Phyllis Logan (Paisley, 1956. január 11. –) BAFTA-díjas skót színésznő.
A Máskor, máshol című brit filmdrámában debütált, elnyerve a legígéretesebb elsőfilmes főszereplőnek járó BAFTA-díjat.
A Downton Abbey című drámasorozatban és annak filmes folytatásaiban Elsie Hughes-Carson megformálásával vált ismertté.
Fiatalkora és pályafutása Paisleyben született, majd Johnstone közelében nőtt fel. Három testvére közül ő a legfiatalabb, egy bátyja és egy nővére van. Édesapja, David a Rolls-Royce Limited mérnökeként dolgozott és szakszervezeti vezető volt, később az Amalgamated Engineering Union (AEU) nevű brit szakszervezet helyi ágának titkára lett. Apja 59 évesen hunyt el, amikor Phyllis még drámaiskolába járt.
1983-ban debütált a filmvásznon a Máskor, máshol című brit filmdrámában, elnyerve a legígéretesebb elsőfilmes főszereplőnek járó BAFTA-díjat. Ugyanezzel a szereppel legjobb női főszereplő kategóriában is jelölték a díjra.
Szerepelt a Titkok és hazugságok (1996) és a Rendbontók (2020) című brit drámai filmvígjátékokban is.
2010–2015 között Elsie Hughes-Carsont alakította a Downton Abbey című televíziós sorozatban. A több szereplővel több alkalommal is Screen Actors Guild-díjat vehetett át legjobb szereplőgárda (drámasorozat) kategóriában. Feltűnt a kapcsolódó Downton Abbey (2019), a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) és a Downton Abbey: A nagy finálé (2025) című filmekben is.
Magánélete 1994-ben ismerkedett meg Kevin McNally színésszel a Love and Reason című minisorozat forgatásán. 1996-ban fiuk született.
McNallyvel 2011-ben házasodtak össze.
Számos, demenciával foglalkozó jótékonysági szervezet támogatója.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1983 Máskor, máshol Another Time, Another Place Janie Kiss Eszter 1984 Every Picture Tells a Story Agnes Scott The Chain Alison 1984 Nineteen Eighty-Four bemondó (hangja) 1985 A doktor és az ördögök The Doctor and the Devils Elizabeth Rock 1986 Nyomozás Krisztus holtteste után L'inchiesta Claudia Procula Kubik Anna 1987 Toto, a bennszülött The Kitchen Toto Janet Graham Menszátor Magdolna 1989 The Angry Earth Mary Penrys Jones 1990 Il sole buio Camilla Staffa 1992 Freddie as F.R.O.7. Nessie (hangja) Soft Top Hard Shoulder Karla 1993 Franz Kafka's It's a Wonderful Life (rövidfilm) Frau Brunofsky 1996 Titkok és hazugságok Secrets & Lies Monica Purley Nagy-Kálózy Eszter 1997 Kóklerek Shooting Fish Mrs. Ross 2003 Crust Bill barátnője 2009 Karácsonyi misztérium Nativity! Mrs. Lore 2012 A virágok napja Day of the Flowers Brenda 2019 Downton Abbey Downton Abbey Elsie Hughes-Carson Menszátor Magdolna 2020 Rendbontók Misbehaviour Evelyn Alexander 2021 The Last Bus Mary Last Train to Christmas Vi néni 2022 Downton Abbey: Egy új korszak Downton Abbey: A New Era Elsie Hughes-Carson Menszátor Magdolna Rocketry: The Nambi Effect Mrs. Cleaver 2023 Surprised by Oxford Regina Knight 2024 Veszélyzóna No Way Up Mardy 'Nana' 2025 Downton Abbey: A nagy finálé Downton Abbey: The Grand Finale Elsie Hughes-Carson Menszátor Magdolna
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1980 Shoestring Linda 1 epizód The White Bird Passes Janie 16 évesen tévéfilm 1981 Play for Today Nancy Park 1 epizód 1982 Scotch and Wry több szerep 1 epizód 1985 Time and the Conways Kay Conway tévéfilm Off Peak Janet tévéfilm 1986–1989 Screen Two Anne / Lee / Alison 3 epizód 1986–1994 Lovejoy Lady Jane Felsham főszerep (1-5. évad) 1987 First Sight Kathy 1 epizód Bust Sheila Walsh 6 epizód When Reason Sleeps: Out of Time Helen Wilmot minisorozat (1 epizód) 1988 Hannay Alison Ross 1 epizód 1989 And a Nightingale Sang Helen Stott tévéfilm Egy titkos ügynök magánélete Goldeneye Ann Fleming 1991 Screen One Dora 1 epizód Play on One Andrea / Dr Ruth Kovacs 2 epizód 1993 Love and Reason Lou Larson minisorozat (3 epizód) Néma sikoly Silent Cries Nancy Muir tévéfilm 1995 Kavanagh QC Samantha Fisher 1 epizód Rik Mayall Presents Mrs. Wilde 1 epizód Chiller Anna Spalinsky 1 epizód 1996 Pie in the Sky Chalmers nyomozó 1 epizód Morse felügyelő Inspector Morse Julia Stevens 1 epizód 1997 Scene Anna 1 epizód An Unsuitable Job for a Woman Elizabeth Leaming 1 epizód 1998 Célpont: a Föld Invasion: Earth Helen Knox minisorozat (6 epizód) 1999 Holby Városi Kórház Holby City Muriel McKendrick főszerep (1. évad) Kisvárosi gyilkosságok Midsomer Murders Kate Merrill 1 epizód Rab C Nesbitt Jenny Welthorpe 1 epizód All the King's Men Mary Beck tévéfilm Heartbeat Julia Kendall 1 epizód 1999–2009 Heartbeat Diane Bell / Julia Kendall / Rose Brown 3 epizód 2000 Randall & Hopkirk (Deceased) Harriet Banks-Smith 1 epizód Hope and Glory Annie Gilbert főszerep (3. évad) 2001 NCS: Manhunt Anne Warwick tévéfilm 2002 Dickens Georgina Hogarth minisorozat (1 epizód) Aranymezők Fields of Gold Rachel Greenlaw tévéfilm The Real Jane Austen Mrs. Austen tévéfilm 2003 Linley felügyelő nyomoz The Inspector Lynley Mysteries Miriam Whitelaw 1 epizód Alibi Linda Brentwood tévéfilm Agatha Christie: Poirot Agatha Christie's Poirot Hopkins nővér 2004 Dalziel és Pascoe nyomoz Dalziel and Pascoe Jenny Ettrick nyomozó őrmester 1 epizód Murder in Suburbia Wendy 1 epizód 2004–2010 A néma szemtanú Silent Witness Jennifer Mears / Helen Wharton 4 epizód 2005 Beneath the Skin Grace Shilling tévéfilm 2005–2006 Kémvadászok Spooks Diana Jewell 1 epizód 2006 Missing Karen Foster tévéfilm Lelkek tengere Sea of Souls Elaine 1 epizód Heartbeat Diane Bell 1 epizód 2007 Richard is My Boyfriend Laura tévéfilm Trial & Retribution Anna Wildsmith 1 epizód 2008 Honest Jenny 1 epizód Taggart felügyelő Taggart Kathy Moffat 1 epizód New Tricks Dr. Mathieson 1 epizód The Royal George Fawcett 1 epizód 2010 Wallander Wallander Inga Wallander 1 epizód A Touch of Frost Christine Moorhead 2 epizód 2010–2012 Lip Service Judy 2 epizód 2010–2015 Downton Abbey Downton Abbey Elsie May Carson (Mrs. Hughes) 2012 Vera – A megszállott nyomozó Vera Shirley 1 epizód 2014 Dr. Csont Bones Sandra Zins 1 epizód 2017–2018 The Good Karma Hospital Maggie Smart főszerep (1. évad)2018 Girlfriends Linda Hutchinson főszerep Ki vagy, doki? Doctor Who Andinio 1 epizód 2019–2020 Paddington kalandjai The Adventures of Paddington Mrs. Bird (hangja) 6 epizód 2020 Our Queen at War narrátor dokumentumfilm The Highland Vet dokumentumsorozat 2021 Intergalactic Phoebe Skov-King 1 epizód 2021–2023 Guilt Maggie Lynch 8 epizód 2024 Shetland Grace Bain 6 epizód 2025 Miss Austen Mrs. Cassandra Austen minisorozat (4 epizód) The Bombing of Pan Am 103 Moira Shearer minisorozat (6 epizód) 2025–2026 Murder Most Puzzling Cora Felton 6 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Skót színésznők Kategória:Skót szinkronszínészek Kategória:BAFTA-díjasok