1991.) orientális zenei, népzenei és klasszikus zeneszerzési tanulmányokat folytatott.
Szerteágazó érdeklődésű zenész, sokáig játszott jazz (swing, dixieland) zenekarokban, de később érdeklődése a tradicionális zenék felé fordult. A szaxofon mellett évekig indiai klasszikus zenét tanult, előbb szitáron, majd bansurin (indiai bambuszfuvolán) játszott. Később a Balkán zenéje felé fordult, elsajátította a bolgár kaval- és gadulkajátékot.Hangszerein a tradicionális játékmód mellett egyedi technikákat is kifejlesztett, ötvözve a különböző zenei kultúrák eltérő megközelítéseit.
Alapítótagja az 1994-ben alakult Tin-Tin Quartet-nek (Szőke Szabolcs, Szalai Péter, Juhász Gábor, később Nyusztay Iván és Kardos Dániel). Az éppen esedékes WOMUFE-n, azaz a II. Nemzetközi Világzenei Fesztiválon bemutatkozó zenekar kompozíciói erősen kötődnek az orientális zenei kultúrákhoz. A formáció zenei világa keleti makám- és rágarendszerekből, valamint bolgár, ázsiai vagy afrikai ritmusképletekből építkezik, és ötvözi a jazz improvizációs technikájával.
1999-ben az ír zene fuvolavirtuóza, Brian Finnegan meghívására Angliában turnézott, felvételeket készített a Flook együttessel és a híres breton fuvolással, Jean-Michel Veillonnal.
Londonban a Battersea Art Center felkérésére ír darabokat, és itt mutatták be a Magyar Évával közösen alkotott mozgásszínházi előadást is, "The Party" címmel.
2000-ben Lukáts Andor Portugál című mozifilmjéhez komponál betétdalokat, melyek nagy sikere nyomán Palya Beával megalakítja a Folkestra együttest, amivel később elnyerik a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Emellett párhuzamosan koncertezik mint trombitás, a balkáni fúvós zenét játszó Besh o droMmal, és részt vesz első lemezük elkészítésében is.
2002-ben megalapítja az Arco'lor Quartetet, melyben az európai klasszikus zenéből ismert vonósnégyes formáció brácsáját egy népi hangszerre, a gadulkára, cseréli le. Zenéjükben kortárs-népzenei műveket crossover stílusban adtak elő.
Miczura Mónikával és Moldvai Márkkal alapítótagja a Mitsoura Produkciónak, ahol cigány, magyar, balkáni és indiai autentikus dallamokat és hangszeres játékot ötvöztek elektronikus ritmusokkal. A formáció két lemezt adott ki (Mitsoura–2003, Dura dura dura–2008). A Mitsoura nemzetközi porondon fellépett többek között a londoni Royal Opera House (UK), Bordeaux Opera House (FR), Womex (UK), vagy a Peter Gabriel nevéhez fűződő Womad (UK) fesztivál színpadán is.
2005-ben szintén Miczura Mónikával egy hagyományosabb hangvételű zenekarban, a MucaMitsou együttesben játszottak tradicionális magyar, balkáni, valamint pakisztáni és rádzsasztáni cigányzenét.
2010 után tevékenységének jelentős részét az alkalmazott zeneszerzés teszi ki, több mint 150 színházi és filmes produkcióban alkotott. Munkáiban a jazz, a klasszikus, a népi, a kortárs és a könnyűzenei hatások mind fellelhetőek. Az akusztikus hangszerek mellett használ számítógépet és szoftverhangszereket is ha a feladat megkívánja. Rendszeresen dolgozik együtt a szakma olyan jeles képviselőivel, mint Máté Gábor, Tasnádi István, Geszti Péter, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Juronics Tamás, Kovács Lehel és Lengyel Ferenc
2017-ben a Tóth János c. televíziós sorozat zeneszerzője és zenei rendezője volt.
2023-ban Geszti Péterrel és Tasnádi Istvánnal közösen bemutatták a nagy sikerű Ezeregy Éjszaka című musicalt, először a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd a Pesti Magyar Színházban.
Zenekarok Mitsoura – Alapítótag, zeneszerző; szaxofon, gadulka, kaval, ektár, szitár, kalimba, sarangi, bansuri, doromb, zurna Tin-Tin Quartet – Alapítótag, zeneszerző; kaval, szaxofon, gitár, fujara MucaMitsou – Alapítótag; gadulka, kaval, szaxofon Folkestra – Alapítótag, zeneszerző, zenekarvezető; szaxofon, kaval, gadulka, trombita, tambura, duda, fuvola, kalimba Arco'lor – Alapítótag, zeneszerző, zenekarvezető; gadulka, szaxofon, kaval Besh o droM – Trombita, kaval, gadulka Studium Dixieland Band – Hangszerelés, nagybőgő
Színház - Film Színházi zeneszerzések a teljesség igénye nélkül: Fedőneve: Kobra (zenés vígjáték, József Attila Színház, rendező: Lengyel Ferenc, 2026)
Két úr szolgája (zenés vígjáték, Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, rendező: Kovács Lehel, 2026)
Octogon (dráma, Katona József Színház, rendező: Máté Gábor, 2025)
Apa szeme fénye (dráma, Vígszínház, rendező: Tasnádi István, 2025)
Ezeregy éjszaka (Geszti-Monori-Tasnádi musical, rendező: Juronics Tamás, Szegedi Szabadtéri Színpad, 2023)
Kakukkfészek (színmű, Szegedi Nemzeti Színház, rendező: Vidovszky György, 2023)
Tündér Lala (zenés mesejáték, Csokonai Színház, rendező: Halasi Dániel, 2023)
Lila akác (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, rendező: Kovács Lehel, 2024)
Pacsirta (dráma, Móricz Zsigmond Színház, rendező: Szikszai Rémusz, 2024)
Don Quijote (Szkéné Színház, rendező: Rába Roland, 2015)
Ezt Rád (zenés társadalomkritika, Szkéné Színház, rendező: Scherer Péter, 2016)
Vad kelet / Tündérvilág (tánc show, Experidance Produkció, rendező: Vári Bertalan, 2005)
Időfutár (zenés játék, Pesti Magyar Színház rendező: Tasnádi Csaba, 2018)
Szeress ha bírsz (vígjáték, Vidám Színpad, rendező:Tasnádi Csaba, 2022)
Gulliver (zenés játék, Magyar Színház, rendező: Szabó K. István, 2020)
Az aranyhalacska (zenés mesejáték, Ciróka Bábszínház, rendező: Kuthy Ágnes, 2016)
Álarcosbál (zenés dráma, Bárka Színház, rendező: Berzsenyi Beallagh Ádám, 2013)
Mátyás mesék (Szegedi Nemzeti Színház, rendező: Barnák László, 2013)
Csodalámpa (gyerekelőadás, Mesebolt Bábszínház, rendező: Rumi László, 2014)
Vihar (dráma, Stúdió K Színház, rendező: Fodor Tamás, 2007)
A hős és a csokoládékatona (zenés színmű, Katona József Színház, rendező: Máté Gábor, 2009)
Ármány és szerelem (dráma, Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Sopsics Árpád, 2014)
Sam, avagy felkészülés... (dráma, Kolibri Színház, rendező: Gyevi Bíró Eszter, 2021)
Helge élete (zenés dráma, Bárka Színház, rendező: Czajlik József, 2005)
Paralellepipedon (táncelőadás, Millenáris Park, rendező: Magyar Éva 2001)
Közellenség (dráma, Katona József Színház, rendező: Schilling Árpád, 1999)
Filmek:
Egy másik életben (magyar film, rendező Tasnádi István, 2019)
Tóth János (magyar vígjátéksorozat, rendezők: Nagypál Orsi, Dombrovszky Linda, Lakos Nóra. 2017)
Memo (magyar filmdráma, rendező: Tasnádi István, 2016
Mázli (magyar-német-francia vígjáték, rendező: Keményffy Tamás, 2007)
Portugál (magyar játékfilm, rendező: Lukáts Andor, 2000)
Teljes lista:
Jegyzetek
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek