Az 1856-os párizsi békeszerződés a krími háborút lezáró megállapodás volt, amelyet 1856. március 30-án a párizsi kongresszuson írt alá egyfelől az Orosz Birodalom, másfelől az Oszmán Birodalom, Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága, a Francia Császárság, Szárd Királyság és Osztrák Császárság is. A Porosz Királyság ugyan nem vett részt a háborúban, de az 1841. július 13-i Dardanellák-egyezmény aláírójaként „európai érdekből” meghívást kapott a kongresszusra.

A megállapodás csökkentette az orosz befolyást az övezetben. Oroszország elvesztette Besszarábia déli részét, Kars erődjét, a Duna-deltát, illetve az Oszmán Birodalomban élő ortodox keresztények feletti védnökségét. A dunai fejedelemségek az Oszmán Birodalom autonóm tartományaivá váltak, Szerbiának garantálták a helyi közigazgatást és törvényhozást, vallásszabadságot és szabad hajózást a Dunán. Mind a dunai fejedelemségek, mind Szerbia a nagyhatalmak védnöksége alá kerültek. A Fekete-tengert semleges területté nyilvánították, amelyet minden állam kereskedelmi hajói használhatnak, viszont a hadihajók nem.

Háttere A krími háború (1853–1856) egyfelől az Orosz Birodalom, másfelől az Oszmán Birodalom és az azt támogató brit–francia–szárd szövetséges erők között zajlott. Ürügye az Oszmán Birodalomban élő keresztények feletti orosz védnökség volt, valódi oka azonban a meggyengült Oszmán Birodalom balkáni és fekete-tengeri területei iránt támasztott orosz igény. Az európai nagyhatalmak a térség politikai egyensúlyát tartva szem előtt az Oszmán Birodalmat támogatták.

A háború elején, amikor az Orosz Birodalom csak az Oszmán Birodalommal állt háborúban, az oroszok sikereket értek el. A szövetségesek 1854. július 22. és augusztus 8. között tartott konferenciáján megfogalmazták a „bécsi négy pontnak” nevezett tervet az orosz-török viszony rendezésére, amely szerint a dunai fejedelemségekben megszűnik az orosz befolyás, a fejedelemségeket átmenetileg Ausztria szállja meg, és a korábbi orosz védnökséget francia–angol–osztrák–orosz–porosz védnökség váltja fel, továbbá Oroszország lemond az Oszmán Birodalomban élő ortodox keresztények feletti védnökségről, és ezt a védnökséget az öt nagyhatalom közösen gyakorolja. Oroszország elutasította ezeket a feltételeket, így a háború folytatódott.

Anglia és Franciaország hadba szállásával megváltozott a helyzet: Balaklavánál (1854. október 25.) és Inkermannál (november 5.) az orosz seregek vereséget szenvedtek. 1855. március 2-án elhunyt I. Miklós orosz cár, és utódja, II. Sándor hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni a bécsi négy pont alapján; a március 15. és június 4. között tartott tárgyalások azonban nem jártak sikerrel. 1855. szeptember 8-án közel egy éves ostrom után a szövetséges nagyhatalmak bevették Szevasztopolt, december 16-án pedig Ausztria (a szövetségesekkel egyeztetett) ultimátumot küldött Oroszországnak. Az ország és a hadsereg katasztrofális pénzügyi állapota miatt II. Sándor 1856. január 15-én beleegyezett az ultimátum feltételeibe, és február 1-jén Oroszország, Anglia, Franciaország és Törökország elkezdték a békekonferencia előkészítését.

Az 1856. február 25. és március között tartott párizsi kongresszuson a felek gyakorlatilag a bécsi négy pontot fogadták el.

Tartalma bélyegkép|Az Orosz Birodalom és Moldvai fejedelemség határa a szerződést követően A kongresszus főokmánya, a tulajdonképpeni béke- és barátsági szerződés a következőket írta elő: Mindörökké tartó béke és barátság. Ha nézeteltérés merül fel a Porta és a szerződő felek valamelyike között, akkor erőszak alkalmazása előtt lehetőséget kell biztosítani a többi szerződő félnek a közvetítésre. A külkereskedelem új megállapodások megkötéséig a háború előtti szabályok szerint folytatódik; egymás alattvalóit a legkedvezőbb elbánás elve alapján kezelik (1., 8. és 32. cikkely) A háború alatt elfoglalt területeket kiürítik. Oroszország lemond Besszarábia déli részének három körzetéről (Cahul, Bolgrad és Ismail) az oszmán fennhatóság alatt álló Moldvai Fejedelemség javára. Az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom ázsiai területei a háború előtti jogállásukban maradnak; a helyi viták elkerülése érdekében a határokat kiigazítják oly módon, hogy egyik fél se kerüljön hátrányba ( (2.–4., 20.-21. és 30–31. cikkely) Teljes amnesztia mindazoknak az alattvalóknak, akik a háború során az ellenséges oldal javára tevékenykedtek (5. cikkely). A hadifoglyokat haladéktalanul visszaadják (6. cikkely). Az Oszmán Birodalom függetlenségét és területi integritását tiszteletben tartják (7. cikkely) A szultán ismerteti a szerződő felekkel annak a fermánnak a tartalmát, amelyet önként adott ki alattvalói sorsának javítására, tekintet nélkül a köztük levő vallási és faji különbségekre; megerősíti keresztény alattvalói iránti nagylelkű szándékait (ses généreuses intentions). Ez azonban nem jogosítja fel a többi szerződő felet, hogy beavatkozzanak a szultán és alattvalói közti kapcsolatba, illetve birodalmának belügyeibe (9. cikkely). A felek felülvizsgálják a Boszporuszra és Dardanellákra vonatkozó, 1841. július 13-án kötött megállapodást. Az új megállapodás mellékletként részét képezi a békeszerződésnek (10. cikkely) A Fekete-tengert semlegessé nyilvánítják, amelyet minden nemzet kereskedelmi hajói szabadon használhatnak. Oroszország és Törökország vállalja, hogy nem hoz létre és nem tart fenn haditengerészeti létesítményeket a partvidéken. A hadihajók forgalma nem megengedett; kivéve a part védelmére szolgáló könnyű hajókat, amelyeknek számát mellékletként csatolt külön okmányban szabályozzák (11.–14. cikkely). Biztosítják a Dunán a szabad hajóforgalmat az 1814–1815-ös bécsi kongresszuson meghatározott elvek alapján. Két nemzetközi bizottságot hoznak létre: az egyiket a Duna törkolatvidékének hajózhatóvá tételére, a másikat a dunai hajózás részletes szabályainak kidolgozására. (15.–19. cikkely). A Havasalföldi Fejedelemség és Moldvai Fejedelemség továbbra is a Porta fennhatósága alatt marad; a szerződő felek közösen garantálják jelenlegi kedvezményeit megtartását, de belügyeikbe külön-külön egyikük sem avatkozhat be. A Porta kötelezi magát, hogy a fejedelemségekben biztosítja a független és nemzeti közigazgatást, a vallásgyakorlás, a törvényhozás, a kereskedelem és a hajózás szabadságát. Mindkét fejedelemségben összehívnak egy-egy ad hoc gyűlést, amelynek összetétele képviselje a társadalom minden rétegének érdekeit. Ezeknek a gyűléseknek a feladata lesz a lakosság kívánságait kifejezni a fejedelemségek berendezkedése tekintetében. Az ad hoc gyűlések javaslatot tesznek a fejedelemségek közigazgatására vonatkozóan; a javaslatokat a szerződő felek egyeztetik, és a végeredményt külön megállapodásban rögzítik. A fejedelemségek saját nemzeti hadsereggel rendelkeznek, melynek feladata a belső biztonság megőrzése és a határok védelme. A Porta egyeztet a szerződő felekkel, amennyiben a törvényes rend fenntartására fegyveres beavatkozásra van szükség (22.-27. cikkely). A Szerb Fejedelemség továbbra is a Porta fennhatósága alatt marad; fennálló jogai és mentességeit a szerződő felek közösen garantálják. Szerbia megőrzi független és nemzeti közigazgatását, valamint a vallásgyakorlás, a jogalkotás, a kereskedelem és a hajózás szabadságát. A Porta a korábbi szabályok alapján helyőrséget tarthat Szerbiában, de fegyveres beavatkozás csak a szerződő felek közti előzetes megállapodás alapján történhet (28.-29. cikkely). A szerződés mellékletét képezi a Franciaország, Egyesült Királyság illetve Orosz Birodalom közötti megállapodás az Åland-szigeteket illetően (33. cikkely).

A tengerszorosokra vonatkozó egyezmény megújította az 1841-ben megkötött Dardanellák-egyezményt, amely szerint a Dardanellákat és a Boszporuszt békeidőben elzárják a külföldi hadihajók elől. Kivételt képez a szerződő felek maximum két könnyű hajója, amelyek Duna torkolatánál állomásozhatnak a folyó szabad hajózására vonatkozó szabályok betartását ellenőrzik, illetve a szultán által kiállított átutazási engedély alapján a baráti hatalmak követségeinek szolgálatában álló könnyű hadihajók.

A Fekete-tenger partjainak védelmére szolgáló hadihajók számára vonatkozó egyezmény megállapította, hogy az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom hat-hat, 50 méter vízvonalhosszúságú, legfeljebb 800 tonna űrtartalmú gőzhajót, valamint négy-négy, legfeljebb 200 tonna űrtartalmú könnyű gőzhajót vagy vitorlást tarthat fenn partjaik védelmében.

Az Åland-szigetekre vonatkozó megállapodásban az orosz cár vállalta, hogy a szigeteket nem erődíti, és nem hoz létre illetve nem tart fenn katonai és haditengerészeti létesítményeket. (A korábbi erődítményeket a krími háború során az angol-francia flotta lerombolta.)

Aláírói A főokmány aláírói az alábbiak voltak: Ország Aláíró Francia Császárság Alexandre Colonna-WalewskiFrançois-Adolphe de Bourqueney Osztrák Császárság: Karl Ferdinand von Buol-SchauensteinAlexander Hübner Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága George Villiers, Clarendon 4. grófjaHenry Wellesley, Cowley 1. grófja Porosz Királyság Otto Theodor von ManteuffelMax von Hatzfeldt Orosz Birodalom Alekszej Fjodorovics OrlovPhilipp von Brunnow Szárd Királyság Camillo Benso di CavourSalvatore Pes di Villamarina Oszmán Birodalom Mehmed Emin Ali pasaMehmed Dzsemil pasa

Hatása és utóélete Oroszország elvesztette addigi pozícióját a Balkán térségében, a presztizsveszteségén kívül területi veszteségeket is szenvedett, és déli határvidéke védtelen maradt; ezt követően az orosz külpolitika 1870-ig Közép-Ázsia felé orientálódott. Franciaország megerősödött európai vezető szerepében, és az Egyesült Királyság és a Szárd Királyság is javított külpolitikai pozícióján.

1856. április 15-én az Egyesült Királyság, Franciaország és Ausztria külön szerződést kötöttek az oroszok balkáni befolyásának visszaszerzése megakadályozására. Ennek értelmében a felek vállalták, hogy amennyiben Oroszország megsérti a párizsi béke feltételeit vagy veszélyt jelent a Porta szuverenitására, közösen lépnek fel.

Miután a dunai fejedelemségekben megtartott választásokon az egyesüléspártiak kerültek többségbe, 1857. októberben a moldvai illetve havasalföldi ad hoc gyűlések a két fejedelemség egyesítését kérték a védnökhatalmaktól, amelyet valamelyik európai uralkodóházból származó fejedelem irányítson. 1858. május 22. és augusztus 19. között a védnökhatalmak újabb konferenciát tartottak Párizsban a fejedelemségek ügyében, ahol a Franciaország támogatta az egyesülést, Oroszország elfogadta, Ausztria pedig ellenezte. A kompromisszumos megoldásként elfogadott Konvenció a dunai fejedelemségek, Moldva és Havasalföld berendezkedéséről névleg egyesítette a két országot a Porta fennhatósága alatt Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségei néven, de két külön országgyűléssel és két külön (hazai) fejedelemmel, viszont közös kúriával és semmítőszékkel. Eltörölték a fejedelemségek oroszok által bevezetett alapszabályzatait (Regulamentul Organic), és létrehoztak egy foksányi székhelyű Központi Bizottságot, amelynek feladata közös törvényjavaslatok kidolgozása volt a nagyhatalmi elvárások alapján.

1870. október 31-én Oroszország felmondta a párizsi békeszerződést, azzal az indokkal, hogy az korlátozza a cár szuverén jogainak gyakorlását a Fekete-tengeren. Ezt követően a londoni, úgynevezett Pontosz-konferencia 1871. március 13-i egyezménye eltörölte a Fekete-tenger semlegességét.

Jegyzetek

Források

Kategória:Krími háború Kategória:Békeszerződések Kategória:Románia 19. századi történelme Kategória:1856