V. Gergely, világi nevén Georgiosz Angelopoulosz görög ortodox pap, aki három alkalommal töltötte be a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkai tisztséget (1797–1798, 1806–1808 és 1818–1821). Patriarchátusai idején az Ökumenikus Patriarchátus szervezetének megerősítésére, az egyházi oktatás fejlesztésére, a könyvkiadás támogatására és a patriarchátus gazdasági helyzetének rendezésére törekedett. Nevéhez fűződik a fanari Szent György-székesegyház újjáépítésének befejezése, valamint a Patriarchai Nyomda működésének fejlesztése. Harmadik patriarchátusa egybeesett az 1821-es görög szabadságharc kitörésével. Az oszmán hatóságok nyomására a felkelést elítélő és a résztvevőket kiközösítő körleveleket adott ki, amelyek megítélése a történetírásban máig vitatott. A felkelés kitörését követő oszmán megtorlások során II. Mahmud oszmán szultán parancsára letartóztatták, majd 1821 húsvétvasárnapján a konstantinápolyi patriarchátus főkapuján felakasztották. Kivégzése jelentős visszhangot váltott ki Európában, és a görög nemzeti emlékezetben a szabadságharc egyik meghatározó mártírjává vált. A Görög ortodox egyház 1921-ben szentté avatta; emléknapját április 10-én ünneplik. V. Gergely személye és szerepe a görög szabadságharc előzményeiben a történetírásban máig viták tárgya. Különösen a Filiki Eteria iránti viszonyának, valamint az 1821-ben kiadott kiközösítő okiratoknak a megítélésében alakultak ki eltérő értelmezések.
Élete Ifjúkora Gergely 1745-ben vagy 1746-ban született Dimitsanában, szegény pásztorcsaládban. Világi neve Georgiosz Angelopoulosz volt, szülei Ioannisz és Aszimina Angelopoulos. Alapfokú tanulmányait szülőfalujában végezte, majd 1765-ben Athénba ment, ahol két éven át Dimitriosz Vodasz ioanninai prédikátor tanítványa volt. 1767-ben Szmirnába költözött, ahol egyik nagybátyja támogatásával öt éven keresztül tanult a város híres görög gimnáziumában. Gyermekkorától szoros kapcsolatot ápolt az árkádiai Filozófus-kolostorral, amely jelentős hatást gyakorolt vallásos és aszketikus szemléletének kialakulására. Később a Sztrofadész-szigetekre vonult vissza, ahol a Szent Dionüsziosz-kolostorban szerzetesi fogadalmat tett, és felvette a Gergely nevet.
Teológiai és filozófiai tanulmányait a Patmiadai Iskolában folytatta, ahol Daniel Kerameasz és Vaszileiosz Koutalinosz tanítványa volt. Tanulmányai befejezését követően az akkori szmirnai metropolita, Prokopiosz meghívására visszatért Szmirnába. Itt diakónussá, majd főesperessé szentelték, később pedig pappá avatták. Ezt követően elnyerte a szmirnai protoszüngelloszi tisztséget, amelyet 1785-ig töltött be. Szmirnai szolgálata idején levelezést folytatott Anthimosz Karakolosszal, Methóni püspökével, aki az Orlof-felkelés egyik ismert támogatója volt. A fennmaradt levelezésből különösen jelentős az 1778. augusztus 4-én kelt levele, amelyben beszámol a felkelés leverését követő helyzetről. Levele szerint a Peloponnészoszon végrehajtott albán pusztítások következtében mintegy 60 000 görög menekült Szmirnába és környékére, ahol az oszmán hatóságok munkalehetőséget biztosítottak számukra, lehetővé tették új települések és templomok alapítását, valamint tízéves adómentességet biztosítottak nekik. A menekültek közül sokan a helyi kereskedelemben is jelentős szerepet vállaltak.
1785-ben Prokopioszt ökumenikus pátriárkává választották IV. Prokopiosz néven. Ugyanezen év július 1-jén Gergelyt püspökké szentelték, majd Prokopiosz utódaként Szmirna metropolitája lett. Metropolitaként széles körű egyházi és társadalmi tevékenységet fejtett ki. Kiemelt figyelmet fordított a prédikációra, a hívek lelkipásztori gondozására, valamint az oktatás támogatására, amelyet püspöki szolgálatának egyik legfontosabb feladatának tekintett.
Első Patriarchátus – száműzetés
1797. május 1-jén, III. Geraszimosz konstantinápolyi pátriárka idős korára hivatkozva benyújtott lemondását követően a püspöki szinódus egyhangúlag Gergely szmirnai metropolitát választotta ökumenikus pátriárkává. Hivatalát 1797. május 9-én foglalta el, és az V. Gergely nevet vette fel.
Első patriarchátusa politikailag rendkívül feszült időszakra esett. A Balkánon és a görög területeken egyre nagyobb visszhangot keltettek Rigasz Fereosz forradalmi eszméi, miközben a francia forradalom hatása is erősödött. Gergely egyházi vezetőként elsősorban az egyház szervezetének megerősítésére és az ortodox közösségek oktatásának fejlesztésére összpontosított. Támogatta az iskolák működését, fejlesztette a Patriarchátus nyomdáját, és ösztönözte vallási művek kiadását. Ugyanakkor határozottan fellépett a felvilágosodás radikálisabb irányzataival és a forradalmi eszmék terjedésével szemben. Patriarchátusa idején Rigasz Fereoszt kiközösítették, és több körlevélben figyelmeztette a híveket az általa veszélyesnek tartott tanítások terjedésére.
1797-ben Bonaparte Napóleon elfoglalta a Jón-szigeteket, majd az egyiptomi hadjáratra készült. Az Oszmán Birodalom és I. Pál orosz cár 1798–1799-ben ideiglenes szövetséget kötött Franciaország ellen. Ebben az időszakban Gergely körlevelet intézett a Jón-szigetek lakóihoz, amelyben a francia uralommal szembeni ellenállásra buzdította őket, és az egyesült orosz–oszmán erők támogatását sürgette. Egyes történészek szerint e körlevél III. Szelim szultán kérésére készült, aki tartott a francia befolyás balkáni terjeszkedésétől.
1798-ban a Porta értesült arról, hogy a franciák felkelést kívánnak szítani Epirusz térségében. Gergely közvetítésével Ioannikiosz Byzantiosz protoszüngellosz Artába utazott, ahol a helyi hatóságok jelentése megállapította, hogy nem tört ki felkelés. Ennek eredményeként az oszmán hadvezetés eltekintett egy büntető hadjárattól, így a térség elkerülte a katonai beavatkozást.
A nemzetközi helyzet gyors változásai és a francia–orosz viszony megromlása azonban Gergely helyzetét is meggyengítették. Ellenfelei – köztük több püspök és világi tisztségviselő – azzal vádolták a Portánál, hogy nem képes megakadályozni a görög lakosság körében kibontakozó nyugtalanságot. III. Szelim szultán ennek nyomán elrendelte eltávolítását a patriarchai trónról, és száműzetésbe küldte.
1798. december 19-én Gergely hivatalosan lemondott a patriarchai tisztségről. Előbb Kalkédónba, majd a drámai Panagia Eikosziphoinissza kolostorba száműzték, végül pedig az Athosz-hegyen fekvő Iviron kolostorban telepedett le. Itt mintegy hét éven át élt szerzetesi visszavonultságban, tanulmányozta az egyházatyák műveit, látogatta az Athosz kolostorait, és figyelemmel kísérte az európai és oszmán politikai eseményeket.
1806-ban, az orosz–török viszony ismételt kiéleződésének időszakában, közbenjárására leváltották Moldva és Havasalföld oroszbarátnak tartott fejedelmeit, Alexandrosz Muruziszt és Konsztantinosz Ypszilantiszt. Helyükre a franciapártinak tekintett Alexandrosz N. Szúcosz és Szkarlatosz Kallimakhisz került. Kallimakhisz kezdeményezésére IV. Kallinikosz konstantinápolyi pátriárka 1806. szeptember 22-én lemondott, lehetővé téve Gergely visszatérését a konstantinápolyi patriarchai trónra.
Második Patriarchátus – száműzetés 1806. szeptember 24-én a konstantinápolyi Szent Szinódus – a birodalmi tisztségviselők és a görög közösség képviselőinek jelenlétében – ismét V. Gergelyt választotta ökumenikus pátriárkává. Október 18-án tért vissza Konstantinápolyba, ahol a görög lakosság kedvezően fogadta. Második patriarchátusa azonban ismét súlyos bel- és külpolitikai válságok idejére esett.
Megválasztását követően röviddel újabb orosz–török háború tört ki. Az orosz hadsereg megszállta Moldvát, majd 1806 decemberében megindultak a hadműveletek az Oszmán Birodalom ellen. III. Szelim szultán 1807. január 5-én hivatalosan is hadat üzent Oroszországnak, és arra utasította V. Gergelyt, hogy körlevélben szólítsa fel a birodalom ortodox alattvalóit az Oszmán Birodalom iránti hűségre és az oroszokkal való együttműködés elutasítására. A pátriárka eleget tett a szultáni utasításnak, és püspökein keresztül a görög lakosságot a rend fenntartására szólította fel.
1807 februárjában brit hadiflotta jelent meg Konstantinápoly előtt, és a Porta francia szövetségének felmondását követelte. A város védelmének megerősítése során Gergely arra ösztönözte a görög lakosságot, hogy vegyen részt az erődítési munkálatokban, és maga is közreműködött azok megszervezésében. A brit flotta végül eredménytelenül vonult vissza.
1807 tavaszán Dmitrij Szenyavin orosz admirális kiáltványokban próbálta felkelésre ösztönözni az Oszmán Birodalom keresztény lakosságát. Thesszáliában Nikotszarasz vezetésével fegyveres mozgalom bontakozott ki, amelyhez később több tengeri felkelő csoport is csatlakozott. A Porta ismét V. Gergely közvetítését kérte, aki körlevelekben felszólította a felkelőket a harcok beszüntetésére. A mozgalom nagy része feloszlott, bár Nikotszarasz tovább folytatta ellenállását.
Ugyanebben az évben, 1807 májusában Kabakçı Musztafa vezetésével puccs döntötte meg III. Szelim oszmán szultán uralmát, és IV. Musztafa került a trónra. Nem sokkal később, 1807 júliusában Oroszország és Franciaország megkötötte a tilsiti békét, amely jelentősen átrendezte az európai politikai viszonyokat, és új reményeket ébresztett a balkáni keresztény népek körében.
1808-ban Euthymiosz Vlahavasz pap vezetésével újabb felkelési kísérlet bontakozott ki Thesszáliában. A szultán kérésére Gergely ismét a fegyveres ellenállás beszüntetésére szólította fel a felkelőket. Vlahavasz végül feladta a mozgalmat, de Ali pasa később elfogatta és kivégeztette.
Második patriarchátusa alatt Gergely jelentős egyházkormányzati reformokat hajtott végre. Rendezte a patriarchátus pénzügyeit, támogatta a jótékonysági intézményeket, szabályozta a kolostorok és a papság működését, valamint kiemelt figyelmet fordított a görög oktatás és művelődés támogatására. Tevékenységét több kortársa, köztük Adamantiosz Korais is elismeréssel méltatta.
1808 júniusában újabb államcsíny zajlott le, amelynek során Musztafa Bajraktár pasa megdöntötte IV. Musztafa uralmát, és II. Mahmúdot ültette az oszmán trónra. Az új nagyvezír hamarosan V. Gergely eltávolítását követelte. A pátriárka 1808. szeptember 10-én ismét lemondásra kényszerült, előbb a Prinkipo-szigeten fekvő Színeváltozás kolostorába, majd egy évvel később ismét az Athosz-hegyi Iviron kolostorba vonult vissza. Utódja a patriarchai trónon ismét V. Kallinikosz lett.
Második száműzetése idején Gergely közel kilenc évet töltött az Athosz-hegyen. Bár visszavonultan élt, továbbra is figyelemmel kísérte az egyház és a görög nemzeti mozgalom eseményeit. 1818-ban felkereste Ioannisz Farmakisz, aki tájékoztatta a Filiki Eteria tevékenységéről. A korabeli visszaemlékezések szerint Gergely rokonszenvvel fogadta a társaság célkitűzéseit, ugyanakkor nem csatlakozott hozzá. Azt vallotta, hogy ökumenikus pátriárkaként neve veszélybe sodorhatná a szervezetet és az Oszmán Birodalomban élő görög ortodox közösséget, ezért óvatosságra intette a mozgalom vezetőit.
Harmadik Patriarchátus 1818. december 14-én, VI. Kürillosz pátriárka lemondását követően, V. Gergelyt harmadik alkalommal is ökumenikus pátriárkává választották. 1819. január 19-én tért vissza Konstantinápolyba, ahol ismét elfoglalta hivatalát.
Patriarchátusának kezdetén létrehozta a „Kegyelem Bárkája” (görögül: Kivótos tou Eleous) elnevezésű jótékonysági alapot, amelynek célja a rászorulók támogatása, valamint az adósság miatt bebörtönzöttek kiváltása volt. Emellett támogatta a konstantinápolyi ortodox kórházakat, és kiemelt figyelmet fordított a prédikáció megújítására. Ennek érdekében Konstantinápolyba hívta a kor egyik legismertebb ortodox hitszónokát, Konsztantinosz Oikonomoszt.