Istók Irén Erzsébet (Rencsi, Rencsike, Irénke) (Földeák, 1903. november 4.Születése bejegyezve a földeáki állami születési akv. 169/1903. folyószám alatt. – Makó, 1975. november 9.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 520/1975. folyószám alatt.) magyar okleveles gyógyszerész.
Életpályája Szülei: Istók Barnabás (1859–1954) Csanád megye tiszti-főorvosa és Török Ilona (1869–1927) voltak. Tanulmányait a Makói Református Elemi NépiskolábanA Bagolyvár épületében működött ekkor a református elemi népiskola kezdte meg magántanulóként 1909-ben, de a 2. osztályt már rendes tanulóként folytatta. Kitűnő eredménnyel végezte el elemi iskoláit.
1913-ban a budapesti Erzsébet Nőiskola felső leányiskolájába íratták be szülei.Magy. kir. állami Erzsébet nőiskola, Budapest, 1913 1916-ban az arcán lévő daganat egyik napról a másikra elhatalmasodott, már nemcsak esztétikailag zavarta, de erős fájdalmakat is okozott neki. 1916-ban sarcoma gigants cellulare (óriássejtes daganat) betegséget diagnosztizáltak arcán. Kivették a szájpadlását és az állkapcsát. Betegsége úgy kezdődött, hogy arca észrevétlenül dagadni kezdett, pár hét múlva már nem tudott lélegezni, és egyre fokozódó fejfájása volt. Orbáncot is kapott. A hosszú kezelés és sugárterápia után felgyógyult, de nagyon lefogyott. 1916. áprilisában visszatért az Erzsébet Intézet növendékei közé. 1916. májusában osztályvizsgát tett Budapesten. 1916. szeptember 1-től a makói Polgári leányiskola tagja lett.Községi Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola, Makó, 1929 1916–1917 között több oktatási intézményben is volt tanulói jogviszonya, így a kikindai gimnáziumban is.Állami gimnázium, Nagykikinda, 1917 Ezután a makói Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte el a VI.-VIII. osztályt.
1921-ben érettségizett.József Attila Gimnázium – 125 év 1921-ben felvételt nyert a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Karára. 1924. októberében szerzett gyógyszerészeti végbizonyítványt. 1924. decemberében a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Karon fizikából kitűnően vizsgázott gyógyszerészmesteri oklevél megszerzése érdekében. 1925-ben szegénységi illetve vagyontalansági bizonyítványt állítottak ki számára. 1925-ben botanikából kitűnő, 1926-ban gyógyszerészismeret, vegytanból, közegészségtanból kitűnőre, gyógyszerismeretből jó eredménnyel végzett.Gyógyszerészi Hetilap, 1925 (64. évfolyam, 1/3-17/51. szám)Hivatalos Közlöny, 1926 (34. évfolyam, 1-24.szám)Hivatalos Közlöny, 1927 (35. évfolyam, 1-25.szám) Miután megszerezte gyógyszerészi képesítését, Makón és környékén vállalt részmunkaidős állásokat és helyettesítéseket.
1930-ban, Makón, a mai Sárga üzletház helyén volt egy patika, melyet megvásárolt.Gyógyszerészi Közlöny, 1930Gyógyszerészek Lapja, 1930 (25. évfolyam, 1-24. szám) Ettől kezdve ő és Margit testvére lettek 50-50%-ban a tulajdonosok és 20 évig (1930–1950) vezette és irányította a gyógyszertárat.
1942-ben került át a gyógyszertár a mostani Bérpalota épületébe.Makói Ujság, 1942. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1950-ben a gyógyszertárakat államosították. A kommunista terror megvonta működési jogaikat. A személyes tárgyakat is birtokukba vették, maradandó károkat okoztak a patika berendezésében, a patikusok nem dolgozhattak gyógyszertárakban, gyermekeiket nem vették fel az egyetemre. A patikaneveket eltörölték, sorszámokat adtak a gyógyszertáraknak.
Irén és Margitot letartóztatták, fogházba zárták, mint a bűnözőket. A szegedi Csillag börtönbe kerültek. 1950. augusztus 1-én kihallgatták őket, ahol minden vádat elismertek és szabadon bocsátásukat kérték a vizsgálat ideje alatt. Nem bocsátották szabadlábra őket, fogházban maradtak. Az első tárgyalás 1950. október 10-én volt. 1951-ben Balassagyarmatra szállították át őket, ahol a testvérpárt különválasztották. 1953-ban szabadultak; nem mehettek vissza Makóra, így Szegeden húzták meg magukat. 1953–1955 között a Békés megyei Gyógyszertár Vállalat mezőhegyesi és tótkomlósi gyógyszertáraiban dolgozott. 3 éven át ingázott a két település között; fizikailag meggyengült és megbetegedett, így fel kellett mondania a munkahelyén. 1956-ban rehabilitálták mindkettőjüket, a büntetett státuszukat megszüntették. 1956. október 1-től a Makó Városi Tanács Kórházának gyógyszertárában teljes állást kapott.
1960-ban immunrendszere legyengült, a nyirokrendszerében egy új daganatot fedezte fel. Megműtötték, felépült és ismét munkába állt. 1960–1961 között az MSZMP oktatásán is részt vett; dialektikus történelmi materializmust tanult. 1965-ig dolgozott a gyógyszertárban. 1965-ben nyugdíjba vonult.
Sírja a makói Református Ótemetőben található.
Jegyzetek
Források Szikszai Zsuzsanna: Istók Margit. Egykor élt makói zongoraművész és zenepedagógus legendás család-, és élettörténete. 546-611. oldal. Makó, 2025.
Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:A Szegedi Fegyház és Börtön foglyai Kategória:Bebörtönzött személyek Kategória:Makóiak