Fjodor Szologub , született: Fjodor Kuzmics Tyetyernyikov, Theodor Szologub néven is ismert orosz szimbolista költő, regényíró, műfordító, drámaíró és esszéíró. Ő volt az első író, aki a századforduló európai irodalmára és filozófiájára jellemző morbid, pesszimista elemeket bevezette az orosz prózába.
Fiatalkora Fjodor Szologub Szentpéterváron született egy szegény szabó, Kuzma Afanaszjevics Tetyernyikov családjában, aki korábban jobbágy volt a Poltavai kormányzóságban, egy helyi földbirtokos törvénytelen fiaként. Amikor apja 1867-ben tuberkulózisban meghalt, írástudatlan édesanyjának, Tatyjána Szemjonovna Tetyernyikovának szolgálónak kellett állnia az Agapov arisztokrata családnál, ahol Szologub és húga, Olga felnőttek. A család érdeklődött a fiatal Fjodor oktatása iránt, és egy pedagógiai intézetbe küldték, ahol Szologub éltanuló volt. Látva anyja nehéz életét, Szologub elhatározta, hogy megmenti őt ebből a helyzetből, és miután 1882-ben elvégezte a Szentpétervári Tanárképző Intézetet, magával vitte anyját és nővérét első tanári állásába Kresztciben, ahol irodalmi pályafutását 1884-ben kezdte meg "A róka és a sündisznó" című versénekCf. a fox knows many things ... gyermekmagazinban Te-rnyikov néven történő publikálásával.
Szologub folytatta az írást, miközben új munkahelyekre költözött Velikije Lukiba (1885) és Vityegrába (1889), de úgy érezte, hogy teljesen elszigetelődött az irodalmi világtól, és vágyott arra, hogy újra a fővárosban élhessen; mindazonáltal az eldugott vidéki élet „félelmetes világában” szerzett évtizedes tapasztalata jól jött neki, amikor megírta az Undok ördög című regényét. Később azt mondta, hogy a regény írásakor enyhítette a tényeket: „olyan dolgok történtek, amiket senki sem hinne el, ha leírnám őket”. Szimpatizált a Северный вестник („Északi Hírnök”) című folyóirathoz kötődő írókkal, köztük Nyikolaj Minszkijjel, Zinaida Hippiusszal és Dmitrij Merezskovszkijjal, akik elkezdték létrehozni az úgynevezett szimbolista mozgalmat, és 1891-ben Pétervárra látogatott abban a reményben, hogy találkozhat Minszkijjel és Merezskovszkijjal, de csak az elsővel találkozott.
Kezdeti irodalmi pályafutása 1892-ben végre átköltözhetett a fővárosba, ahol matematikatanári állást kapott, elkezdte írni leghíresebb regényét, az Undok ördög címűt, és elkezdte látogatni a Szevernyij Vesztynyik szerkesztőségét, ahol a következő öt évben írásainak nagy részét kiadták. Ott, 1893-ban Minszkij, aki úgy gondolta, hogy Tyetyernyikov nem költői név, azt javasolta, hogy használjon álnevet, és a Szollogub arisztokrata név mellett döntöttek, de az egyik l betűt kihagyták (mint kiderült, sikertelenül), hogy elkerüljék az összetévesztést Vlagyimir Szollogub gróffal. 1894-ben jelent meg első novellája, a "Ошибка Ниноцки" ("Ninocska tévedése"), és még abban az évben meghalt az édesanyja. 1896-ban adta ki első három könyvét: egy verseskötetet, egy novelláskötetet és első regényét, Тяжёлые сны ("Nehéz álmok"), amelyet 1883-ban kezdett el írni, és amelyet az egyik első dekadens orosz regénynek tartanak.
1897 áprilisában véget vetett a Szevernyij Vesztynyik folyóiratnak, és Merezskovszkijjal és Hippiusszal együtt elkezdett írni a Север ("Észak") című folyóiratnak. A következő évben megjelent első mesesorozata. 1899-ben kinevezték az andrejevszkojei városi iskola igazgatójává, és átköltözött a Vasziljevszkij-szigeten található telephelyükre; tagja lett a Szentpétervári Kerületi Iskolatanácsnak is. Továbbra is publikált versesköteteket, és 1902-ben befejezte az Undok ördög című művét, amelyet részben sorozat formájában adtak ki 1905-ben (a Вопросы жизни című lapban, amelyet az utolsó részek megjelenése előtt megszüntettek). Ebben az időben az otthonában tartott "Vasárnapok" című irodalmi csoportja költőket, művészeket és színészeket vonzott, köztük Alekszandr Blokot, Mihail Kuzmint, Alekszej Remizovot, Szergej Gorogyeszkijt, Vjacseszlav Ivanovot, Leon Baksztot, Msztyiszlav Dobuzsinszkijt és Szergej Auszlendert. Teffi így írt róla ebben az időszakban: Sápadt, hosszúkás arca volt, szemöldök nélkül; orra mellett egy nagy szemölcs húzódott; vékony arcáról mintha vékony, vöröses szakáll húzódott volna; szemei fénytelenek, félig csukottak. Arca mindig fáradt, mindig unott volt... Néha, amikor valakinek az asztalánál vendég volt, lehunyta a szemét, és percekig úgy maradt, mintha elfelejtette volna kinyitni.
Soha nem nevetett... Szologub a Vasziljevszkij-szigeten élt egy városi iskola kis hivatalos lakásában, ahol tanár és felügyelő volt. A nővérével, egy lapos mellkasú, tüdőbeteg vénlánnyal élt együtt. A nővére csendes és félénk volt; imádta a bátyját, és egy kicsit félt is tőle, és csak suttogva beszélt róla. Egy versében ezt írta: „Szabad gyerekek voltunk, a nővérem és én”; nagyon szegények voltak azok a szabadság gyerekek, arról álmodoztak, hogy valaki majd ad nekik „még egy patakból is tarka kagylókat”. Szomorúan és unottan húzták ifjúságuk nehéz napjait. A tüdőbeteg nővér, mivel nem kapta meg a tarka kagylókból a részét, már kimerült. Ő maga is kimerült volt unalmas tanári munkájában; éjszakánként részletekben írt, mindig elfáradva diákjai fiús lármájától...
Szologub tehát a kis hivatalos lakásában élt, ahol ikonlámpák világítottak, és menta süteményeket, piros zsemléket, pasztilákat és mézes süteményeket szolgált fel vendégeinek, amelyekért a nővére valahova átment a folyón egy lovaskocsin. Négyszemközt azt mondta nekünk: „Szívesen utaznék valamikor a lovaskocsin kívül, de a bátyám nem engedi. Azt mondja, ez nem illik egy hölgyhöz.”... Azok az esték a kis lakásban, amikor közeli irodalmi barátai összegyűltek, nagyon érdekesek voltak.Teffi, "Fedor Sologub " (in Russian).
Hírnév és házasság Az 1905-ös forradalom idején politikailag kritikus 'сказочки' („kis mesék”) nagyon népszerűek voltak, és egy könyvben, a Политические сказочки (1906) címűben gyűjtötték össze őket. Az Undok ördög 1907-ben önálló kiadásban jelent meg, és gyorsan népszerűvé vált, a szerző életében tíz példányban látott napvilágot. Szologub következő jelentős prózai műve, a Творимая легенда (1905–1913), szó szerint „a születőben lévő legenda”, egy trilógia, amely a Капли крови ("Vércseppek"), a Королева Ортруда ("Ortruda királynő") és a Дым и пепел ("Füst és hamu") részekből állt, sok hasonló jellemzővel rendelkezett, de a világról sokkal pozitívabb és reménytelibb leírást adott. „Azzal a híres kijelentéssel kezdődik, hogy bár az élet »közönséges... sötétségben pangó, unalmas és hétköznapi«, a költő »egy édes legendát teremt belőle... az én varázslatos és szép legendámat«.”James H. Billington, The Icon and the Axe (Vintage Books, 1970), p. 495.
Növekvő irodalmi sikereit beárnyékolta nővére tuberkulózisa; 1906-ban vele utazott az ufai kormányzóságba kezelésre, majd 1907 júniusában Finnországba vitte, ahol a nővér június 28-án meghalt. A következő hónapban visszatért Szentpétervárra, és 25 év tanítás után nyugdíjba vonult. 1908 őszén feleségül vette Anasztaszija Csebotarevszkaja (született 1876-ban) műfordítót, akivel három évvel korábban Vjacseszlav Ivanov lakásában ismerkedett meg. Teffi azt írta, hogy a nő „új és szükségtelen módon alakította át a mindennapjait. Kibérelt egy nagy új lakást, kis aranyozott székeket vásárolt. A nagy, hideg iroda falait valamilyen oknál fogva különböző festők Léda-festményei díszítették... A csendes beszélgetéseket zajos összejövetelek váltották fel táncokkal és maszkokkal. Szologub leborotválta a bajuszát és a szakállát, és mindenki azt kezdte mondani, hogy egy hanyatlás korának római polgárára hasonlít.” Továbbra is publikált verseket, színdarabokat és fordításokat; a következő évben először utazott külföldre, feleségével Franciaországba látogatott, és szeptemberben megjelent az Undok ördög dramatizált változata.
1909 és 1911 között Fjodor Szologub összes művei 12 kötetben jelentek meg, majd 1911-ben megjelent egy kritikai művekből álló gyűjtemény, amely több mint 30 kritikai esszét, jegyzetet és híres írók recenzióját tartalmazta. 1913-ban előadást tartott "Ezen napok művészete" címmel, amely olyan sikeres volt Szentpéterváron, hogy egész Oroszországban turnézott vele. 1914-ben megalapította a ДНЕВНИКИ ПИСАТЕЛЕЙ ("Írói naplók") című folyóiratot, és feleségével külföldre utazott, de az első világháború kitörése véget vetett a folyóiratnak. 1915-ben két novellás- és mesegyűjteménye jelent meg angolul, 1916-ban pedig a Мелкий бес ("The Petty Demon"), mindegyiket John Cournos fordította.
Szologub folytatta a körutakat és az előadásokat, majd 1917-ben üdvözölte a februári forradalmat. Nyáron a Союз деятелей искусства ("Művészek Szövetsége") élén állt, és erősen bolsevikellenes cikkeket írt. Ellenezte az októberi forradalmat, de Petrográdban maradt, és független újságoknak írt, amíg azokat meg nem szüntették. 1918-ban a Művészek Szövetsége nevében beszélt; kiadta a Слепая бабочка ("A vak pillangó") című új novellák gyűjteményét; egy színdarabot rendezett Jaltában; és csatlakozott a Pétervári Újságírói Szövetséghez. Az év végére azonban a bolsevikok könyvkiadási és könyvértékesítési ellenőrzése miatt nem volt lehetősége az írásainak. Lev Kleinbort ezt írta erről az időszakról: "Szologub nem tartott előadásokat, hanem a holmijai eladásából élt."
Bár elvileg ellenezte a kivándorlást, feleségével kétségbeejtő helyzete arra késztette, hogy 1919 decemberében engedélyt kérjen az ország elhagyására; választ nem kapott. Fél évvel később személyesen írt Leninnek, ismét eredménytelenül. 1921. július közepén végre megkapta Lev Trockijtól a távozását engedélyező levelet, és tervei szerint szeptember 25-én Revalba indul. De szeptember 23-án este felesége, a nélkülözéstől legyengülve és a bizonytalanság hosszú gyötrelmeitől kétségbeesésbe kergetve, leugrott a Tucskov-hídról és megfulladt. Felesége halálát Szologub élete végéig gyászolta, akire későbbi írásaiban gyakran hivatkozott. Egy 1921. november 28-án kelt vers így kezdődik: „Elvitted a lelkemet / a folyó fenekére. / Dacolok a kívánságaiddal / és követlek téged.”Russian text Feladta Oroszország elhagyásának minden gondolatát, és beköltözött egy Zsdanovka folyó (amelyben a felesége megfulladt) partján álló lakásba.
1921-ben megkezdődött az Új gazdaságpolitika, és az év végétől könyvei, amelyek egyre gyakrabban jelentek meg külföldön, nevezetesen Németországban és Észtországban, elkezdtek megjelenni Szovjet-Oroszországban. Decemberben jelent meg a Фимиамы ("Tömjén") című verseskötet; a következő két évben további verseskötetek és fordítások jelentek meg (Balzac Contes drolatiques-je, Paul Verlaine, Heinrich von Kleist, Frédéric Mistral művei), 1924-ben pedig Szologub irodalmi tevékenységének 40. évfordulóját ünnepelték a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban, többek között Jevgenyij Zamjatyin, Mihail Kuzmin, Andrej Belij és Oszip Mandelstam beszédeivel. Az év áprilisában a Szentpétervári Írószövetség Fordítói Osztályának tiszteletbeli elnökévé választották, két évvel később pedig a Szövetség igazgatótanácsának elnöke lett. Lakásában irodalmi összejöveteleket tartott, amelyeken olyan írók vettek részt, mint Anna Ahmatova és Kornyej Csukovszkij. Új verseit, amelyek klasszikus egyszerűséggel bírtak, azok értékelték, akiknek felolvasta őket, de már nem nyomtatták ki azokat.
Halála és öröksége 1927 májusában Szologub súlyosan megbetegedett, és nyárra már csak ritkán tudta elhagyni az ágyát; utolsó verse október 1-jére datálódott. Hosszú küzdelem után december 5-én halt meg Leningrádban. Két nappal később felesége mellé temették a Szmolenszki temetőben.
Bár Szologub regényei váltak a legismertebb műveivé, a tudósok és a szerzőtársak mindig is tisztelték költészetéért.
Valerij Brjuszov szimbolista költő csodálta Szologub költészetének megtévesztő egyszerűségét, és puskini formai tökéletességként jellemezte azt. Innokentyij Annenszkij, Szologub egy másik költő kortársa azt írta, hogy Szologub költészetének legeredetibb vonása a szerző vonakodása volt attól, hogy elkülönüljön az irodalmától.
Undok ördög