bélyegkép|Cumberland Terrace, London, John Nash bélyegkép|A Burlington Arcade eredeti Piccadilly bejárata, 1819 bélyegkép|John Nash Mindenszentek temploma, Langham Place, London A régenskori építészet magában foglalja az Egyesült Királyságban a 19. század elején, IV. György régensherceg uralkodása alatt épült klasszikus épületeket, valamint a korábbi és későbbi, ugyanezt a stílust követő épületeket is. Ez az időszak egybeesik a német területeken a biedermeier stílussal, az Egyesült Államokban a szövetségi stílussal és a francia empire stílussal. A regency stílus az adott korszak belsőépítészetére és dekoratív művészetére is kiterjed, amelyet elegáns bútorok és függőleges csíkos tapéta jellemez, valamint a ruházati stílusokra is: a férfiak esetében a dandy Beau Brummell, a nők esetében pedig az empire sziluett.
A stílus szigorúan véve a grúz építészet késői szakaszát képviseli, és szorosan követi a megelőző évek neoklasszicista stílusát, amely a korszak során folyamatosan fejlődött. A grúz korszak nevét a négy királyról, Györgyről kapta az 1714–1830 közötti időszakban, köztük IV. György királyról. A brit régenskor szigorúan véve csak 1811-től 1820-ig tartott, de a kifejezést szélesebb körben alkalmazzák az építészetre, mind 1811 előtt, mind 1820 után; a következő uralkodása, IV. Vilmosé 1830-tól 1837-ig, nem kapott saját stilisztikai leírót. A régenskori építészet különösen jellegzetes a házaiban, és a fő neoklasszicista irányzat alternatívájaként az eklektikus neostílusok széles skálájának használatának növekedése is jellemzi, a gótikustól a görögön át az indiaiig.
A stílus első éveit a napóleoni háborúk miatt jelentősen visszaesett építési volumen jellemezte, melyek következtében a kormányzat kiürítette az építési kiadásait, hiány mutatkozott az importfaanyagból, és magas adókat vetettek ki más építőanyagokra. 1810-ben súlyos pénzügyi válság volt, bár az egyetlen jelentős vagyontárgy, amely nem veszített értékéből, a házak voltak, legalábbis Londonban, főként azért, mert az újabb keletű építkezések alacsony szintje felgyülemlett keresletet teremtett. Miután az 1815-ös waterlooi csata döntő győzelme végleg véget vetett a háborúknak, hosszú pénzügyi fellendülés következett be a jelentősen megnövekedett brit önbizalom közepette. A régenskori építészet nagy része ebből az időszakból származik.
Házak Sok régens stílusú épület fehérre festett stukkóhomlokzattal és egy (általában fekete színű) főbejárati nyílással rendelkezik, amelyet két oszlop keretez. A városközpontokban továbbra is a sorházak dominanciája maradt fenn, és a félhold elrendezése különösen népszerűek voltak. E stílus részeként divatba jöttek az elegáns kovácsoltvas erkélyek és az íves ablakok. A városon kívül a külvárosi "villa" típusú családi házak voltak népszerűek különböző méretekben. Míg a középosztály korábbi grúz stílusú házaiban kevés dísz volt, a régenskor szerény építészeti igényeket hozott az épületek sokkal szélesebb skálájára, a klasszikus hagyományok palladianizmuson keresztüli nyugodt és magabiztos alkalmazásával.
A nagy vidéki házakhoz számos festői stílus állt rendelkezésre, és a gótikus újjászületés egyre erősebbé vált, sok építész pedig a mecénásai igényei szerint különböző stílusokhoz fordulhatott. Az Ashridge (1817-ig), a Belvoir kastély és a Fonthill apátság (1813-ig, ma már lebontva) mind James Wyatt alkotása volt, akinek késői pályafutása az extravagáns gótikus házak építésére specializálódott. A Samuel Pepys Cockerell által tervezett Sezincote House (1805) egy neomughal stílusú vidéki ház egy Brit Indiából visszatért „nábob” számára. A John Nash által tervezett Brighton Pavilion (1822-ig), a régens herceg tengerparti otthona, kívülről indiai, de a belső térben Frederick Crace kínai stílusra tett kísérletei is megjelennek.
Templomok Az 1818-as templomépítési törvényig a templomépítések több mint 50 évig nagyon alacsony szinten voltak. A törvény bizonyos közpénzeket különített el új templomok építésére, amelyek a népességváltozást tükrözték, valamint egy bizottságot is létrehoztak ennek elosztására. A megbízotti templomok építése az 1820-as években lendületet vett, és az 1850-es évekig folytatódott. A régenskorra eső korai templomok a gótikus újjászületés stílusában épült épületek magas arányát mutatják a klasszikus ihletésűek mellett. A szigorú görög újjászületési stílusban épült épületek keveredtek a módosított barokk és római neoklasszicista hagyományokat folytatókkal.
Középületek Ebben az időszakban jelentősen megnőtt a középületek száma mind országos, mind helyi szinten. Londonban három hidat építettek a Temze felett 1813 és 1819 között: a Vauxhall hidat, a Waterloo hidat és a Southwark hidat, mindegyiket magánfinanszírozással, útdíjakból. Az üzleteket elkezdték szisztematikusan beépíteni az újonnan tervezett fejlesztésekbe, és bevezették a fedett üzletárkádot, legkorábban a londoni Burlington árkádot (1815–19).
Vezető építészek jobbra|bélyegkép|John Nash Clarence-háza John Nash volt a regency stílushoz leginkább köthető építész; teljes mértékben összhangban volt a fejlesztők kereskedelmi követelményeivel, és megtervezte a londoni Regent’s Park és Regent Street Regency stílusú teraszait. Sok tanítványa volt, akik terjesztették stílusát, vagy Pugin esetében fellázadtak ellene. Magában Londonban számos ilyen stílusú utca található Victoria, Pimlico, Mayfair környékén és más központi kerületekben. John Soane individualistább volt, a neoklasszicizmus számos európai kísérletezőjének egyike, de ötletes épületeinek részleteit gyakran más építészek is átvették.
George Dance the Younger, London 1768-as városépítészének középületei a régenskori stílus előfutárai voltak, bár 1798 után maga keveset tervezett. Robert Smirke mind klasszikus (British Museum), mind gótikus terveket alkotott, és főként középületeken dolgozott. Nash-sel és Soane-nal együtt a Munkaügyi Bizottság építészei közé tartozott a régenskori fénykorban. Az időszak egyik legnagyobb megbízása a Windsor-kastély bővítése volt a király részére, amely végül több mint egymillió fontba került, az eredeti költségvetés több mint háromszorosába. Smirke, Nash, Soane és Jeffry Wyatville részt vettek a pályázaton, amelynek győztese Wyatville lett. Termékeny tervező volt, főként vidéki házak tervezésében, új építésű vagy felújított kivitelezésben, sokféle stílusban tudott alkotni. Nagybátyja , James Wyatt az előző generáció vezető építésze volt, James fiai, Benjamin Dean Wyatt és Philip Wyatt szintén sikeres építészek voltak a korszakban.
Helyszínek Londonon kívül számos angol városban találhatóak különösen sok regency stílusú épületek. Ezek közül a legkevésbé rongálódott néhány új üdülőváros, amelyek Bath, Somerset és Buxton sikereit próbálják utánozni, melyek a georgiai korszak közepén, illetve az 1780-as években jelentősen fejlődtek. Brighton és más tengerparti üdülőhelyek divatossá váltak, és más városok, amelyek jelentősen bővültek, a warwickshire-i Royal Leamington Spa, Bristol Clifton külvárosa, Tunbridge Wells, Newcastle upon Tyne és Cheltenham, "talán a legteljesebben fennmaradt régenskori város".
A régenskori ingatlanok kiváló példái uralják Brighton és Hove városát Kelet- Sussexben; különösen a Kemp Town és Brunswick (Hove) birtokokat.
Fordítás
Források Esher, Lionel, The Glory of the English House, 1991, Barrie and Jenkins, Jenkins, Simon (1999), England's Thousand Best Churches, 1999, Allen Lane, Jenkins, Simon (2003), England's Thousand Best Houses, 2003, Allen Lane, Musson, Jeremy, How to Read a Country House, 2005, Ebury Press, John Julius Norwich, The Architecture of Southern England, Macmillan, London, 1985, Pevsner, Nikolaus. The Englishness of English Art, Penguin, 1964 edn. Strong, Roy: The Spirit of Britain, 1999, Hutchison, London, Sir John Summerson, Georgian London, (1945), 1988 revised edition, Barrie & Jenkins, .
Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal Kategória:Építészet stílusok szerint