Alexander Hislop skót presbiteriánus lelkész, vallási író, szerkesztő és folklórgyűjtő volt. Leginkább a katolikus egyház ellen irányuló 19. századi protestáns polemikus művéről, A két Babilon című könyvről ismert. A mű eredetileg 1853-ban jelent meg röpiratként, majd 1858-ban jelentősen kibővített formában könyvvé alakult.
Hislop a Skóciai Szabadegyház lelkésze volt. A Skóciai egyház 1843-as szakadását követően csatlakozott a Free Church mozgalmához, majd 1844-ben az arbroathi East Free Church lelkészévé ordinálták. 1864-ben, amikor kollégát és utódot kapott, senior ministerként folytatta szolgálatát. 1865-ben Arbroathban, szélütés következtében halt meg.
A két Babilon című könyvében Hislop azt állította, hogy a római katolikus vallásosság számos tanítása, rítusa, ünnepe és jelképe nem az apostoli kereszténységből, hanem egy állítólagos ősi babiloni misztériumvallásból ered. Érvelése középpontjában Nimród, Szemiramisz és Tammúz alakja állt: Hislop szerint a katolikus Mária-tisztelet, a pápaság, a mise, egyes liturgikus öltözékek, a kereszt jele, a karácsony, a húsvét és más keresztény szokások ennek a babiloni vallási rendszernek keresztény név alatt fennmaradt maradványai.
Hislop műve nagy hatással volt egyes protestáns, fundamentalista és restauracionista körökre, különösen azokban a közegben, amelyek a katolicizmust a Jelenések könyve „Nagy Babilonjával” azonosították. Ugyanakkor a könyvet már a 19. században éles kritika érte, később pedig történészek, vallástörténészek, nyelvészek és keresztény apologéták egyaránt bírálták módszertani okokból. A leggyakrabban említett kifogások közé tartozik a bizonytalan etimológiákra, felszíni párhuzamokra, szelektív forráshasználatra és oksági kapcsolat nélkül egymás mellé állított mitológiai motívumokra épülő érvelés.
Élete
Családi háttér és ifjúkor
Hislop 1807-ben született Berwickshire-ben. A Free Church életrajzi adatait közlő Ewing-féle összefoglaló Dunst adja meg születési helyeként, míg a kiegészítő genealógiai adat 1807. április 27-i születési dátumot és 1807. május 10-i coldstreami keresztelést közöl. Apja Stephen Hislop volt, aki kőművesként dolgozott, és a Relief Church presbitereként szolgált; anyja Margaret Thomson volt. Öccse, Stephen Hislop (1817–1863) később misszionáriusként és természettudósként vált ismertté Indiában.
Hislop fiatal koráról kevés részletes adat maradt fenn. Egy ideig Wickben, Caithnessben parókiai iskolamesterként dolgozott, ami a 19. századi skót presbiteriánus értelmiségi pályák egyik gyakori előszobája volt. 1831-ben feleségül vette Jane Pearsont. Az Ewing-féle adatok szerint egy ideig a Scottish Guardian című lap szerkesztője is volt.
A Free Church of Scotland lelkészeként
A Skóciai Egyház 1843-as szakadásakor Hislop a Free Church-höz csatlakozott. A Disruption néven ismert eseményben több száz lelkész és számos gyülekezet szakított az államegyházi rendszerrel, főként az egyház lelki függetlensége, a kegyúri befolyás és a gyülekezeti jogok kérdése miatt. Hislop neve „Alexander Hislop, Glasgow” alakban szerepelt a Free Church-höz csatlakozó próbalelkészek jegyzékében.
1844. július 11-én hívták meg az arbroathi East Free Church gyülekezetébe, ahol 1844. augusztus 8-án ordinálták. Itt szolgált haláláig. 1864-ben John Robertsont rendelték mellé kollégának és utódnak; ettől kezdve Hislop senior ministerként szerepelt a gyülekezet történetében.
Hislop 1865. március 13-án halt meg Arbroathban, szélütés következtében. Az arbroathi apátsági temetőben temették el. Felesége, Jane Pearson Hislop 1878-ban halt meg.
Írói és szerkesztői munkássága
Hislop nemcsak teológiai-polemikus szerző volt, hanem skót közmondásokat és anekdotákat gyűjtő szerkesztő is. Két ismertebb nem polemikus műve, a The Proverbs of Scotland és a The Book of Scottish Anecdote a skót nyelvi és társadalmi emlékezet gyűjtéséhez kapcsolódik.
Vallási művei a 19. századi skót presbiteriánus vitairodalomhoz tartoznak. Fő témái közé tartozott a pápaság protestáns értelmezése, az apokaliptikus prófécia-magyarázat, a nemzeti szövetség teológiája, a gyermekkeresztség, valamint a katolikus és anglikán liturgikus gyakorlatok bírálata.
Főbb művei
A Hislopnak tulajdonított vagy általa szerkesztett főbb művek közé tartoznak:
The Light of Prophecy Let in on the Dark Places of the Papacy: Being an Exposition of Second Thessalonians 2:3–12 (Edinburgh, 1846). The Red Republic; or, Scarlet-Coloured Beast of the Apocalypse (Edinburgh, 1849). The Rev. E. B. Elliott and the “Red Republic” (Arbroath, kb. 1850). The Two Babylons; or, The Papal Worship Proved to Be the Worship of Nimrod and His Wife (röpirat: 1853; kibővített könyvváltozat: 1858). The Moral Identity of Babylon and Rome (London, 1855/1856). Infant Baptism, according to the Word of God and Confession of Faith (Edinburgh, 1856). The Scriptural Principles of the Solemn League and Covenant (Glasgow, 1858). Truth and Peace (Arbroath, 1858). Christ’s Crown and Covenant; or, National Covenanting Essentially Connected with National Revival (Arbroath–Edinburgh, 1860). The Trial of Bishop Forbes (Edinburgh, 1860). The Proverbs of Scotland (1868, posztumusz kiadás). The Book of Scottish Anecdote (1870-es évekbeli és későbbi kiadások).
A két Babilon
Keletkezése és kiadásai
Hislop legismertebb műve, A két Babilon, először 1853-ban jelent meg röpiratként. A későbbi kiadásokban a szerző jelentősen kibővítette az anyagot, és 1858-ban könyv formájában is megjelentette. A későbbi, 19–20. századi kiadások gyakran „popular edition” vagy „seventh edition” jelzéssel jelentek meg, és több kiadás 61 fametszetes illusztrációval közölte azokat az asszír, babiloni, egyiptomi, pompeii és más tárgyi párhuzamokat, amelyekre Hislop érvelése támaszkodott.
A címben szereplő „két Babilon” az ókori Babilon és az általa modernnek tekintett „spirituális Babilon” párhuzamára utal. Hislop a Jelenések könyvének „Nagy Babilon” képét a római katolikus egyházzal azonosította, és azt állította, hogy a pápai rendszer a babiloni pogányság keresztény terminológiába öltöztetett továbbélése.
Alaptézise
Hislop alaptétele szerint a vízözön utáni világban Nimród volt az első nagy vallási-politikai lázadó, aki a bábeli torony köré szerveződő, központosított és bálványimádó vallási rendszert alapított. A könyv szerint Nimród halála után felesége, Szemiramisz isteni rangra emelte őt, majd saját fiát, Tammúzt Nimród újraszületéseként vagy megtestesüléseként mutatta be. Hislop ebből a konstrukcióból vezette le a „anya és gyermek” típusú istennő-gyermek kultuszokat, amelyeket később egyiptomi, görög, római és végül katolikus formákban vélt felismerni.
A mű állítása szerint a katolikus Mária-tisztelet Szemiramisz kultuszának keresztény név alatt fennmaradt változata; a pápai hatalom a babiloni főpapság örököse; a mise, a szentségtan, a tisztítótűz, a cölibátus, a rózsafüzér, a szenteltvíz, a karácsony és a húsvét pedig különféle babiloni, asszír, egyiptomi vagy római pogány rítusok átalakított folytatása.
A módszer
Hislop módszere több elemből állt. Egyrészt bibliai szövegekre, különösen a Teremtés könyvének Nimródra vonatkozó szakaszaira, Ezékiel Tammúzt említő látomására és a Jelenések könyvének Babilon-képére támaszkodott. Másrészt klasszikus szerzőket, 19. századi ókortudományi, egyiptológiai és assziriológiai műveket, valamint korabeli protestáns polemikus irodalmat használt. Harmadrészt nyelvi, képi és rituális párhuzamokat állított egymás mellé, gyakran azzal a céllal, hogy felszíni hasonlóságokból történeti leszármazást mutasson ki.
Kritikusai szerint éppen ez a módszer a könyv fő gyengesége. A vallástörténeti párhuzam önmagában nem bizonyít oksági kapcsolatot. Attól, hogy két vallásban van vízzel kapcsolatos tisztulási szertartás, anyai istennőalak, ünnepi étel, kerek kenyér, füstölő, gyertya vagy papi ruházat, még nem következik, hogy az egyik gyakorlat közvetlenül a másikból származik. Az oksági leszármazáshoz időbeli, földrajzi, intézményi, nyelvi vagy szöveges közvetítő láncot is ki kellene mutatni.
Nimród, Szemiramisz és Tammúz Hislopnál
A két Babilon egyik központi szerkezeti eleme Nimród, Szemiramisz és Tammúz hármassága. Hislop szerint Nimród volt az első bálványimádó birodalomalapító, Szemiramisz az első istenített „égi királynő”, Tammúz pedig a meghalt és újraéledő fiúisten mintája. E hármasságot Hislop számos pogány istenalakkal azonosította: Nimródot például Bacchusszal, Ozirisszel, Kronosszal, Molochhal, Saturnusszal vagy Orionnal; Szemiramiszt Ízisszel, Astartéval, Vénusszal, Dianával és más istennőkkel; Tammúzt pedig Adonisszal, Ozirisszel és más vegetációs vagy „meghaló” istenségekkel kapcsolta össze.
A modern kritika szerint ezek az azonosítások több ponton tarthatatlanok. Nimród bibliai alakja történeti szempontból nehezen azonosítható bármely ismert mezopotámiai királlyal vagy istennel; Szemiramisz mögött a történeti Shammuramat, egy 9. századi asszír királyné és régens alakja állhat; Tammúz/Dumuzi pedig jóval korábbi sumer-mezopotámiai termékenységi istenség, akinek kultusza önálló hagyománykörhöz tartozik.
Mária-tiszteletre vonatkozó állításai
Hislop egyik legismertebb állítása szerint a katolikus Mária-tisztelet valójában Szemiramisz, az állítólagos babiloni „égi királynő” kultuszának folytatása. A katolikus ikonográfiában megjelenő anya-gyermek ábrázolásokat az ókori anyaistennő-gyermek motívumokkal hozta kapcsolatba, és az olyan címeket, mint „Isten Anyja” vagy „Menny Királynője”, pogány eredetű címek keresztény átvételének tekintette.
A kritikusok szerint Hislop itt összekeveri a tipológiai vagy formai hasonlóságot a történeti eredettel. Az anya és gyermek motívuma széles körben előfordul az emberi kultúrákban; a keresztény Mária-tisztelet viszont történetileg a krisztológiai vitákból, az inkarnáció tanából, az újszövetségi és patrisztikus Mária-értelmezésből, valamint az ókeresztény liturgikus és népi vallásosság fejlődéséből magyarázható. Ez nem zárja ki, hogy a késő antik és középkori keresztény ikonográfia kapcsolatba lépett a környező kultúrák képi nyelvével, de nem igazolja Hislop babiloni eredet-elméletét.
Ünnepekre és jelképekre vonatkozó állításai
Hislop szerint a karácsony december 25-i dátuma, a húsvét angol neve, a nagyböjt, a húsvéti tojás, a kereszt jele, a kerek eucharisztikus ostya, a papi viseletek és más elemek pogány babiloni eredetre vezethetők vissza. Az angol Easter szót például Ishtar/Astarté nevéből magyarázta, és azt állította, hogy a húsvét pogány termékenységi ünnep keresztény átalakítása.
A modern etimológiai és történeti kutatás ezt az érvelést több ponton vitatja. Az angol Easter szó általában az óangol Ēastre vagy egy germán tavaszi/dérképződési névhagyomány felől magyarázható; az Ishtarhoz való közvetlen kapcsolás népetimológiai jellegű, és nem felel meg a történeti nyelvészet módszereinek. A keresztény húsvét kialakulása elsődlegesen a zsidó pászka, Krisztus halála és feltámadása, valamint a korai keresztény paszkális viták összefüggésében értelmezhető.
Korabeli fogadtatás
Protestáns körökben
Hislop műve a 19. századi skót és brit protestáns antikatolikus irodalom közegében született. A katolikus emancipáció, az ír katolikus bevándorlás, a pápaság politikai szerepétől való protestáns félelem és a ritualizmusellenes viták mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyes körökben fogékony olvasóközönséget találjon. A könyv azért is hatott, mert nagy mennyiségű jegyzetet, ókori nevet, régi szerzőt és régészeti illusztrációt mozgatott meg, így a laikus olvasó számára komoly tudományos apparátus benyomását kelthette.