Borisz Georgijevics Percsatkin, oroszul: Борис Георгиевич Перчаткин az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a legismertebb szereplője a nahodkai vallási emigrációs mozgalomnak, emberi jogi aktivista, aki az Egyesült Államokban sikeresen lobbizott az 1989-es „Lautenberg-módosítás” elfogadásáért, amelynek eredményeként mintegy 1 millió ember emigrált az USA-ba a volt Szovjetunió országaiból.
Életrajza Fiatal évei és kapcsolata az egyházzal Borisz Percsatkin egy katonai pilóta családjában született, aki nem sokkal Borisz születése után autóbalesetben meghalt. Borisz édesanyja első férje halála után hozzáment egy katonához, akit 1953-ban letartóztattak, mert a zavargások idején megtagadta a parancsot, és 25 év száműzetésre ítélték a vorkutai lágerekbe. Borisz 16 éves korában rátalált a nyahodkai pünkösdi gyülekezetre, amelyhez csatlakozott. Később információkat gyűjtött a hívők üldöztetéséről, és ezeket aktívan megosztotta külföldi újságírókkal.
Csatlakozás az emigrációs mozgalomhoz és kapcsolat a disszidensekkel (1976–1980) 1976-ban Percsatkin társaival, Vaszilij Patrusevvel, V. A. Burlacsenkóval és Vlagyimir Sztyepanovval kapcsolatba lépett a moszkvai disszidensekkel, és azt az ajánlást kapták, hogy „tereljék szervezett mederbe az emigrációs hullámot”. Ugyanebben az évben Nyahodkába látogatott L. V. Voronyina, a Moszkvai Helsinki Csoport képviselője. Ettől az évtől kezdve Percsatkin aktívan küzdött a pünkösdiek tömeges kivándorlásáért a Szovjetunióból. Ugyanebben az évben Percsatkin felhívásokat küldött az ENSZ-nek, az Egyházak Világtanácsának és a helsinki záróokmányt aláíró államfőknek, amelyekben beszámolt a hívők folyamatos üldözéséről a Szovjetunióban.
1977-ben Nyikolaj Goretojjal együtt kiállt a letartóztatott disszidensek — Alekszandr Ginzburg, Jurij Orlov és Anatolij Saranszkij — védelmében, a pünkösdiek nevében a világ keresztényeihez fordulva. Ugyanebben az évben más felekezetű keresztényekkel együtt nyilvános éhségsztrájkban vett részt, amelynek célja az volt, hogy engedélyt kapjanak az üldözött keresztények elhagyására a Szovjetunióból.
1978. december 20-án Percsatkin a nyahodkai postán keresztül próbált újévi üdvözlő táviratot küldeni az amerikai elnöknek, Jimmy Carternek, kérve a vallásszabadsággal nem rendelkezőkre való figyelmet.
1979-től szervezőmunkát végzett a kivándorolni kívánó hívők szovjetunióbeli központjának létrehozására, igényt formálva annak vezetésére. 1980-ban a kivándorolni szándékozó szovjet pünkösdiek újonnan létrehozott Egyháztanácsának titkárává választották.
1979 végén Percsatkin nyilatkozatot írt „Az USA Kongresszusához és kormányához, Kanada, Ausztrália, Anglia, az NSZK, Franciaország és Olaszország kormányához”, amelyben beszámolt a szovjet valóságról, az SZKP vallási kérdésekre vonatkozó programi rendelkezéseiről a Szovjetunióban, és ismertette a vallási szektákra vonatkozó szovjet jogszabályokat.
Állami megtorlás és börtönbüntetés Ő volt az emigrációs kérelmet benyújtó hívők bizottságának legaktívabb tagja. A szovjet hatóságok lejárató kampányt szerveztek Percsatkin és családja ellen azáltal, hogy a központi városi újságban olyan cikkeket publikáltak, mint „Képmutató nagy- és kis tételben”, „Érdekalapú meggyőződések”, „Mielőtt még nem késő” stb.
1980. augusztus 21-én Percsatkint letartóztatták Nyahodkában, majd 1981 március végén (lásd még: ) az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (Btk.) 190.1 cikkelye alapján 2 év szabadságvesztésre ítélték „a szovjet állami és társadalmi rendet gyalázó, tudatosan hamis kitalálások terjesztése” miatt. A „Voice of America” rádióállomás beszámolója szerint a nyomozás és a tárgyalás során vegyszereket (neuroleptikumokat) alkalmaztak Percsatkin ellen, amiktől elveszítette az eszméletét.
1982 augusztusában Percsatkin kiszabadult, és továbbra is küzdött a Szovjetunióból való emigráció jogáért. 1983 februárjában ismét letartóztatták, majd a Btk. 218. cikkének 2. része alapján 1,5 évre ítélték hidegfegyver jogellenes viselése miatt.
Diplomáciai munka és emigráció az USA-ba 1987-ben Percsatkin jelentést készített az USA Kongresszusa számára „A vallás helyzetéről a Szovjetunióban” címmel. Ezt a jelentést felolvasták az USA Kongresszusában, és Percsatkint meghívták egy találkozóra George Shultz amerikai külügyminiszterrel a vallási migrációról folytatandó megbeszélésre, valamint az USA Legfelsőbb Bíróságának elnökével, William Rehnquisttel és a vallási ügyekért felelős helyettes külügyminiszterrel. 1988 májusában, amikor Ronald Reagan amerikai elnök hivatalos látogatásra érkezett a Szovjetunióba, hogy találkozzon Gorbacsovval, Percsatkint meghívták egy találkozóra Reagan feleségével — Nancy Reagannel — egy 40 fős delegáció tagjaként a szovjetunióbeli vallásszabadság kérdésének megvitatására. 1988. május 30-án Percsatkin ezen a találkozón a szovjet protestánsokat képviselte. Mintegy két órán keresztül beszélt Nancy Reagannek a vallásszabadság helyzetéről a Szovjetunióban, miután Nancy Reagan meghívta Percsatkint, hogy tartsa meg a Szovjetunió vallási helyzetéről szóló jelentését az USA Kongresszusában.
1988. július 26-án Percsatkin egész családjával együtt emigrált az USA-ba. 1988. augusztus 4-én beszédét tartott az USA Kongresszusában a szovjetunióbeli hívók elleni népirtásról, amelyet később kongresszusi képviselőkkel, szenátorokkal és diplomatákkal vitatott meg. E megbeszélések eredménye lett a „Lautenberg-módosítás” 1989-es elfogadása, amely Frank Lautenberg New Jersey állambeli demokrata szenátorról kapta a nevét. A módosítás hatálybalépésének első évtizedében mintegy 350 000 vallási migráns lépett be az USA-ba, 2010-ig pedig mintegy 1 millió. A pünkösdiek tömeges elvándorlása Nyahodkából 1988-ban kezdődött, amikor 152 felnőtt távozott, a kisgyermekeket nem számítva. 1989-ben 45 felnőtt pünkösdi emigrált Nyahodkából.
Emberi jogi tevékenység az USA-ban Az USA-ban tartózkodva Percsatkin saját weboldalt hozott létre, amin leírta letartóztatásának és bebörtönzésének részleteit az emigrációért folytatott küzdelem során, valamint megalapította az ARRC (American-Russian Relief Committee) elnevezésű keresztény emberi jogi szervezetet.. Kiadta a többször újranyomott, „Tüzes ösvények” (Огненные тропы) című önéletrajzi könyvét is
2025 nyarán Borisz Percsatkin hasonló gondolkodású társaival az USA Külügyminisztériumában és a Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságában (USCIRF) arról számolt be, hogy Ukrajnában és Oroszországban üldözik a pacifista keresztényeket, megtagadják tőlük az alternatív polgári szolgálatot, erőszakkal mobilizálják őket, letartóztatásoknak, erőszaknak és fenyegetéseknek vetik alá őket a harci cselekményekben való részvétel megtagadása miatt, valamint diszkriminációt alkalmaznak velük szemben és büntetőeljárást indítanak ellenük. Ezzel összefüggésben Borisz Percsatkin külön migrációs kvóta létrehozásáért lobbizott az USA-ba az U4U program keretében érkezett ukrán pacifista keresztények számára.
Megemlítések Borisz Percsatkint más politikai foglyok között megemlítette Andrej Szaharov a „Tudósok felelőssége” című, 1981-ben írt cikkében.
Bibliográfia Borisz Percsatkin – Огненные тропы. Seattle (USA), 2002. — 222 p.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Politikai aktivisták