Gojčin falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 23, közúton 29 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 4, közúton 5 km-re dél-délnyugatra, a Javornik-hegység lejtőin, a Bišina-hegy előterében, a Spreča völgyének szélén, 250–400 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb64422Bosnyák421394Horvát00Jugoszláv10Egyéb15Összesen1067421
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Adem Handžić szerint a 16. században a mai Kalesija területén létezett a Spreča náhije; ebből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. A település közelében több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A település a középkorban is lakott volt. 2003-ig Gojčin területén három középkori nekropoliszt jegyeztek fel és kutattak a tudományos szakirodalomban, összesen 67 stećak sírkővel: Mramorje – 39, Baščica – 25 és Voćnjak – 3 stećak sírkő. Ezekben a nekropoliszokban a stećak sírkövek nagyméretűek és minőségi kőből készültek. 2003-ban egy negyedik középkori temető is napvilágra került a Gojčin - Repuh helyi úttól 300 méterre délre, Makalići falucska felett. A nekropoliszban egy ortodox temető is található, így a lelőhely a „Groblje” nevet kapta. A nekropolisztól délkeletre, 700 méterre találhatók Mramorje, Baščica és Orchard középkori lelőhelyei. A településen, az említett, stećakkal rendelkező nekropoliszok mellett további középkori helyneveket feljegyeztek. A Javornik-hegység legészakibb lejtőin, a Raševska erdős területén található „Groblje” nekropolisztól délre egy kis barlang található. A barlang valószínűleg az őskorban lakott volt, és ma cseppkőképződmények láthatók benne. A kutatás során megállapították, hogy a „Groblje” nekropoliszban16 stećak sírkő található. Közülük 11 oszlop (közülük négy díszített), négy láda és egy oromzatos formájú. Nagyszámú stećak sírkő láthatóan sérült. Néhány stećak sírkő nagy és minőségi kőből készült. Kelet-nyugati tájolásúak. Több stećak sírkövet ledöntöttek és elmozdítottak, és valószínűleg ugyanilyen tájolásúak voltak. A fentiekből arra lehet következtetni, hogy a múltban nagyobb számú stećak sírkő volt ebben a nekropoliszban.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A Spreča náhije először 1533-ban bukkan fel a forrásokban mint a Zvorniki szandzsák része. Területe lefedte a középkori Spreča „župa” (megye/kerület) – a Spreča folyó felső folyása köré szerveződött – területét, és tizenkét települést foglalt magában: Hrasno, Seljublje, Vukovije, Tojšići, Donja Okrugla, Gornja Okrugla, Dubrave, Dedino, Bukovica, Dubnica, Kalesija és Svojat. A Zvorniki szandzsák megalakulásától 1541-ig a Ruméliai ejálet részét képezte. Ezt követően – egészen az 1580-as évig, amikor is létrejött a Boszniai pasalik – a Budai pasalikhoz tartozott; ekkor az utóbbihoz csatolták, és ott is maradt a boszniai oszmán uralom végéig.
A település az oszmán közigazgatásban a Birač (Birče) nahijéhez, illetve a Vlasenica kazához tartozott. Gojčin és Jelovo Brdo együtt alkotott egy közösséget. Gojčin egyik legérdekesebb történeti emléke a Panduriban álló régi dzsámi. A helyi hagyomány szerint ez oszmán kori, többszáz éves dzsámi volt, amely Gojčint és Jelovo Brdót egyaránt szolgálta, de írásos bizonyíték nincs arra, pontosan mikor épült. A helyi hagyomány szerint a dzsámi mintegy 400 évig működött. A boszniai oszmán jelenlét első évszázadaiban a mecsetépítés elsősorban a városi településekre és az erődítményekre összpontosult; később – feltehetően a 17. századtól kezdődően – már a főbb közlekedési útvonalak mentén is emeltek ilyen épületeket, hogy több település vallási igényeit szolgálják ki, illetve nagyobb falvakban is létesítettek mecseteket. Egyeseket az isztambuli központi hatóságok utasítására építettek – ezek voltak az úgynevezett birodalmi mecsetek (amelyeket általában az uralkodó szultánról neveztek el) –, míg másokat helyi tisztségviselők vagy tekintélyes szpáhik (hűbérúr lovas katonák) alapítottak vallásos célú alapítványként (vakuf). A gojčini dzsámi állaga az idők során leromlott, és a Jelovo Brdó-i mecset megépítése után már nem újították fel.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom idején a Vlasenicai járáshoz tartozó Gojčin önálló község volt, melyhez Jelovo Brdo, Kovač, Makalići, Purković, Raševo, Seremetović, Vrelo és Vukovina települések tartoztak. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Vlasenicai járáshoz és Gojčin községhez tartozó településeknek 104 háztartása 271 muszlim és 379 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 96. o. 1910-ben a Vlasenicai járáshoz és Gojčin községhez tartozó településeken 158 háztartást, 317 muszlim és 652 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 128. o. A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
A második világháború