A négyek bandája (kínaiul: ) négyfős kínai politikai csoportnak adott név, amely a kulturális forradalom (1966–1976) alatt jutott mind nagyobb politikai hatalomhoz. Tagjai voltak , negyedik felesége, egyben a csoport vezetője; valamint , és . Az elnevezés állítólag tól származik, aki 1974-ben figyelmeztette feleségét, hogy „nehogy a négyek kis frakciójává váljanak”.
Története A csoport a kulturális forradalom radikális híve volt, legnagyobb befolyásra 1969-től tettek szert. A hetvenes években a négyek bandájának működése lett a kulturális forradalom mögötti legerősebb hajtóerő. Politikai hatalmuk 1976 elején tetőzött, amikor januári halála után elérték, hogy legnagyobb ellenségüket, et – akinek politikáját kapitalista restaurációként támadták – eltávolították minden tisztségéből. Azonban ekkor sem rendelkeztek teljhatalommal: utódja nem a „banda” egyik tagja, hanem a korábban kevéssé ismert lett a miniszterelnöki poszton ügyvezetőként, aki a kulturális forradalom haszonélvezője volt. A négyek szövetségkötés helyett támadást indítottak Hua és a halott ellen, maguk ellen hangolva a tömegeket, ami a gyászolók és a rendőrség közötti összecsapásokban tetőzött.
A csoport legnagyobb ereje a Maóra gyakorolt befolyásuk volt, de ez az erős kapcsolat lett későbbi bukásuk oka is. A párt többi tagja ugyanis féltékenyen figyelte működésüket, valamint megfelelő tömegbázisuk sem volt, hiszen mind et, mind Huát támadták. Mao 1976. szeptember 9-én bekövetkezett halála után kísérletet tettek a vezető pozíciók megszerzésére, ám a bázisuknak számító helyett Pekingben maradtak, ami súlyos hibának bizonyult. Kísérletük nem egészen egy hónap múlva teljesen összeomlott, mikor október 6-án éjszaka a négyeket Hua parancsára letartóztatták.
Az ügyükben 1980 novemberében indult eljárás, amely 1981 januárjában ért véget, és rajtuk kívül a már halott is jelképesen megvádolták. A négyeket 730 ezer ember üldözésével és 35 ezer ember halálba kergetésével vádolták meg. azzal védekezett, hogy csak Mao utasításait hajtotta végre. Utóbbi megítélése végül úgy alakult, hogy a tévedésekkel teli késői korszakától megkülönböztették korábbi tevékenységét. Január 25-én hirdettek ítéletet, amiben ot és ot halálra, ot életfogytiglanra, húsz év; támogatóikat: t 18 év, a többi vádlottat 16–18 év börtönre ítélték. A periratokat máig sem hozták nyilvánosságra.
A halálos ítéleteket később életfogytiglanra változtatták, majd idővel mindannyiukat szabadon engedték: t büntetésének letöltése után, a többieket pedig egészségügyi állapotukra való tekintettel. 1991-ben öngyilkosságot követett el, 1992-ben, pedig 2005-ben halt meg kórházban. szabadulása után szülővárosába vonult vissza, és a négyek bandája utolsó tagjaként 2005 decemberében halt meg.
Jegyzetek
Források Jordán Gyula: Kína története. (hely nélkül): Aula. 1999. Jan Palmowski: Oxford Dictionary of Contemporary World History. Oxford University Press, 2004
Kategória:A Kínai Népköztársaság politikai élete