Lipnica Srednja település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Tuzla községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 5, közúton 8 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejtőin, 240-440 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_12/tz_12.html Topografska karta Tuzla 426-3-4 A terület a Kreka-szénmedence északi szinklinóriumának része – amely maga is a tágabb értelemben vett Tuzlai-medence területén helyezkedik el –, és olyan, már kitermelt lignittelepek jellemzik, amelyek meghatározták a helyi domborzatot. Lipnica környékén a táj a Tuzlai-medence viszonylag sík mélyföldjéből enyhén hullámos dombvidékbe megy át; ez utóbbi jellemző a környező, hegyvonulatok által határolt északkelet-boszniai tájra.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −4 °C és 4,5 °C, júliusban pedig 16 °C és 26,5 °C között alakul. A hőmérséklet csak ritkán süllyed −20 °C alá, illetve emelkedik 38 °C fölé. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 1093 mm. A csapadék az év során viszonylag egyenletesen oszlik el, de júniusban a legmagasabb, átlagosan 121 mm. Október végétől március végéig havas időszak jellemző, jelentős hóeséssel, amely a térség éghajlatának természetes velejárója.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb13Bosnyák47Horvát323185Jugoszláv950Egyéb730Összesen496195
Története Az oszmán uralom A település neve a szláv lipa (hársfa) szóból ered, vagyis jelentése nagyjából hársfákkal benőtt helyet jelöl. A környék már a középkorban lakott volt, amikor Tuzla (akkori magyar nevén Só) a sóbányászat révén jelentős gazdasági központnak számított.
A falu neve először 1587-ben bukkant fel írásos forrásokban; ekkor a Zvorniki szandzsákban a Memleha-i Zîr náhije (járás) fennhatósága alá tartozott. A náhije keretein belül, mint az alapvető mezőgazdasági tevékenységekre létrejött település, főként a növénytermesztésre és az állattenyésztésre összpontosított, kisebb helyi kereskedelmi kapcsolatokkal a közeli Tuzlával. A falu gazdasága továbbra is a megélhetésre épült, a lakosok – muszlim és zimmi (nem muszlim, túlnyomórészt keresztény) lakosság keveréke – adókat fizettek, például öşürt (tizedet) és cizét, míg a 17. század közepéről származó oszmán šer'iyye sicilleri (bírósági iratok) olyan bírósági ügyeket dokumentálnak, mint az adósságok, házasságok és vagyonviták, amelyek kiemelik a falu agrár jellegét és korlátozott kereskedelmi szerepét. A későbbi oszmán uralom idején Lipnica a tágabb Zvorniki szandzsákhoz tartozó Tuzlai náhije részeként működött; mezőgazdasági településként járult hozzá a régió adóbevételeihez, miközben jelentősebb városi vagy ipari fejlődés nem ment végbe a településen. Vidéki jellegét tovább erősítette a Spreča folyó völgyének termékeny vidéke, amely kedvezett a kisüzemi mezőgazdasági közösségek fennmaradásának. E korszak egyik meghatározó emléke a Srednja Lipnicában található Lipnicai Miasszonyunk-kápolna (Kapela Gospe Lipničke); az északkelet-boszniai régió legrégebbi szentélyeként létesült épület, mely a keresztény vallási gyakorlat fennmaradását tanúsítja az oszmán uralom idején.
A kápolna hosszú időn át egyházi központként szolgált. A hívek számára az istentiszteletek és vallási összejövetelek helyszíne volt. Az 1683–1699-es Habsburg-török háború következményei – amely a katolikus államok számára győzelemmel, az Oszmán Birodalom számára pedig vereséggel végződött – súlyosan érintették Tuzla vidékének katolikusait. A hívők száma jelentősen visszaesett, nemcsak ezen a vidéken, hanem egész Boszniában. Az oszmánok lerombolták a Tuzla környéki katolikus ferences kolostorokat: Gradovrh, Donje Soli és Gornje Soli kolostorait.
Milenko S. Filipović néprajzkutató Lipnica kod Tuzle („Lipnica Tuzla mellett”) című írásában feljegyezte, hogy a kápolna a tuzlai ferences kolostorok pusztulása után az egész környék katolikusainak egyházi központjává vált. A ferences szerzetesek a kolostorok elpusztítása után menekülni kényszerültek. Lipnicában húzódtak meg egy szerény házban („kućar”), magukkal hozva a Legméltóságosabb Oltáriszentséget.
Itt maradtak egészen 1785-ig. Innen látták el a környék katolikusainak lelkipásztori szolgálatát, miközben biztonsági okokból Lipnica és Husino között váltogatták tartózkodási helyüket. Amikor azonban a plébános Tuzlába költözött, a kápolna nem veszített szakrális jelentőségéből. Éppen ellenkezőleg: szerepe tovább növekedett, és egyre inkább imádságos és Mária-tiszteleti fogadalmi kegyhellyé vált.
Ezért 1823-tól ismét állandóan itt lakó pap szolgálta a környék híveit, beleértve a mai breškei plébánia területét is. Így jött létre a Lipnicai káplánság, amely 1838-ig működött, amikor a székhelyet áthelyezték, és megalapították a breškei plébániát.Franjevački samostan Tuzla Šikara. Preuzeto iz: Lipnica. Sa posebnim osvrtom na kapelu sa slikom Gospe Lipničke. (hozzáférés: 2017. december 7.)
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Lipnica községhez tartozó Lipnica Katolička településen 140 háztartást és 900 római katolikus, Lipnica Turska településen 73 háztartást és 366 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 122. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. 1943. október 2-án a partizánok felszabadították Tuzlát, amely a térség legnagyobb városa volt, és a náci megszállás alatt álló Európa első felszabadított nagyvárosai közé tartozott. Ez a fordulat a környező falvakra is kedvezően hatott: erősödtek a helyi támogató hálózatok, miközben a közvetlen megszállás nyomása mérséklődött.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően Lipnica a szocialista Jugoszlávia része lett. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt volt. Lipnica nem esett frontvonalba és nem zajlottak benne nagy ütközetek. Ennek ellenére 1992–1993 körül sok család Tuzla felé menekült. A környéken időnként tüzérségi támadások és katonai mozgások zajlottak, de a település nem került tartós szerb megszállás alá. A frontvonal inkább a Tuzlától keletre és északkeletre fekvő területeken húzódott. A falu lakói közül sokan szolgáltak a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege és a horvát fegyveres erők soraiban. Mivel Tuzla a háború nagy részében a boszniai kormány ellenőrzése alatt maradt, a térség – így Lipnica is – menedéket nyújtott sok kelet-boszniai menekültnek. Különösen 1995 júliusában, a Srebrenicai népirtás túlélői közül tízezrek érkeztek Tuzla környékére.
A közeli lipnicai szénbánya, amely már 1991 óta zárva volt, létesítményei elhanyagolttá váltak és részben leromlottak a háború okozta karbantartási fennakadások miatt a tágabb tuzlai bányászati régióban. Az 1995 decemberi daytoni megállapodást követően az IFOR irányításával működő nemzetközi békefenntartó erők 1996 elején megkezdték a járőrözést a tuzlai térségben, beleértve a Lipnicához hasonló falvakat, az útvonalak biztosítása és a kezdeti visszatérések megkönnyítése érdekében. A visszatérők jelentős kihívásokkal szembesültek, többek között elaknásított mezőkkel, lerombolt házakkal és etnikai feszültségekkel, a helyi tanácsok pedig kulcsszerepet játszottak az újjáépítés koordinálásában a közösség által vezetett kezdeményezéseken keresztül. 1998-ra az UNHCR szerény visszatérésekről számolt be a tuzlai kanton falvaiba, bár sok lipnicai család kezdetben Tuzla városában telepedett le, mielőtt megkísérelte volna az újjáépítést.
Gazdaság