A Gulyáságyú Média (és a Magyar Polgár) Gulyás Balázs által alapított, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által nyilvántartásba vett közéleti sajtótermék, internetes szerkesztőség. Partnerük a Kontroll.hu
Radványi K. Miklós, az Amerikai Egyesült Államok-beli republikánus think-tank, a Frontiers of Freedom Institute alelnöke elsődlegesen angol nyelvű elemzéseket publikál a Gulyáságyú Média számára.
A lap védnöki testületének tagjai: Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke; Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, korábbi külügyminiszter valamint; Pálinkás József atomfizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.
Az újságírás hagyományos szabályai és éthosza szerint végzik munkájukat, keresztény, konzervatív szemszögből, a polgári Magyarországban „már-már naivan reménykedve”. Krédójuk szerint „a mindenkori hatalmat kritikusan szemlélve, de méltányosan bírálva”. A hírversenyben ugyan deklaráltan nem kívánnak részt venni, elsősorban exkluzív, másutt meg nem jelenő információkat, leleplezéseket, oknyomozó anyagokat jelentetnek meg, köztük sok, a videós újságírás eszköztárával készült tartalmat. Sok cikkük született a bicskei pedofilügyről és a korrupcióról. Saját, immár az ötödik évadában járó podcastot készítenek.
Története "Zebra-gate" A Gulyáságyú Média egyik legnagyobb eseményláncolatot elindító, illetve a következő évben a közbeszédet is meghatározó híre volt 2024 végén az ún. "Zebra-gate", amikor Alcsútdoboz külterületén, egy Hatvanpuszta és Bicske között fekvő területen, a Mészáros Lőrinc kizárólagos tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén többek között afrikai zebrákat és amerikai zebukat fotóztak.
A zebra-ügy a médiában és különböző nyilatkozatokban gyakran összemosásra került Orbán Győző hatvanpusztai birtokával, pedig az elkerített állatok nem ott éltek, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő több túrát is szervezett a két helyszínre, amelyek egymástól kb. 2 kilométerre vannak.
Fontosabb cikkeik, leleplezéseik
Orbán Viktor az egyik ellenzéki pártelnök testvérének villájában nyaralt (videó) Megszüntette a büntetőeljárást a Hatvanpusztán Hadházynak és lapunk újságírójának nekihajtó biztonsági őr ellen a rendőrség (videóval) Berepültünk a hatvanpusztai Orbán-rezidencia fölé (videó) Stábunkra támadt K. Endre „családi barátja” Bicskén (videó) Videón, ahogy Orbán Viktor 2002-ben a bicskei pedofil gyermekotthon-igazgató mellett is kampányol
Jegyzetek
Kategória:Magyarországi internetes sajtótermékek