A Hazárd megye lordjai: A kezdet (eredeti cím: The Dukes of Hazzard: The Beginning) 2007-ben bemutatott amerikai televíziós filmvígjáték, ami az 1979-es Hazárd megye lordjai című televíziós sorozaton alapuló 2005-ös film előzményeként funkcionál. A filmet Robert Berlinger rendezte Shane Morris forgatókönyvéből, a történet szerint a két Duke-fivér, Bo és Luke rendbontásuk után Jesse nagybátyjuk farmjára kerülnek nyári munkára, aminek megmentéséhez alkoholcsempészetbe kezdenek. A főbb szerepeket Jonathan Bennett, Randy Wayne, April Scott, Joel David Moore és Harland Williams játszották.
A film készítését 2006 áprilisában jelentették be, majd az Amerikai Egyesült Államokban először a ABC Family tűzte műsorra vágottan, 2007. március 4-én; nem sokkal később, március 20-án kiadták DVD-n a film vágatlan változatát. Magyarországon először az HBO mutatta be 2008. augusztus 28-án.Kisalföld, 63. évfolyam 201. szám (2008. augusztus 28.) az Arcanum Újságok adatbázisában (fizetős hozzáférés)
Cselekmény
A történet a kitalált georgiai Hazárd megyében játszódik. A tinédzser Bo Duke-ot letartóztatják, amiért a szomszédos Chickasaw Countyban közveszélyesen vezetett, míg unokatestvérét, Luke-ot illegális tűzijátékok felrobbantásáért kapják el. Mindkét fiút feltételes szabadlábra helyezik és nagybátyjuk, Jesse felügyelete alá kerülnek, akinek a farmján kell büntetésből végigdolgozniuk a nyarat.
Jesse Duke a család hagyományait követve pancsolt szeszt, azaz moonshine-t gyárt, a legjobbat az egész megyében. Bo és Luke azonban hamar megunják a farmmunkát és városba indulnak, hogy helybéli lányokat próbáljanak felszedni. A Boar's Nest bárba betérve látják meg, ahogy Jesse bátyó a helyi megyei biztosnak, a "Főnök"nek is hívott Jefferson Davis Hoggnak ad kenőpénzt, hogy az szemet hunyjon Jesse illegális alkoholfőző munkája felett.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Bo Duke Jonathan Bennett Luke Duke Randy Wayne Daisy Duke April Scott Enos Strate Adam Shulman Jesse Duke bácsi Willie Nelson Hogg, a Főnök Chris McDonald Lulu Coltrane Hogg Sherilyn Fenn Rosco P. Coltrane seriff Harland Williams Cooter Davenport Joel David Moore A Narrátor Gary Cole Brooke Handy Jennifer Hill Ally Handy Trishelle Cannatella Hughie Hogg Todd Grinnell Shiner Sy Richardson Hogget Hottie Kimberly Bosso Psychic Challen Cates
Jegyzetek
További információk
Kategória:2007 filmjei Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Amerikai televíziós filmek