A 4. AACTA-gála során a 2014-ben bemutatott ausztrál filmeket és televíziós produkciókat értékelték. A ceremóniát két részletben tartották meg Sydneyben, 2015. január 27-én és 29-én a The Star Event Centreben, az esemény a Nine Network és az Arena televízióadók sugározták. A műsor házigazdái Cate Blanchett és Deborah Mailman voltak. A jelöltek listáját 2014. december 2-án jelenetették be. A gálát 297 ezren nézték meg.

Háttere 2014. május 20-án az AACTA először adott felhívást a rövidfilmes és játékfilmes kategóriákba való jelölésre a 2015-ös díjátadóra, ráadásul bejelentették, hogy ebben az évben először csak az akadémia tagjai jelölhettek produkciókat minden kategóriában. A díjátadón emellett kibővítették a játékfilmes kategóriákra jelölhető produkciókat, így már a házimozis forgalmazásban és Video on Demand szolgáltatásokon megjelent produkciók is indulhattak a jelölésekért. A dokumentumfilmes kategóriákba való nevezést 2014. június 18. és július 18. között tartották.

A hagyományos kategóriák mellett az akadémia bejelentette egy "Social Shorts" nevű rövidfilmes kezdeményezést, amin keresztül a rövidfilmes kategóriákban nem jelölt produkciókat lehetett az AACTA weboldalán keresztül megtekinteni, ezzel együtt a jövő filmeseire akarták felhívni a figyelmet. A projektben résztvevő filmeket vígjáték, dráma és függetlenfilm kategóriákba csoportosították; a rövidfilmeket pedig az akadémia tagjai mellett a nagyközönség is elismerésekben részesíthette. Emellett az akadémia csökkentette a rövidfilmek nevezési díját, 396 ausztrál dollárról 100-ra.

A dokumentumfilmeknél új kategóriát hoztal létre a legjobb eredeti zenének, ami a korábbi legjobb eredeti hang kategóriát váltotta. A legjobb vígjátéksorozat és a legjobb könnyed szórakoztató sorotat kategóriáit újra szétválasztották, miután a harmadik gálán egyesítették őket. A legjobb vizuális effektek díját kibővítették a legjobb vizuális effektek vagy animáció díjává, és bármilyen produkció indulhatott rajta, aminek az effektjeit 100%-ban Ausztráliában csinálták.

Győztesek és jelöltek A nyertesek félkövérrel jelölve.

Játékfilmek Legjobb film Legjobb rendezőA Babadook – Kristina Ceyton, Kristian MolièreAkihez beszél a föld – Andrew Mason, Troy Lum, Keith RodgerAz őslakos – Nils Erik Nielsen, Peter Djigirr, Rolf de Heer Időhurok – Paddy McDonald, Tim McGahan, Peter Spierig, Michael Spierig A háború démonjai – Chris Brown, Andy Paterson, Bill Curbishley Tracks – Emile Sherman, Iain Canning | valign="top" |Jennifer Kent – A Babadook Rolf de Heer – Az őslakos Peter Spierig, Michael Spierig – Időhurok David Michôd – Országúti bosszú Legjobb eredeti forgatókönyv Legjobb adaptált forgatókönyvA Babadook – Jennifer Kent 52 kedd – Matthew Cormack, Sophie Hyde Az őslakos – Rolf de Heer, David Gulpilil Akihez beszél a föld – Andrew Anastasios, Andrew KnightA háború démonjai – Frank Cottrell Boyce, Andy Paterson (Eric Lomax The Railway Man című regénye alapján)Időhurok – Peter Spierig, Michael Spierig (Robert A. Heinlein All You Zombies című regénye alapján) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb férfi főszereplő ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb női főszereplő |- | valign="top" |David Gulpilil – Az őslakos (Charlie) Russell Crowe – Akihez beszél a föld (Connor) Damon Herriman – Szexterápia (Dan) Guy Pearce – Országúti bosszú (Eric) | valign="top" | Sarah Snook – Időhurok (Jane) Kate Box – Szexterápia (Rowena) Essie Davis – A Babadook (Amelia) Mia Wasikowska – Tracks (Robyn Davidson) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb férfi mellékszereplő ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb női mellékszereplő |- | valign="top" |Yılmaz Erdoğan – Akihez beszél a föld (Major Hasan)Patrick Brammall – Szexterápia (Richard) Robert Pattinson – Országúti bosszú (Reynolds) TJ Power – Szexterápia (Sam) | valign="top" |Susan Prior – Országúti bosszú (Dot)Erin James – Szexterápia (Monica) Jacqueline McKenzie – Akihez beszél a föld (Eliza) Kate Mulvany – Szexterápia (Evie) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb operatőr ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb vágás |- | valign="top" |Időhurok – Ben NottFell – Marden Dean A háború démonjai – Gary Phillips Tracks – Mandy Walker | valign="top" |Időhurok – Matt Villa52 kedd – Bryan Mason A Babadook – Simon Njoo Akihez beszél a föld – Matt Villa ASE |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb eredeti zene ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb hang |- | valign="top" |A háború démonjai – David HirschfelderHealing – David Hirschfelder Időhurok – Peter Spierig Országúti bosszú – Sam Petty, Antony Partos | valign="top" |Országúti bosszú – Sam Petty, Des Kenneally, Justine Angus, Brooke Trezise, Francis Ward Lindsay, Robert MackenzieAz őslakos – James Currie, Tom Heuzenroeder Bűnös titkok – William Ward, Andrew Plain, Grant Shepherd, Robert Mackenzie A háború démonjai – Andrew Plain, Gethin Creagh, Craig Walmsley, Colin Nicolson |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb látványtervező ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb jelmeztervezés |- | valign="top" |Időhurok – Matthew PutlandA Babadook – Alex Holmes Országúti bosszú – Josephine Ford Akihez beszél a föld – Christopher Kennedy | valign="top" |Akihez beszél a föld'' – Tess SchofieldIdőhurok – Wendy CorkA háború démonjai – Lizzy GardinerTracks'' – Mariot Kerr

Televíziós sorozatok Legjobb drámasorozat Legjobb vígjátéksorozatThe Code – Shelley Birse, David Maher, David Taylor (ABC) Janet King – Karl Zwicky, Lisa Scott (ABC) Tinik a parton (2. évad) – John Edwards, Imogen Banks (Network Ten) Veszett ügyek (3. évad) – Ian Collie, Peter Duncan, Richard Roxburgh (ABC)Utopia – Santo Cilauro, Tom Gleisner, Michael Hirsh, Rob Sitch (ABC)It's a Date (2. évad) – Laura Waters, Andrea Denholm, Paul Walton, Peter Helliar (ABC) Kerge család – Chloe Rickard, Jason Burrows (ABC) Please Like Me – Todd Abbott, Josh Thomas, Kevin Whyte (ABC2) Shaun Micallef's Mad as Hell (6. évad) – Peter Beck, Shaun Micallef (ABC) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb televíziós gyereksorozat ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb könnyed szórakoztató sorozat |- | valign="top" |The Flamin' Thongs – Colin South, Keith Saggers (ABC3)Get Ace – D.J. McPherson, Jack Christian (Eleven) Sam Fox extrém kalandjai – Michael Bourchier, Suzanne Ryan, Cherrie Bottger, Arne Lohmann (Eleven) Életem legrosszabb éve, ...már megint – Ross Allsop, Bernadette O'Mahony (ABC3) | valign="top" |Hamish & Andy's Gap Year: South America – Tim Bartley, Sophia Mogford, Frank Bruzzese, Ryan Shelton (Nine Network)The Checkout – Julian Morrow, Nick Murray, Martin Robertson (ABC) Paddock to Plate (1. évad) – Rod Parker (Foxtel – Lifestyle) The Project – Craig Campbell (Network Ten) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb realitysorozat ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb minisorozat vagy tévéfilm |- | valign="top" |The Voice – Julie Ward (Nine Network)Ausztrál mesterszakács (6. évad) – Margaret Bashfield, Dave Forrester, David McDonald, Keely Sonntag (Network Ten) The Voice Kids – Julie Ward (Nine Network) The X Factor – Jonathon Summerhayes (Seven Network) | valign="top" |Devil’s Playground – Helen Bowden, Penny Chapman, Blake Ayshford (Foxtel – Showcase) Carlotta – Riccardo Pellizzeri, Lara Radulovich (ABC) INXS: Never Tear Us Apart – Mark Fennessy, Rory Callaghan, Kerrie Mainwaring, Andrew Prowse (Seven Network) Titkok és hazugságok – Tracey Robertson, Leigh McGrath, Nathan Mayfield (Network Ten) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb rendező (drámasorozat vagy vígjátéksorozat) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb rendező (könnyed szórakoztató sorozat vagy realitysorozat) |- | valign="top" |Shawn Seet – The Code (Az első epizódért) (ABC)Tony Krawitz – Devil’s Playground (A "The Forgiveness of Sins" című epizódért) (Foxtel – Showcase) Daina Reid – INXS: Never Tear Us Apart (Az első epizódért) (Seven Network) Matthew Saville – Please Like Me (A "Scroggin" című epizódért) (ABC2) | valign="top" |Beck Cole, Craig Anderson – Black Comedy (A harmadik epizódért) (ABC)Tim Bartley – Hamish & Andy's Gap Year: South America (Az első epizódért) (Nine Network) Michael Venables – Ausztrál mesterszakács (A "Grand Finale" című epizódért) (Network Ten) Peter Ots – The Voice (A "Blind Audition #1" című epizódért) (Nine Network) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb női főszereplő (drámasorozat) |- | valign="top" |Ashley Zukerman – The Code (ABC)Luke Arnold – INXS: Never Tear Us Apart (Seven Network) Richard Roxburgh – Veszett ügyek (ABC) Dan Spielman – The Code (ABC) | valign="top" |Marta Dusseldorp – Janet King (ABC)Danielle Cormack – Wentworth, a nők börtöne (Az "Into The Night" című epizódért) (Foxtel – SoHo) Ashleigh Cummings – Tinik a parton (Network Ten) Kat Stewart – Szerelmes Nina (Network Ten) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb férfi mellék- vagy vendégszereplő (drámasorozat) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb női mellék- vagy vendégszereplő (drámasorozat) |- | valign="top" |Eamon Farren – Carlotta (ABC)Andrew McFarlane – Devil’s Playground (A "The Whirlwind and The Storm" című epizódért) (Foxtel – Showcase) Andy Ryan – INXS: Never Tear Us Apart (Az első epizódért) (Seven Network) Daniel Wyllie – Veszett ügyek (Az első epizódért) (ABC) | valign="top" |Chelsie Preston-Crayford – The Code (Az első epizódért) (ABC)Charlotte Best – Tinik a parton (A nyolcadik epizódért) (Network Ten) Piper Morrissey – Titkok és hazugságok (A hatodik epizódért) (Network Ten) Denise Roberts – Schapelle (Nine Network) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb szereplő (vígjátéksorozat) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb forgatókönyv (televíziós műsor) |- | valign="top" |Debra Lawrance – Please Like Me (ABC2)Patrick Brammall – Kerge család (ABC) Celia Pacquola – Utopia (ABC) Josh Thomas – Please Like Me (ABC2) | valign="top" |Josh Thomas – Please Like Me (A "Scroggin" című epizódért) (ABC2)Shelley Birse – The Code (Az első epizódért) (ABC) Trent O'Donnell, Phil Lloyd – Kerge család (Az "Australia Day" című epizódért) (ABC) Peter Duncan – Veszett ügyek (Az első epizódért) (ABC) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb operatőr (televíziós műsor) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb vágás (televíziós műsor) |- | valign="top" |Martin McGrath – The Broken Shore (ABC)Geoffrey Hall – ANZAC Girls (A "Courage" című epizódért) (ABC) Toby Oliver – Carlotta (ABC) Joseph Pickering – Janet King (Az "Overtime" című epizódért) (ABC) | valign="top" |Deborah Peart – The Code (Az első epizódért) (ABC)Scott Gray, Alexandre de Franceschi – The Broken Shore (ABC) Henry Dangar – Veszett ügyek (Az első epizódért) (ABC) Paula Zorgdrager – The Real Housewives of Melbourne (Az első epizódért) (Foxtel – Arena) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb hang (televíziós műsor) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb eredeti zene (televíziós műsor) |- | valign="top" |Tom Heuzenroeder, Des Kenneally, Belinda Trimboli, Pete Best – ANZAC Girls (A "Courage" című epizódért) (ABC)John McKerrow – The Broken Shore (ABC) Gerry Duffy, Danielle Wiessner, Robert Sullivan, Grant Shepherd – The Code (Az első epizódért) (ABC) John Wilkinson, Simon Rosenberg – Please Like Me (A "Scroggin" című epizódért) (ABC2) | valign="top" |Roger Mason – The Code (Az első epizódért) (ABC)Cezary Skubiszewski – The Broken Shore (ABC) Keith C. Moore – The Flamin' Thongs (Az "A Fright At The Opera" című epizódért) (ABC3) Jeff Lang – The Gods of Wheat Street (A "The Obligation" című epizódért) (ABC) |- ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb látványtervező (televíziós műsor) ! style="background:#DBD090; width="50%" | Legjobb jelmeztervezés (televíziós műsor) |-