Géra Eleonóra Erzsébet (Pécs, 1977. november 27. —) magyar történész, várostörténész, író, egyetemi tanár. Kutatásai középpontjában a 18–19. századi magyar várostörténet áll. Elsősorban életmód- és mentalitástörténeti szempontból vizsgálja Pest-Buda, később Budapest történetét, fejlődését.

Élete Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem korábbi hallgatója. 2006-ban szerezte doktori címét történettudományból. 2013-ban habilitált, 2024-ben pedig megszerezte a DSc fokozatot is.

Az ELTE BTK oktatója. Emellett számos művelődéstörténeti könyv alkotója. A Szécsi Noémi íróval közösen létrehozott, számos kiadásban megjelent A budapesti úrinő magánélete (1860–1914) (2015) egy magánélet-történeti és nőtörténeti kalauz, amelynek folytatása A modern budapesti úrinő (1914–1939) címmel jött ki 2017-ben.

Könyvei

A Zeneszerzők Szövetkezetétől az Artisjus Egyesületig, 1907–2007. Artisjus, Budapest, 2007. Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái, 1704-1707. Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2009. "Kőhalomból (fő)város", Buda város hétköznapjai a 18. század elején. L'Harmattan, Budapest, 2013. A budapesti úrinő magánélete (1860-1914). Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015. Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái, 1699-1703. Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2015. A budapesti úrinő magánélete, 1860–1914 (művelődéstörténeti kötet, Szécsi Noémivel), Európa Könyvkiadó, 2015 Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái, 1708-1710. Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2016. A modern budapesti úrinő, 1914–1939 (művelődéstörténeti kötet, Szécsi Noémivel), Európa, Bp., 2017 Hiteles hivatás. dr. Merétey Sándor el nem küldött levelei családjának. Magánkiadás. Budapest, 2017. Házasság Budán: Családtörténetek a török kiűzése után újjászülető (fő)városból 1686–1726. MTA BTK TTI, Budapest, 2019. Budai úrinők romlakásban - Levelek a Fény utcából 1944-1947. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2020. A polgárváros rendje - Társadalom, tér, nyilvánosság Budán (1686-1741). Budapest Főváros Levéltára, 2023. Neuanfang in Buda: Deutsche Familien in der ehemaligen ungarische Hauptstadt nach der osmanischen Herrschaft 1686-1736. Brill, Schöningh, 2025.

Jegyzetek

Források

Géra Eleonóra az ELTE oldalán Géra Eleonóra az MTA oldalán

Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsiek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók