II. Izidor, görögösen Iszidórosz (), 1456 és 1462 között volt Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája.
Élete
Izidor életéről és pátriárkai működéséről kevés adat maradt fenn. Görög származású volt, a konstantinápolyi görög közösség tagja. Családneve a konstantinápolyi Xanthopoulon kolostorból származik, ahová belépett, majd hieromonachussá szentelték, később pedig a kolostor apátja lett. A Firenzei zsinat idején együttműködött II. Gennadiosz konstantinápolyi pátriárkával, és 1445-ben aláírója volt egy dokumentumnak, amely az egyházak keleti és nyugati uniója ellen irányult. Ebben az időszakban a konstantinápolyi görög közösség lelki vezetőjének tekintették. Közvetlenül megválasztása előtt Hérakleia metropolitája volt.
II. Mehmed oszmán szultán támogatását követően, Jenádiosz 1456 januári lemondása után Izidort választották pátriárkává. A szentelést a Pammakaristosz templomban kapta meg. Pátriárkai szolgálata 6 éven keresztül 1462. március 31-én bekövetkezett haláláig tartott. Utódja I. Ióászáph konstantinápolyi pátriárka lett.
Fordítás
Források Kiminas, Demetrius (2009). The Ecumenical Patriarchate - A History of Its Metropolitanates with Annotated Hierarch Catalogs. Wildside Press. Laurent, Vitalien (1968). "Les premiers patriarches de Constantinople sous la domination turque (1454–1476) - Succession et chronologie d'après un catalogue inédit". Revue des études byzantines. 26: 229–263. doi:10.3406/rebyz.1968.1407. Runciman, Steven (1985) . The Great Church in Captivity - A Study of the Patriarchate of Constantinople from the Eve of the Turkish Conquest to the Greek War of Independence (2nd ed.). Cambridge University Press.
Kapcsolódó szócikkek Konstantinápolyi pátriárkák listája
Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Konstantinápolyi ortodox egyház Kategória:Konstantinápolyi pátriárkák Kategória:1462-ben elhunyt személyek