Kalesija város és község Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 18, közúton 23 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében fekszik. A község földrajzi szempontból három geomorfológiai egységre oszlik: a Majevica és előtere, a Felső-Spreča-völgy, valamint a Bišina és előtere.
A község vízrajzi hálózatát a Spreča folyó és mellékfolyói – köztük a Bukovica, a Gribaja, a Tavna, a Dubnica, a Papraća, az Ugerovica, a Mramorak, a Sajtovića Rijeka és a Mala Rijeka –, valamint kisebb, időszakos vízfolyások alkotják. A Spreča folyó teljes hossza 151,7 km, amelyből 43,5 km-es szakasz halad át Kalesija területén. Kalesija község mezőgazdasági fejlődésre kedvező, termékeny talajjal rendelkezik; a területen megtalálhatók az ártéri, völgyi, dombvidéki és magasabban fekvő területekre jellemző talajtípusok.
Kedvező éghajlata és talajviszonyai révén Kalesija változatos növény- és állatvilágnak ad otthont. A Spreča-völgyben mézgás égerből, fűzfából és mezei kőrisből álló kisebb erdőfoltok találhatók, míg a magasabban fekvő területeken kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy és közönséges gyertyán alkot erdőket. Emellett elterjedtek a fenyvesek, valamint a cser- és bükkerdők is. A térség élővilágát többek között medvék, farkasok, vaddisznók, borzok, görények, rókák, vadkacsák és számos egyéb madárfaj gazdagítja. Kalesija kedvező természeti és földrajzi adottságokkal rendelkezik, amelyek lehetőséget kínálnak számos gazdasági ágazat fejlesztésére.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb7659254Bosnyák3313732227Horvát3520Jugoszláv2751Egyéb703668Összesen4180933053
A település népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb6176Bosnyák11111868Horvát163Jugoszláv970Egyéb367162Összesen22082039
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba), nagyjából az i. e. 4500 körüli időre nyúlnak vissza. Az i. e. 3. és 2. évezred fordulóján zajlott le az úgynevezett indoeurópai vándorlás – egy jelentős népmozgás, amelyet a fémfeldolgozás felfedezése indított el. Az eurázsiai sztyeppékről kiindulva a vándorlás Perzsia, India és Európa irányába tartott; a telepesek egyik hulláma átszelte a Balkán-félszigetet, és elérte a mai Bosznia-Hercegovina területét.
A Jajići falu közelében található „Gradina” (hegyi erődített település) lelőhelyen feltárt obszidiánleletek arra utalnak, hogy a legfelső réteg a késő neolitikumból származik. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek – például különféle eszközök és tárgyak – kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt.
A Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
Az i. e. 2. évezred vége felé egy új vándorlási hullám – az úgynevezett égei vándorlás – zajlott le, amely számos illír törzset juttatott a mai Bosznia-Hercegovina területére. A breucus törzsek jelenlétét számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt, a perzsa Mithrász istenséget ábrázoló szobrok igazolják. Egy ilyen emléket (egy szobrot) fedeztek fel a Zvornik községhez tartozó Dardagani falu közelében, amely Kalesijától mintegy 10 kilométerre keletre fekszik. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
A Spreča-folyó völgye kedvező feltételeket biztosított a mezőgazdasághoz és a halászathoz, míg a Majevica- és a Javornik-hegység lejtői vadászati lehetőségeket kínáltak – ezeket a tevékenységeket valószínűleg az illír és pannon törzsek is folytatták. Az i. e. 1. évezred során három jelentős esemény határozta meg a boszniai illírek és pannonok sorsát. Az ókori görögökkel való kulturális és kereskedelmi kapcsolatok már az i. e. 7. században megkezdődtek.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, valamint olyan eszközöket, mint a fazekaskorong, az eke, a gereblye és egyéb szerszámok. Legmaradandóbb nyomukat Északkelet-Boszniában hagyták, ahol a leghosszabb ideig tartózkodtak. E törzsek számára a harmadik és egyben legmeghatározóbb esemény az i. e. 3. század végén következett be, amikor a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között. Ebben az időszakban jelentős változások mentek végbe a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életben. A régió több mint 500 évig állt római uralom alatt. A római igazgatás tovább erősítette a terület felekezeti és vallási sokszínűségét; ez a sokszínűség olyan mértéket öltött, hogy mintegy tíz etnikai csoport és közel negyven vallási irányzat élt egymás mellett, miközben ötvenkét különböző istenséget tiszteltek. A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek; az egyik ilyen útvonal Slavonski Brodból indult, az Odžakon és Gradačacon keresztülhaladva – a Tinja és a Spreča-folyók alsó folyását követve kelet felé, Konjević Polje (Argentaria) irányába –, az Argentaria–Salona (Solin, Split közelében) út mentén. Hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép – köztük a nyugati és keleti gótok, a mongolok, a hunok, az avarok, a besenyők, a kunok és a bolgárok – támadta meg. Nem sokkal később megjelentek a muszlim vallású kazár törzsekhez tartozó kalisija-iszmailiták (magyar nevük kálizok) is, akik Szlavóniában, Szerémségben, valamint Ozora (Usora) és Só (Soli) vidékén telepedtek le. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban.
Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. A népvándorlás kora alapjaiban változtatta meg az egész Balkán-félsziget kulturális és politikai arculatát. Bosznia-Hercegovina sajátos helyzetben volt, mivel a különleges földrajzi adottságoknak köszönhetően az őslakosság egy része fennmaradt. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek), a bogumilizmus, a patarénus mozgalom, a Boszniai Egyház, valamint a sajátos építészeti stílusok. Bosznia és Kalesija térségének kora középkori története nagyrészt ismeretlen maradt, mivel hiányoznak az adott időszak életviszonyaira vonatkozó történelmi források és régészeti bizonyítékok.
Az időszámításunk szerinti 9. és 10. században jöttek létre a Balkánon az első szláv államalakulatok; Északkelet-Bosznia ekkor főként két területhez – Ozorához és Sóhoz – tartozott. Usora (Ozora) területe az azonos nevű folyó mentén helyezkedett el, ám a történelmi események során kiterjedt a Boszna folyó alsó vízgyűjtőjére, majd a Száva-menti síkságon (Posavina) át egészen a Drináig húzódott. Đura Basler szerint Soli területe nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és az Osmakig, délen Banovićiig és Đurđevikig, északon pedig a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Ezt az időszakot a függetlenség megőrzéséért folytatott küzdelem, a boszniai területek konszolidációja és bővülése, a feudális államrendszer, valamint egy sajátos területi-politikai berendezkedés jellemezte.
A magyarországi kálizokról szóló legrégebbi arab nyelvű dokumentum Abu Hámid al-Garnáti (1080–1169) utazó „Tuhfat al-albáb va nuhbat al-a’dzsáb” című műve. A magyarországi kálizok a magyar királyok seregében szolgáltak; erről tanúskodik az 1222-es Aranybulla is, amely – a zsidók mellett – a muszlimokat is kizárta az állami szolgálatból, ami arra utal, hogy jelen voltak a korabeli magyar társadalmi élet más területein is. A támadások és az azokat követő üldöztetések elől a kálizok Magyarországról Bosznia belsejébe húzódtak vissza.
Kulin bán uralkodása idején elterjedtek Boszniában a bogumil tanítások, s maga Kulin bán is támogatta azokat. Ez a tanítás mély nyomot hagyott a boszniai nép – a „jó bosnyákok” – életének minden területén. A bogumil hit követői a Drinamente (Podrinje), Só és Ozora térségében rendelkeztek erősségekkel. Ezeket a területeket 1225-ben eretnek központokként azonosították, amikor II. András magyar király – magával Boszniával együtt – a kalocsai érsek fennhatósága alá rendelte őket, megbízva őt azzal, hogy tisztítsa meg a vidéket az eretnekektől, különösen a bogumiloktól. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Bosznia e korszakbeli politikai felemelkedésével párhuzamosan gazdasági fejlődés is zajlott – amelyet a megnövekedett kereskedelmi forgalom és az általános termelésnövekedés, különösen a bányászat terén elért fellendülés jellemzett –, valamint számos erődített város épült. Bár anyagi és szellemi kultúráját Kelet és Nyugat felől érkező különféle hatások formálták, a középkori bosnyák népesség ősi értékeket is szervesen beépített teljes kulturális tevékenységébe, legyen szó akár a szellemi, akár az anyagi szféráról. Ebből az alapból olyan jellegzetes vonások bontakoztak ki, mint a politikai téren önálló bosnyák állam, vallási téren a Bosnyák Egyház, az írásbeliségben a „bosančica” írás, a művészetben a stećakok (monumentális sírkövek), a bosnyák miniatúrák és a népi kézművesség, valamint az öltözködésben a hagyományos bosnyák viselet. Ezek a sajátos vonások – minden említett tekintetben – Kalesija régiójára is jellemzőek.
Az oszmán uralom