Ivánovich Emil (Aknasugatag, 1874. október 3. – Eger, 1946. február 6.Gyászjelentése) egri apátkanonok, pápai prelátus, jogakadémiai tanár és igazgató.
Életpályája Szülei: Ivánovich János és Kádár Anna voltak.Halálesete bejegyezve az egri állami halotti akv. 87/1946. folyószám alatt. A középiskolai tanulmányait Szatmárnémetiben és Egerben végezte el. A teológiát Budapesten és Grazban tanulta, ahol hittudományból doktorált. 1897. augusztus 8-án Egerben pappá szentelték. Ezután Tiszanánán káplán volt. 1898–1905 között Egerben teológiai hittanár volt. 1901-ben a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője lett. 1905-től teológiai tanár volt. 1908–1921 között ismét tanulmányi felügyelőként tevékenykedett. 1921-ben kanonokká választották. 1921–1941 között az egri szeminárium (Papnevelő Intézet) rektora volt. 1923-ban felnémeti címzetes apát lett. 1939–1945 között az Érseki Jogakadémia igazgatójaként dolgozott. 1944-ben lett pápai prelátus. Az összes egri Mária-Kongregáció prézese volt. Élete utolsó két évében rokonai (Kádár család) gondozták. Az egri bazilika kriptájában temették el.
Művei Tilos-e a katolikusoknak a Szentírást olvasni? Kézirat gyanánt (Eger, 1905) Az Egri Érseki Jogakadémia évkönyve 1939/40—1940/41. (Eger, 1941) A 200 éves Egri Érseki Jogakadémia; 200 éves Jogakadémiánk létjogosultsága 1941/42. (Eger, 1942) 200 éves Jogakadémiánk jövője
Jegyzetek
Források Magyar katolikus lexikon
További információk Berzeviczy Klára: A magyar katolikus klérus elitjének képzése 1855-1918. A Hittudományi Kar hallgatói. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, 2000.
Hevesvármegyei ismertető és adattár. Felelős főszerkesztő: Ladányi Miksa. Sajtó alá rendezte: Ladányi István szerk. Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1936. (Magyar városok és vármegyék monográfiája 20.) Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.
Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1946-ban elhunyt személyek